– könyvismertető –
„– Nyugodjék békében – zárta beszédét a lelkipásztor.” Bármely európai, vagy magyar író kezdhetné, s vagy zárhatná e sorokkal történelmi regényét, ha Európa, vagy hazánk huszadik századából írna nagyregényt. De így sem fogunk csöppet sem csalatkozni, hogy az itthon szinte teljesen ismeretlen kubai író, Leonardo Padura főszereplőjének, Ivannak az életén keresztül beszéli el a múlt század egyik legismertebb bűntényét, Lev Davidovics Bronstein, alias Trockij megöletését A férfi, aki szerette a kutyákat című, főleg spanyol és angol nyelvterületen hallatlan népszerűségnek örvendő, közel 1,5 millió példányban eladott könyvében.
Mégis miért érdekes számunkra, magyar olvasóknak is, ennyi év távlatából Trockij története, amikor már nincs senki sem a 21. században, akit a szocializmus trockista-idealista ideája megkísértene? Vagy miért érdekfeszítő az, ahogyan Ivan, aki Havannában állatorvosi rendelőt működtető önjelölt író, az új évezred küszöbén visszatekint életének meghatározó fordulójára 1977-ből, amikor a tengerparton orosz agarait (borzojait) sétáltató rejtélyes, kutyaszerető férfival összetalálkozik? És miért figyelemre méltó az, ahogyan a beszélgetéseiken keresztül apránként kiviláglik, hogyan kerítette őrületbe, s rombolta szét a felvilágosult „európaiság” viszonyrendszereit a 20. század nagy utópiája, a szocializmus, akár annak orosz/szovjet típusa, akár nemzeti változata? És hogyan volt képes az Anya a Fiát a hamis vezér kezébe adni, aki tömegeket fanatizált gyilkolásra az Egy (zavaros) Ügyért?
Padura nagyratörő történelmi nyomozása során a regény párhuzamosan három életen át bontakozik ki előttünk, fejezetenként és időben váltakozva. Az első szál a kubai újságíró, (az önjelölt író), Ivané, aki egykoron hitt a szocializmus megváltó egyetemes erejében a bezárt Fidel Castro Kubájában, amely a Szovjetunió összeomlását követően totális válságba került. És az éhezéstől sújtotta szigetországban lesznek világosak számára a Politika Hazugságai, és az is, ahogyan a baráti Oroszországban (is) leszámoltak az ellenséges árulókkal. Mert áruló, ellenség, besúgó, bűnbak mindig akadt, és könnyen válhatott bárki azzá, főleg, ha az árulást kiáltó az, aki árulást követett el.
A második szál Trockij száműzetését kíséri végig, miután Sztálin, Lenin halála után, előbb kizáratta a pártból (a leninizmus elárulásáért), majd Oroszországból is elüldözte. Megismerjük a tétlenségre kárhoztatott bolsevik vezért, akinek ugyanúgy vér tapad a kezéhez, akárcsak Sztálinéhoz és Leninéhez, hogy miként töpreng az európai munkásosztály nácik által történő befolyásolásáról a harmincas években; vagy olykor az írás nehézségeiről, s a Sztálint leleplező offenzívájáról. Sőt, a Frida Kahlóhoz fűződő érzéki kalandjáról és családtagjainak viszontagságairól, a folytonos menekülésről Isztambulon, Nyugat-Európán át Mexikóig, ahol a harmadik szál főszereplője fog végezni vele egy jégcsákánnyal.
A harmadik élettörténet Ramón Mercaderről szól Iván megfogalmazásában, amikor az ifjú kommunista a köztársasági Spanyolország véres végnapjaiban esküt tesz kommunista anyjának, hogy életét minden kérdezés nélkül a Feladatnak, az áruló Trockij meggyilkolásának szánja; amit először nem közölnek vele, csak akkor, amikor a hely (Mexikó) és az idő (1940. augusztus 20), valamint Sztálin hatalmi érdekei már úgy diktálják. Mercadert nemcsak profi gyilkossá képzik ki a szovjetek, de Padura leírásából azt is megtudjuk, milyen az, amikor valaki feladja személyiségét, s elveszti annak tudatát, hogy valójában ki is, többszörösen változtatott szerepei között. Téboly, fanatizmus, eltökéltség, ami áthatja a forradalmárt, aki a Nagy Utópia szellemében megváltásban hisz, de – nem meglepetésre – csak elfelejtett áldozat lehet belőle.
Csuday Csaba költő, irodalomtörténész Padura könyvéről írt kritikájában a többnarrátoros, Matrjoska-szerkezetű regény sikerének számos titka közül kiemeli a mesteri történetszövést, ami fél évszázadon keresztül, Moszkvától Barcelonán, Párizson és Mexikóvároson át Havannáig ível, és cselekményekben bravúrosan fordulatos.
Nem történelem-magyarázó írást tartunk a kezünkben, és nem is hemzseg a kevésbé ismert nevektől és aprónak tűnő unalmas epizódoktól, és nem is ad új olvasatot a 20. század nagy utópiáinak darabokra hullásához. A regény egyetemes mondanivalója ennek ellenére érvényes ma, mert arra mutat rá, hogy hamis vezetők, hatalmukba fáradt, és azt minden eszközzel megtartani akaró politikai vezetők milyen módon használják ki az atomizálódott társadalom hiszékenységét, és terelik az ártatlanokat a fanatikusok karjaiba.
