UFO Zsolti vagy Dr. Love. Sokan így ismerik Varga Zsoltot, az UFO együttes frontemberét. Mintegy 10-11 éve keveredett gyanúba, közel egy éve elsőfokon el is ítélték amiatt, hogy svájci bordélyházba fiatal magyar nőket szervezett és utaztatott ki, akiknek a prostitúciós tevékenységéből jutalékot és havi fizetést kért. Kerítésért és kitartottságért a korábban kiszabott két év börtönt és 3 milliós büntetést jogerősen is megerősítette most a másodfokú tanács. Valamint 2,7 millió forintig vagyonelkobzásról is ítélkezett.
Kecskeméten lépett fel minap a szerelemdoktorAz elítélt a hétvégén a vacsiközi családi napon lépett fel, amelyet a Vacsiköz Fejlődéséért Egyesület szervezett. Fellépésüknek egy részét a KecsUP élőben közvetítette. Éppen a Szerelemdoktor című számukat. Akkor még csak a hangosítással gyűlt meg a baja Dr. Love-nak és zenekarának, most már tehát egészen más jellegű gondjai is vannak.



