Kis Indonézia Kecskeméten – belekóskoltunk

Ki ne álmodott volna már egzotikus nyaralásról, napsütésről, izgalmas kalandokról és a helyi kulinária élvezeteiről? Kiváltképp ezeken a szürkébb, hidegebb napokon jól esik egy kicsit elmélázni melegebb tájakról, felidézni ízeket, illatokat, hegyet és tengert, kellemes nyári éjszakát.

Az utóbbi két évben legtöbbünknek ez csak álom maradt, hiszen a világjárvány sem tette lehetővé, hogy külföldre utazzunk, így maradt a képzelet, ami határokat, pénztárcát és járványokat kacag ki, s szárnyalhat „a végtelenbe és tovább”.

Kecskemét olyan szerencsés helyzetben van, hogy az efféle álmodozás egy kis szigete hozzánk is elérkezett, méghozzá igen meglepő formában: a Petőfi Sándor utcai „gombák” egyik faházában. Indonéz gyorsétterem nyílt családi vállalkozásként. Laila, az anya főz, hiszen ő Indonéziában nőtt fel, s ott tanulta ki a szakácsmesterséget is. Az apa a beszerzéssel, az eszközök üzemeltetésével foglalkozik, illetve gyakran besegít a kiszolgálásban is. Az iskolás és óvodás gyermekeik, Tamás és Attila délutánonként csatlakoznak szüleikhez, s saját bevallásuk szerint anyukájuk tavaszi tekercsénél nincs is jobb a világon.

Arra a kérdésre, hogy mi vitte rá őket erre a covid-időszakban kockázatos vállalkozásra, azt válaszolják, hogy rengeteg biztatást kaptak azoktól, akik Laila főztjének ízvilágával megismerkedhettek. Természetesen kellett hozzá a főzés szeretete, illetve az a lelkesedés, ami nélkül az étel íze különlegessé válik. Érkezésünkkor indonéz zene szólt, s autentikus terítők díszelegtek az asztalon.Levest rendeltünk, s míg várakoztunk, Aladár elmesélte, családfőként milyen élményekkel gazdagodott indonéziai kiküldetései során, ahol leendő feleségével is megismerkedett. Kicsit belecsöppenhettünk Ázsia izgalmas, kaotikus utcáinak hangulatába, hallhattuk az utcai árusok kiáltásait, érezhettük az egzotikus ételek illatát.

Hamar meg is éheztünk, de addigra meg is érkezett a gőzölgő, ínycsiklandó leves. Nem csalódtunk. Aki már próbálta az ázsiai ízeket, kellemesen fog csalódni. A fűszerezés, az egészségesen elkészített alapanyagok és persze Laila szaktudása végül harmóniává állt össze, s ahogy mondani szoktam, „csikizte a nyelvünket”. (Erre olyan étel képes, ami nem csak finom, de van benne egyfajta titok is, amit csak a nagymamák, a sokszor főző anyukák és a szívvel főző szakácsok tudnak.) Lelke volt az ételnek, na. Az első pár falat után Aladár huncut mosollyal hozta az asztalunkhoz azt a paprikakrémet, amit természetesen házilag készítenek, s csak annyit tett hozzá: „Óvatosan!” Igaza volt, nagyon csípett.

Mikor jól laktunk- bizony, ehhez elég volt egy tányér leves-, Aladár még elmesélte, hogy mekkora hangsúlyt fektetnek arra, hogy az ételallergiától szenvedők is megtalálják a számukra legmegfelelőbb menüsort, illetve vegetáriánus, vegán változataik is vannak a különféle fogásoknak. Az alapanyagaik nagy részét az Indonéz-Magyar Nagykövetség segítségével szerzik be, hiszen azt vallják, a tudás minőség nélkül mit sem érne.

Egy kecsUP olvasó