fbpx
11.5 C
Kecskemét
2024. április 18., csütörtök

FRISS HÍREK

Lemondták az együttes koncertjét, amelynek énekese beszólt a koleszos botrány miatt

- Advertisement -

Tovább folytatódik a kecskeméti Táncsics koleszos ügy utóélete. Mint arról beszámoltunk, el kellett hagynia érettségi előtt az intézményt egy diáknak, aki mémet készített az igazgató ügyetlenkedéséből, aki egy avató ünnepségen fordítva mutatta fel a nemzeti színű zászlót. Majd, hogy ne lógjon ki a többiek közül, valaki utómunkával helyes sorrendűre színezte a szalagot.

„Milyen kibaszott ország ez?”

Cikkünket és a történetet az országos sajtó is felkapta, így az eset nem marad meg közvetlen környezetünkben. A Carson Coma együttes éppen Kecskeméten koncertezett, és az egyik szám felvezetésénél kitért az énekes erre a botrányra.

„Ma délután, iszonyat nagy késésben a zenekari találkozóról a Kossuth téren elsétáltam rengeteg olyan fiatal mellett, akik azért tüntettek, hogy könnygáz helyett értelmezhető oktatást kapjanak. És erre jön az, hogy hol máshol, mint pont itt, Kecskeméten, a mai nap egy átszerkesztett trikolor zászló miatt, két héttel az érettségije előtt kibasztak a kollégiumából egy srácot egy photoshopos mémért. Milyen kibaszott ország ez?”

Ezt mondta Fekete Giorgio a koncerten. Eltelt néhány nap, és a zenekar felől most az a legújabb hír, hogy váratlanul lemondták a brüsszeli koncertjüket, és nem is pótolják azt. Az állami Liszt Ferenc Intézetben lett volna a fellépés, de ezelőtt 7 nappal értesítették a zenekart, hogy nem kell menniük. A Telex (amely szintén cikkünk alapján írt az esetről) igyekezett megtudni, miért mondta le az intézet a koncertet, de választ egyelőre nem kaptak. A zenekar dobosa annyit mondott el, hogy nem volt ilyenre még eset, hogy ennyivel a koncert előtt fújják le az eseményt.

Hasonló cikkünk:  Megugrott a munkanélküliség Magyarországon

A Telex megjegyzi, hogy már nem is szerepel az esemény az intézet programjai között, de más program sem ugyanabban az időpontban. A lap hozzáteszi, hogy szokatlan valóban ilyen rövid idővel előtte -ráadásul egy külföldi- koncertet lemondani. Miután 1-1,5 évre előre szervezik általában ilyen szinten az eseményeket, a Telex szerint nem életszerű, hogy most vették észre, hogy május 30-ra más programot is leszerveztek.

Az igazgató nem fejtette ki az igazság minden részletét

Miután megtudtuk, hogy mi történt a kollégiumban, megkerestük az igazgatót, aki válaszában leírta, hogy semmilyen kirúgás nem történt, a diák továbbra is jogviszonyban áll az intézménnyel. Azt elismerte, hogy egy „pedagógiai célú elbeszélgetés” történt a diákkal, és itt belátta a hibáját és elnézést kért.

Az ügyet kirobbantó cikkünk után megkereste a KecsUP-ot az érintett diák, az édesanyja és diáktársai is. A végzős kollégista elmondta, hogy papíron valóban továbbra is koleszos, de az intézményt el kellett hagynia, miután erre kérte az igazgató. Erről itt írtunk és a leveleket is megmutattuk teljes egészükben.

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Árurakodásra kért két parkolónyi várakozóhelyet a húsbolt, vita kerekedett belőle

A Rákóczi út nagykörút felőli sarkán lévő húsbolt kérelemmel fordult az önkormányzathoz, hogy az üzlet előtti parkolósávban az első...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...