fbpx
14.1 C
Kecskemét
2024. április 20., szombat

FRISS HÍREK

Az önkormányzati sajtó elsunnyogta a Fidesznek kellemetlen részletet Vancsura mondandójában

- Advertisement -

Vancsura István tegnapi sajtótájékoztatóján, amelyet eredetileg arra szánt, hogy bebizonyítsa az összellenzéki győztes jelölt, Bodrozsán Alexandra (Bács megye 2-es körzet) méltatlanságát, alkalmatlanságát (pár napja még egy pártban ültek), külön részt szentelt arra, hogy felhívja a figyelmet a jelölt egyik -Vancsura szerint- álszent megnyilvánulására.

Elhallgatott fideszes részlet az önkormányzati sajtóban

Az önkormányzati sajtó erről a következőképpen számolt be:

„A sajtótájékoztatón egy olyan prezentációt mutatott be Vancsura, amely szerint a momentumos országgyűlési képviselőjelölt kamuprofilokkal mocskol másokat és éljenezteti magát a közösségi oldalon. Mást pedig álszent módon épp ilyen tevékenység miatt jelent fel az újpesti momentumos.

– Amíg Bodrozsán Alexandra valakit kamuprofilok ügyében feljelent, addig ő maga ugyanilyen tevékenységet folytat, és kamuprofilok mögé bújva mocskolódik, illetve fényezi magát álszent módon – tette hozzá a képviselő.”

Csakhogy ezelőtt Vancsura István a következő mondatokkal vezette fel a prezentációt:

„Bodrozsán Alexandra 2021 szeptemberében a sajtó nyilvánossága előtt beszámolt arról, hogy kamuprofilok miatt feljelenti a helyi Fidesznek a frakcióvezető-helyettesét, merthogy kamupfofilok alatt mocskolódik, és ő ezt nagyon gátlástalannak tartja.”

Vancsura pontatlanul fogalmazott

Túl azon, hogy a fideszes önkormányzat sajtója fontosnak találta ezt a részletet, azonban elsunnyogta a Fidesznek kellemetlen kijelentéseket belőle, a sajtótájékoztatót tartó Vancsura István ügyvédnek nem sikerült a tényeket pontosan rögzítenie. Ugyanis Bodrozsán Alexandra tavaly szeptemberben nem a sajtó nyilvánossága előtt számolt be az esetről, azt pedig végképp nem közölte -egyébként a Facebookon-, hogy a Fidesz frakcióvezető-helyettesét, Nemcsik Mátyást fel fogja jelenti. Bodrozsán akkori posztja így szólt (kiemelés tőlünk):

Ismeretlen tettes ellen tettem feljelentést még februárban annak kapcsán, hogy az egyik kecskeméti trolloldalon engem gyalázó írások és képek jelentek meg. A Fidesz-propagandát felmondó oldal “alkotásai” között voltak obszcén képek, ízléstelen megjegyzések és konkrét hazugságok is. Csak a szokásos, mondhatnánk, hiszen százával találunk hasonló trolloldalakat a Facebookon.
Ami viszont nem szokványos, hogy egy ilyen oldalt Kecskemét önkormányzati képviselője, frakcióvezető-helyettese és a kecskeméti Fidelitas elnöke: Nemcsik Mátyás irányítson.
A nyomozás még javában tart, de a csontvázak már most kezdenek kiesni a szekrényből. Az egyik tűzhöz közeli tanú vallomásából például egészen megdöbbentő részletek derülnek ki.
A tanúvallomás szerint Nemcsik nagyjából egy évvel ezelőtt “felsőbb utasításra” adta ki a feladatot a Fidelitas helyi alelnökének: hozzon létre trolloldalakat, trollcsoportokat és hamis profilokat, melyeket az ellenzéket lejárató tartalmak terjesztésére fognak használni.
Nagyjából ugyanebben az időben a Fidelitas helyi alelnökét munkaszerződéssel felvették a Kecskeméti Önkormányzathoz “PR feladatok” elvégzésére… Munkáltatója pedig nem más, mint Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármestere.”

Vagyis Bodrozsán Alexandra ismeretlen tettest jelentett fel, nem Nemcsik Mátyást. A nyomozás jutott el a fideszes politikusig. És talán van némi különbég, hogy valaki kamu profil alatt ír támogató megjegyzést Bodrozsán Alexandra mellett, és aközött, hogy a nyomozási adatok szerint a Fidelitas alelnöke, aki nem mellesleg az önkormányzatnál kapott PR és kommunikációs feladatokat, azt az utasítást kapja saját főnökétől, Nemcsiktől, hogy kamu oldalakat hozzon létre az ellenzék lejáratására. Mert van olyan oldal, ahol Bodrozsán arcával azt állították a Momentumról, hogy időseket ölne meg.

Hasonló cikkünk:  Antal Kitti kerámiaművész a februári Hónap Alkotója

Közben egyébként úgy tűnik, a Nemcsik által trolloldalak létrehozására felszólított tanú, a Fidelitas helyi alelnöke (ha még az), aki tehát az önkormányzatnál dolgozott PR és kommunikációs feladatokon, már nem dolgozik ott. Legalábbis a Facebook profilja szerint idén januárig létezett ez a munkahelye.

 

 

 

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Izsáki út: június 18-án műszaki, július 18-án forgalmi átadás

Ha minden a tervek szerint alakul, a nyári hónapokban végre teljesen birtokba veheti városunk a Könyves Kálmán körút és...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...