fbpx

FRISS HÍREK

Kalló Julianna a Szövetség jelöltje az időközi választáson

- Advertisement -

A Fidesz-KDNP után az ellenzéki Szövetség is bemutatta jelöltjét a júlis 10-én esedékes kecskeméti időközi választáson, amelyet a 9. választókerületben tartanak azért, mert az itteni korábbi képviselő, Szeberényi Gyula Tamás időközben országgyűlési képviselő lett, és összeférhetetlenség miatt lemondott önkormányzati feladatairól.

Kalló Juliannát indítja az egyesült ellenzék tehát, aki 26 éven keresztül család- és gyermeksegítő, illetve idősgondozó munkája során rengeteg embert személyesen ismer ebben a városrészben. Az ellenzéki jelölt 50 éve él Kecskeméten. Két gyermeke és öt unokája van.

Programjának lényege: rend, biztonság és kiszámíthatóság.

A bemutató sajtózájékoztatón osztott szórólap szerint Kalló Julianna például térítésmentes korrepetálást szervezne a rászoruló gyermekek felzárkóztatására. Az itteni orvosokkal és gyógyszerészekkel közösen egy gyógyszeralapot hozna létre, hogy ebből is a rászorulókat segíthesse. Képviselői tiszteletdíjának a felét ebbe tenné. Kezdeményezné a szociális bérlakás progarmot, amellyel a lakhatási válságban élőket segítené. Programot dolgozna ki a kerületben tapasztalható szemétprobléma megoldására. Az ellenzéki jelölt szerint a városrész biztonságát segítené, ha mindig működne a közvilágítás.

Hasonló cikkünk:  Kecskemét és Győr között katonai konvoj nehezíti a közlekedést vasárnap

Király József a Szövetség frakcióvezetője és Brúszel László a Szövetség elnöke mutatták be Kalló Julianna jelöltet.

Brúszel László, a jelölő Szövetség a Hírös Városért Egyesület elnöke elmondta, hogy a szervezetet nyilvántartásba vette a helyi választási bizottság. Felveszik hamarosan az ajánlásokhoz az íveket, és amikor a kellő mennyiséget hitelesítették, akkor hivatalosan is a Szövetség jelöltje lesz Kalló Julianna. Mint mondta, bőven van munka a választókerületben, és ehhez megtalálták a legjobb jelöltet, akit sokan ismernek.

Király József, a Szövetség frakcióvezetője hozzátette, hogy olyan jelölt Kalló Julianna, aki nem pártot képvisel, nem felülről jövő elvárásoknak akar megfelelni, hanem a lakosság elvárásainak, és velük együttműködve fogja fejleszteni a 9. választókerületet. Elmondta azt is, hogy amennyiben megnyeri a választást Kalló Julianna, akkor ugyanannyi képviselője lesz a Fidesznek és az ellenzéknek is, ami talán egy eredményesebb munkavégzésre ösztönzi majd a polgármestert és a kormánypárti frakciót, amely most nem biztos, hogy mindig a lakosság érdekének megfelelően hoz döntéseket.

Kalló Julianna bemutatását élőben közvetítettük, itt megnézhető.

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Árurakodásra kért két parkolónyi várakozóhelyet a húsbolt, vita kerekedett belőle

A Rákóczi út nagykörút felőli sarkán lévő húsbolt kérelemmel fordult az önkormányzathoz, hogy az üzlet előtti parkolósávban az első...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...