fbpx
0.7 C
Kecskemét
2022. december 7., szerda

FRISS HÍREK

Továbbra sem tudni, mikor újítják fel a Halasi úti felüljárót

A Magyar Közút szakemberei rendszeresen ellenőrzik a Halasi úti felüljárót, de a felújítás kezdetéről csak akkor tudnak mondani valamit, ha már a szükséges forrás is meglesz a munkára.

“Választás előtt fordult célegyenesbe a Halasi úti felüljáró felújítása” – írtuk még februárban miután a Magyar Közút a közbeszerzési értesítőben tudatta: lezárult az a közbeszerzési eljárás, amelynek keretében összesen tíz közúti híd felújítására vagy építésére kértek ajánlatokat. Köztük volt az 1980-82 között épült kecskeméti, Halasi úti felüljáró is. A nyertes ajánlatot az Egomax Kft. tette, amely 2 milliárd 160 millió forintért vállalná a munkát Kecskeméten. Ez  tartalmazza többek között a szélső hídgerendák cseréjét 300 méter hosszon, az aszfaltburkolat felújítását  5140 négyzetméteren és betonkorrózió védelmi bevonatok készítését 8900 négyzetméteren.

A nyertes ajánlatot az Egomax Kft. tette, amely 2 milliárd 160 millió forintért vállalná a munkát Kecskeméten.

Több mint öt és fél éve lezárták a híd alatti területet

Nagyon régóta, már több mint öt és fél éve lezárták a híd alatti területet (először csak szalagokkal), egyúttal táblákat is kihelyeztek, miszerint „A híd alatt tartózkodni tilos és életveszélyes”. 2017 végén a szükségessé vált az egyik szélső forgalmi sáv lezárása is, és a felüljáró alatt területet kerítéssel vették körbe. Ma is ugyanez a helyzet.

2018-ban az önkormányzati sajtó tudatta, hogy 2019-ben (tehát az önkormányzati választás évében – a szerk.) kezdődhet a felújítás. 2019 nyarán felvetettük, hogy amennyiben még mindig áll az önkormányzati sajtó információja, akkor esetleg az őszi kampány közepette kezdődhet el a felújítás. De kiderült 2020 végére, hogy terv ugyan van, csak pénz nincs a munkára, így továbbra sem kezdődött el a felújítás.

Hasonló cikkünk:  Nem akarnak költözni, tüntettek a kecskeméti egészségügyis diákok és tanárok

Társaságunk, mint az országos közutak üzemeltetője út- vagy hídfelújítási munkákat külön erre a célra indított programokon keresztül, elrendelés alapján végezhet, mivel ezen beavatkozások az éves üzemeltetési és fenntartási keretünkön felüli forrásokból valósulhatnak meg” – írta akkor szerkesztőségünknek a Magyar Közút.

Hasonló cikkünk:  Novembertől a Hírös Agórában működik az Otthon Mozi

Kisebb-nagyobb munkálatokat végeztek ugyan a felüljárón, de ezek annyit nem javítottak az állapotán, hogy a lezárt forgalmi sávot (a városközpont felé vezető oldalon) újra meg lehessen nyitni.

már több mint öt és fél éve lezárták a híd alatti területet

Most újra megkerestük a Magyar Közút Zrt.-t, a híd felújítás nélkül meddig alkalmas a közlekedésre, nincs-e szükség súlykorlátozásra, van-e már forrás már a felújításra, és ha igen, mikor érkezik el a nap, hogy nekikezdjenek.

Szakembereink a hidat folyamatosan, rendszeresen ellenőrzik, legutóbb néhány napja, szeptember 16-án vizsgálták meg a szerkezetet. A jelenlegi korlátozás mellett a híd a forgalom átvezetésére alkalmas, súlykorlátozásra nincs szükség. A felújításig a híd állapotát szakembereink rendszeresen ellenőrzik és mindent megtesznek a közlekedésbiztonság fenntartása érdekében. A kivitelezés tényleges kezdetéről csak a források rendelkezésre állása esetén tudunk majd információt nyújtani” – áll a rövid válaszlevélben. A Magyar Közút ezenkívül csak annyit közölt, a tervezett beavatkozás 15 darab hídgerenda cseréjét, a szélső tartók felett új pályalemez építését, új kereszttartók beépítését és ezzel együtt a híd teljeskörű felújítását tartalmazza.

A hidat folyamatosan, rendszeresen ellenőrzik

Hirdetés

Felkapottak

Ágasegyházánál videóra vették a fekete nagymacskát

Hajnal Viktor felvételét már többen megosztották a Facebookon. Egy lovaskocsiról vettek videóra egy fekete macskaszerű állatot, még az is...

Hirdetés

Legnépszerűbb

Ágasegyházánál videóra vették a fekete nagymacskát

Hajnal Viktor felvételét már többen megosztották a Facebookon. Egy lovaskocsiról vettek videóra egy fekete macskaszerű állatot, még az is...