fbpx
2.6 C
Kecskemét
2023. december 1., péntek

FRISS HÍREK

Ellenzék: A kecskeméti polgármester gyűlöletkeltő beszédet mondott október 23-án

- Advertisement -

Szemereyné Pataki Klaudia ünnepi beszéde után az ellenzéki Szövetség közleményt juttatott el Szerkesztőségünknek, amelyet teljes tartalmában közlünk:

„Ma, a kecskeméti városi ünnepségen elhangzott a rendszerváltás utáni leggyűlöletkeltőbb beszéd, amelyet a polgármester olvasott fel egy papírból, időnként megküzdve a szöveg zavarosságával. Miközben ünnepeltük 1956 hőseit és a magyarok szabadságvágyát, a polgármester – aki minden városlakó első számú vezetője kell, hogy legyen – a külső ellenség elleni összefogásról, a Nyugatról közelítő viharról és a helyi vörös, zöld vagy éppen szivárványszínű ármánykodó helyi szolgákról, ahogyan ő nevezte, „biberachok”- ról szólt.
Amit mondott, az lényegében azt jelenti, amit Rákosi mondott: aki nincs velünk, az ellenünk van. Azaz, csak az lehet jó kecskeméti, aki úgy gondolkodik és aszerint cselekszik, mint ők, a kormánypárti városvezetés.
Ezt a hangot és felfogást visszautasítjuk, és ha a polgármester így képzeli el az összefogást, a békét és biztonságot, amit többször is szóba hozott, akkor ebben sok városi polgár és az őket képviselő politikai pártok nem lesznek partnerei.
Az ünnepinek szánt beszéd egy szánalmas, előrehozott kampánypropaganda volt. Ebből pedig a nemzeti ünnepen nem kérünk!
Szövetség a Hírös Városért Egyesület”

 

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Kecskeméti középiskolák a TOP 100-ban

A HVG idén is kiadta a legjobb 100 magyarországi középiskola listáját. Három kecskeméti is belefért a TOP 100-ba.  Az összeállítás...

LEGNÉPSZERŰBB

Ágasegyházánál videóra vették a fekete nagymacskát

Hajnal Viktor felvételét már többen megosztották a Facebookon. Egy lovaskocsiról vettek videóra egy fekete macskaszerű állatot, még az is...