Facebook-oldalukon számolt be a Tilos Rádió, hogy megnyerték a fennmaradásukhoz szükséges pályázatot – „Ma kora hajnalban, 6 óra körül jött meg a hír, hogy van nyertese az FM 90.3 frekvencia pályázatnak! Mivel egy pályázó volt csak, a Tilos Kulturális Alapítvány, vajon ki lehet ennek a pályázatnak a nyertese?”
2022. augusztus 15-én nyújtotta be pályázatát a A Tilos Kulturális Alapítvány a 90.3 frekvenciára. A pályázásra azért volt szükség, mert szeptember 3-án éjfélkor lejárt a korábbi műsorszolgáltatási szerződésük, és így lekapcsolták őket.
„Vagy elnyerjük a 90.3-as frekvenciát a következő 10 évre, vagy nem” – a rádió ezt a két lehetőséget látta a fennmaradására, miután idén tavasszal a Médiatanács nem újította meg a Tilos Rádió médiaszolgálati jogosultságát. 2015 óta több jogsértést is elkövettek, ilyen esetben pedig a jogosultság meghosszabbítása kizárt, ettől függetlenül az első tipp jött be.
A Médiatanács megerősítette, hogy a Tilos Kulturális Alapítvány nyerte a Budapest 90.3 rádiós frekvencia használatára indított pályázati eljárást. Sajtóközleményükben azt írják: a Médiatanács döntése értelmében a pályázó 10 évre nyerte el a jogot arra, hogy a frekvencián közösségi rádiót működtethessen.
via Telex