Hogyan lett Magyarország igazságügyi minisztere egy avasi gimnazista lányból, majd jutott el a kegyelmi botrányig, erről a Borsod24 írt cikket. Öt vidéki független lap foglalkozott összehangoltan, helyi szinten az elmúlt napokban a kegyelmi üggyel. A Szegeder a Tisza-parti városból származó Novák Katalinról és Botka László kijelentéséről írt, míg a Kecsup, a Nyugat és a Szabad Pécs az utca emberének véleményére volt kíváncsi, Pécsen külön cikkben helyi politikusok válaszait is összefoglalták. Ezeket az írásokat és videókat ajánljuk olvasóink figyelmébe.
Nemcsak az elmúlt napok, hanem az elmúlt évtized legnagyobb politikai-közéleti ügye lett abból, hogy a 444 február elején megírta, hogy Novák Katalin köztársasági elnök kegyelmet adott egy gyermekotthonban hosszú ideig, szexuális abúzust elkövető igazgatót fedező embernek, K. Endrének. A volt igazgató-helyettest is elítélték ugyanis a pedofil bűncselekményekkel összefüggésben, mégha ő maga azokban nem is vett részt. Az ügy kirobbanásának közvetlen következményeként végül lemondott Novák Katalin az államfői tisztségéről. Az elnöki kegyelmet még lemondása előtt, miniszterként ellenjegyző Varga Judit bejelentette, hogy visszavonul a közélettől, pedig róla azt beszélték, hogy ő vezetheti majd a Fidesz EP-listáját. A politikai pályával már évekkel korábban felhagyott volt emberierőforrás-miniszter, Balog Zoltán pedig már nem a Magyar Református Egyház feje, habár püspöki címét nem adta vissza és nem is fosztották meg tőle. Végül Orbán Viktor is kénytelen volt átírni február 17-i évértékelő beszédét, az évkezdetet rémálomnak nevezve, és a beszéd első bő tíz percében a kegyelmi üggyel és annak hullámaival foglalkozni. Bocsánatot azonban ő személyesen nem kért az egykori áldozatoktól.
Az elmúlt évtized legnagyobb politikai botránya természetesen az egész országot megmozgatta, ezért lehettek a youtuberek és influenszerek által szervezett budapesti tüntetésen is rengetegen, becslések szerint akár 150 ezren is. A kegyelmi botrányról éppen ezért Budapesten túl is volt véleményük az embereknek, illetve talán nem is csak a helyiek számára volt és lehet érdekes az, hogyan vélekednek erről a fideszes erőközponttól távolabb eső helyeken a Fidesz politikusai. Öt vidéki lap ezért készített összehangoltan, de különböző súlypontokkal cikket az elmúlt napokban.
Varga Judit kalandos útja az Avasi Gimnáziumtól a pedofilbotrányig
A miskolci származású Varga Judit egy nem hétköznapi szakmai sikertörténetet, és annak hirtelen bukással záruló fejezetét tudhatja maga mögött. Az egyébként megnyerő külsejű, határozott fellépésű politikust sok kritika érte szűk négy évig tartó regnálása alatt. Több kényes ügy is felmerült a minisztersége alatt, de végül a Völner-Schadl-ügy ütötte ki a bársonyszékből (mégha ezt kifejezetten tagadják is). Úgy volt, hogy ezzel még nincs vége a politikai karrierjének, amit Brüsszelben folytathat, mivel őt szánták a hírek szerint a Fidesz EP-listavezetőjének.
Végül azonban ebből sem lett semmi (az EP-listát még nem jelentették be addig és azóta sem), mert a Novák Katalin köztársasági elnöki kegyelmi ügye keltette cunami elsöpörte politikai karrierjét. Miután neki is szignóznia kellett (vagy a szokásjog szerint nem tagadta meg az ellenjegyzést) K. Endre a köztársasági elnök által aláírt kegyelmi iratait, nem volt többé visszaút. Novák Katalin lemondása után a Facebook-profilján osztotta meg a nyilvánossággal, hogy teljesen visszavonul a közélettől, lemond parlamenti képviselőségéről és EP-listavezetőségéről. A cunaminak azonban vele kapcsolatban csak ekkor kezdett igazi hullámokat verni: volt férje, Magyar Péter ugyanis közösségi oldalán nyíltan kritizálni kezdte a rendszer legbelső köreit, különös tekintettel Rogán Antalra, majd ezt hosszasan ki is fejtette a Partizán által készített interjúban.
Hogy mit kell tudni a furcsa karrierről, azt a Borsod24 foglalta cikkbe, melynek kiindulópontja az állambiztonsági múlttal rendelkező édesapa, a vége pedig a pedofilbotrány.
Kecskemétiek a botrányról: Novák Katalinnak szíve joga dönteni, az ellenzék meg mondjon le
A kecsup.hu Kecskemét főterén kérdezte az utca emberét, hogy mit gondolnak Novák Katalin lemondásáról – videó: ITT. Továbbra sem tudni ugyanis, hogy a gyermekvédelmet hangsúlyozó kormány vezetése alatt miért kaphatott köztársasági elnöki kegyelmet K. Endre, a bicskei gyermekotthon pedofil igazgatójának bűntársa. Kecskeméten február 9-én a fővárosi tüntetéssel összhangban flashmob jellegű tiltakozó megmozdulást szervezett a Szövetség a Hírös Városért Egyesület. Novák február 10-én lemondott, és mint ismert, Varga Judit volt miniszter bejelentette visszavonulását.
A kecskeméti járókelők általában sem szoktak, most sem szívesen nyilatkoztak a kamerának politikai kérdésekben, de a Kecsupnak végül sikerült megszólaltatni néhányukat. Egy édesanya arról beszélt, mennyire sajnálja, hogy lemondott Novák Katalin. Volt, aki meglepődött, egy hölgy szerint pedig a köztársasági elnöknek szíve joga volt kegyelmet adni, abba az átlagembernek nincs érdemi beleszólása. Egy idős úr határozottan állította, hogy az ellenzéknek kéne lemondani és nem a köztársasági elnöknek. Többen viszont úgy gondolták, hogy őket nem érintik az ilyen kérdések, inkább nem politizálnak. A fiatalok viszont örömmel fogadták a hírt, és szerintük a tüntetés csak felgyorsította az eseményeket.
„Ez az ügy az erkölcsi fertő legmélye” – Szombathelyiek a kegyelmi ügyről


