- Németország alapító kancellárja, Otto von Bismarck egyik elhíresült mondása szerint „A mi Afrikánk – Európában fekszik.” A XX. század hajnaláig ennek megfelelően a német birodalmi törekvések marginalizálták a gyarmatszerzési ambíciókat – a kontinentális egyensúly és az európai politikai és gazdasági hegemónia volt mindenek fölött ha úgy tetszik, über Alles.
- A XX. század egyik tanulsága, s a XXI.század egyik kihívása, hogy a német nagyhatalmi státuszt, a gazdasági világhatalmi potenciált mennyiben képes konstruktív európai politikává és globálisan is egyensúlyteremtő irányba kormányozni a német diplomácia és a mindenkori szövetségi kormány.
2021: Jelzőlámpa (vörös-sárga-zöld)-kormány a világnak és a magyaroknak
Ha nem is egyértelmű még, hogy merre tart a világ és benne mi, magyarok, az biztos, hogy a németeknél új a jelzőlámpa a kormányban. A német választások után 2021. december 6-án hivatalba lévő új, szociáldemokrata-liberális-zöld kormány egy eddig ismeretlen kormányzati konstrukció – legalábbis szövetségi szinten – , amelyre a külvilág várakozással és – főleg a konzervatív, populista kormányokban (Lengyelország, Magyarország, Oroszország) aggodalommal tekint előzetesen.
2022 felé haladva, kétévnyi COVID-válság közepette, energia-árrobbanás és klímaválság mellett a világpolitika is útkereszteződéshez ért:
- fenntarthatóság vagy fogyasztás, nemzetállami vagy multilaterális világpolitika, szabadság, szolidaritás, befogadás vagy illiberalizmus, populizmus vagy kirekesztés?
- Magyarországról nézve: Kelet vagy Nyugat? Oroszok, kínaiak vagy németek és amerikaiak szövetségi rendszere a prioritás (kínai selyemút, orosz stratégiai paktum, Türk Tanács vagy az EU és a NATO)? Centrum vagy periféria? Forint vagy Euró? Felzárkózás vagy leszakadás? Előre 2022-be vagy hátra (89 elé)?
Merkel öröksége
Merkel Európa-politikájának egyik széleskörű értelmezése az, hogy a kancellár végtelen türelemmel és pragmatizmussal próbálta egyben tartani és kompromisszumos megoldások irányába terelni a válságok övezte Európai Uniót, sokszor saját politikai értékrendjének ellentmondva szőnyeg alá söpörve fontos kérdéseket.
A másik narratíva szerint Merkelnek semmiféle víziója nem volt az EU jövőjéről, és a szükséges rendszerszintű reformok előmozdítása helyett az aktuális napi problémák megoldására, a legkisebb közös többszörös megkeresésére törekedett. Ezzel pedig konzerválta azt az uniós status quót, amelynek a legnagyobb gazdasági és politikai haszonélvezője Németország volt – írta a közelmúltban Jana Puglierin, a brüsszeli Európai Külkapcsolatok Tanácsa (ECFR) agytröszt berlini irodavezetője az Internationale Politik című német lapban.
A Brexit után, a francia elnökválasztások előtt, az EU legerősebb államának diplomáciai iránytűje az egész EU számára meghatározó fontosságú.
Egyértelmű vélekedés, hogy Donald Trump elnökségének ideje alatt – 2016 és 2020 között – Angela Merkel német kancellár nem csupán az Európai Unió, hanem a washingtoni demokrata ellenzék szemében a nyugati világ demokratikus berendezkedésének legbefolyásosabb államfője lett.
Méltatói szerint Merkel 2005-ben kezdődött kancellári kormányzása alatt az utóbbi másfél évtizedben Európa állandó válságkezelője és számos uniós kompromisszum tető alá hozója volt. Bírálói szerint ugyanakkor Merkelnek nem volt víziója az Európai Unió jövőjéről, megalkuvó, a német gazdasági érdekekre összpontosító stílusa pedig – például a jogállamiság területén komoly retorziók nem érték az „illiberális” visegrádi államokat – az unió erjedéséhez vezetett. Az kérdéses, hogy egy három pártból álló új, szociáldemokrata-liberális-zöld koalíció vezette német kormány képes lesz-e a Merkeléhez hasonló befolyást kialakítani az uniós tárgyalóasztalnál, és kordában tudja-e tartani a nagy reformokat követelő Emmanuel Macron francia elnököt és az integráció lassítását célzó, „takarékos” északi országokat.
Mint a Német Külkapcsolatok Tanácsa (DGAP) nevű berlini pártfüggetlen agytröszt választási összefoglalójából kiderül, minden nagy német párt EU-párti, de a konkrét uniós ügyekben komoly különbségek is vannak álláspontjaik között, emiatt fontos a szociáldemokrata-liberális-zöld koalíció külpolitikai értékrendjének előzetes elemzése.
A London School of Economics kutatói a pártprogramok alapján azt írják, a parlamenti pártok eltérő táborba sorolhatóak:
- A Zöldek és az FDP föderalizmusban, azaz az uniós integráció mélyítésében gondolkozik, de nagyon eltérő hangsúlyokkal. A Zöldek főként a gazdasági és szociális ügyekben adnának nagyobb szerepet az EU-nak, így például uniós minimálbér és uniós adók bevezetését, valamint a közös uniós adósságkibocsátás permanenssé tételét is támogatják; míg a szabad demokraták számára a gazdaságpolitikai szuverenitás szent és sérthetetlen, cserébe az Európai Parlament szerepét növelnék, támogatják egy Európai Valutaalap létrehozását, és ők az egyetlenek, akik részletes terveket írtak a parlamenti felügyelet alatt álló európai hadsereg létrehozásáról.
- A politikai spektrum két szélén elhelyezkedő kis pártoké, amelyek EU-szkeptikusabbak, bár nem azonos előjellel és mértékben. Az Alternatíva Németországnak (AfD) az uniós kilépés pártján áll, ezért eredménye az EU elutasítottságáról is képet ad majd. A Baloldal (die Linke) ezzel szemben az EU gazdasági liberalizmusát és az uniós „megszorító politikát” kárhoztatja, és szociális irányba tolná Európát, közben pedig az összes uniós katonai projektet leállítaná.
A következő német kancellár az a szociáldemokrata Olaf Scholz lesz, aki a kommentárok szerint éppen azért lett a legnépszerűbb miniszterelnök-jelölt, mert Németországban a szakszerű és határozott Angela Merkel utódaként adja elő magát. Az európai porondon ugyanakkor a mutatvány már nehezebben teljesíthető.
Scholz pénzügyminiszterként az utóbbi években fontos szerepet játszott abban, hogy a CDU és ezzel Németország nagy nehezen feladja az euró-válság idején képviselt konok fiskális szigorát, és a koronavírus-járvány kitörése után belemenjen a közös európai uniós adósságkibocsátásba is (és a gazdaság élénkítéséhez otthon is hajlandó lehet kicsit elengedni a költségvetést).
Ezt a vonalat az SPD a választások után is erősítené, a kampány során, szeptember elején például arról beszélt, „biztosítani kell, hogy ne legyen megosztottság észak és dél, nyugat és kelet között Európában”.
A párt másik társelnöke, Robert Habeck pedig a gazdasági és klímaügyi „szuperminisztériumot” vezetheti az új berlini kormányban. Ezenkívül még három tárcát, a környezetvédelmit, a mezőgazdaságit és a család- és ifjúságügyi tárcát vezetheti a zöldpárt.
A Zöldek kancellárjelöltje, Annalena Baerbock kapja meg a külügyminisztérium vezetését.
A kancellárságtól most búcsúzó Angela Merkel erényeként tartják számon, hogy úgy-ahogy egyben tudta tartani az Európai Uniót, kezelte a válságokat.
