fbpx
15.7 C
Kecskemét
2021. október 19., kedd

FRISS HÍREK

Elkezdődött a TanyaFeszt Cserkeszőlőn

Bár a jelenlegi időjárás nem kimondottan fesztiváli hangulatot idéz, a TanyaFeszt programjai annál inkább. Három nap tömény bulizás vár a fesztiválozókra. Napközben szellemi és sport vetélkedők, estétől élő koncertek biztosítják az aktív pihenést. Közben pedig ott a kézműves medence, a szabadidős tevékenységek, a nyugi részleg és persze a büfé.

10 órakor nyitottuk ki a kaput, jönnek is szépen a fesztiválozók, biztosan többen leszünk, mint tavaly – nyilatkozta a KecsUP-nak a főszervező Tálas Sándor, akinek a birtokán rendezik meg évről évre a fesztivált, valódi tanyasi környezetben. Innen persze az elnevezés. Tavaly az egyetlen fesztivál volt a környéken, amit a koronavírus ellenére is szabályos keretek között meg tudtak valósítani. Igaz kellett hozzá egy kis változás. Átnevezték TanyaLagzira, mindennap volt esketés, a násznép pedig a koncertekre mozoghatta le a helyben főzött finom falatokat. És már tavaly sem voltak kevesen.

Idén rögtön az első nap estéjén megrendezik a pucér maratont, ami tavaly egy közeli termőföldön valósult meg. Ügyelve a diszkrécióra, ott csak a rendezvény fotósa dolgozhatott és ő is vigyázott, milyen fotókat készített. Persze ott élőben bárki láthatta, amit nem takart textil, de ez adott a futásnak egy kellemesen bizsergető érzést. Hogy milyen arányban lesznek idén a fiúk és lányok, ki tudja. Tavaly a pasik voltak a bátrabbak.

Hasonló cikkünk:  Tovább emelte a kamatot az MNB
Hasonló cikkünk:  A Kúrián is elvesztette a pert a Klubrádió a Médiatanáccsal szemben

A fesztivál hivatalos közösségi oldalán közzétett program szerint ezekre lehet számítani ma:

16:00 Sorozatzene-kvíz
17:00 Sör-virsli Verseny
18:00 Virtual Revolution koncert
19:30 Planemo koncert
21:00 Angertea koncert
22:10 Pucérmaraton
22:30 Kései Kitérő koncert
00:00 Josef K. koncert
01:00 Dj Put in
03:00 Trackman
A linkelt Facebook oldalon ezekről részletesebben is tájékozódhatnak a kíváncsiak. A KecsUP ott lesz a kezdő napon, és élő bejelentkezésekkel, fotókkal, videókkal jövünk majd. Érdemes lesz a Facebook oldalunkat figyelni, követni, lájkolni.
Tavaly ilyennek láttuk a fesztivált. Itt és itt vannak fotók és videó.

 

 

Hirdetés

Felkapottak

Repülőnap 2021 – élő közvetítés a szombati napról

Közlekedési dugóval indult újra 8 év után a Kecskeméti Repülőnap. Teltházas volt a rendezvény, az időjárás is kegyes volt...

Hirdetés

Legnépszerűbb

Repülőnap 2021 – élő közvetítés a szombati napról

Közlekedési dugóval indult újra 8 év után a Kecskeméti Repülőnap. Teltházas volt a rendezvény, az időjárás is kegyes volt...