A hazai médiavilág legismertebb arcaival találkozhatsz a KecsUP Országos Sajtónapján

Országos sajtónap a KecsUPpal

Gyere el és találkozz a hazai médiavilág legismertebb arcaival a KecsUP által szervezett Országos Sajtónapon, ahol a legolvasottabb hazai portálok (Telex, 444, HVG, Klub Rádió stb.) újságírói és a vidéki független sajtó képviselői mellett vendégünk lesz Gulyás Márton (Partizán) újságíró, és Puzsér Róbert publicista is. Kíváncsi vagy milyen a hazai független sajtó helyzete? Személyesen találkoznál a magyar sajtó legismertebb újságíróival? Érdekel Puzsér Róbert legújabb könyve? Akkor köztünk a helyed június 29-én!

Az ellenzéket dicsérte Gyurcsány Kecskeméten, Magyar Péterről szinte szót sem ejtett

- Advertisement -

„Pokoli sokat tett ez az ellenzék az elmúlt tizennégy évben, akkor is, ha sokan megkérdezik, hogy mit csinálnak?” – mondta csütörtökön Kecskeméten Gyurcsány Ferenc egy nyilvánosan meghirdetett kampányrendezvényen. A DK elnöke szerint Orbán Viktor kormányfő „fülbesúgó kampányt” csinál bennfenteseknek. Magyar Péterre csak pár mondatban tért ki beszédében.

Mint megírtuk, politikai nagyüzem volt csütörtökön Kecskeméten, egy napon látogatott a városba Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc. A kormányfő a Hunyadiváros Közösségi Ház kertjében beszélt a pártszimpatizánsoknak és a helyi képviselő-jelölteknek – körülbelül kétszáz főnek – egy zártkörű, de a sajtó számára nyilvános kampányrendezvényen. A DK elnöke pedig a Három Gúnár Rendezvényházban tartotta Tavaszi gyülekező elnevezésű, a Facebook-on nyilvánosan meghirdetett fórumát, amelyen körülbelül nyolcvan fő vett részt.

Gyurcsány Ferenc tornacipőben érkezett a fórumra / Fotó: KecsUP

„A magyar kormányfő ma itt volt Kecskeméten, és fülbesúgó kampányt csináltak, bennfenteseknek. Ez nem normális ebben az országban, ez egészen biztos. Az a vezető, aki valójában évek óta nem hajlandó szabad körülmények között – nem válogatott társaságok előtt – találkozni, mi több, Kecskemétre lényegében titokban jön el, az ilyen kormányfő szerintem megszegi demokratikus kötelezettségét. Valójában sérti a kötelező tiszteletet választóival, a néppel szemben, nem érdemli meg az önök tiszteletét” – tette szóvá Orbán hunyadivárosi rendezvényének milyenségét és a miniszterelnök kampánykörútjának szervezését Gyurcsány. És ennek kapcsán szóba hozta a televíziós vitákat is, kijelentve: félreértés, amikor az elemzők megmagyarázzák, hogy melyik jelöltnek érdeke, vagy nem érdeke, hogy vitatkozzon.

„Nem a jelöltről szól a vita, hanem a választóról. Nem azért kell elmenni egy vitára, mert az nekem jó. Hát arra készülni kell, izgulok előtte, nem alszom. Ezt magának a jelöltnek, hogy mondjam, egy nagyon munkás dolog, komoly kihívás. Na de hát, őszintén szólva, aki nyaralni megy, annak meg legyen egy nyaralója, ez az ő dolga. Azért kell vitatkozni, mert azon ritka helyzetek egyike, hogy nem a kormányfőtől vagy új reménységektől elalélt emberek kérdeznek, vagy éppen összevissza szeretgetik. Fontos, hogy időnként nyílt színtéren, nyílt küzdelemben, nyílt kérdésekre, riválisokkal vitatkozva megmutassa, hogy ő mit gondol.”

Az ellenzékről és az ellenzéki szavazókról

Gyurcsány kijelentette, természetesnek gondolja, hogy az ellenzéki szavazók egy részének fogy a türelme, és keresik az új megoldásokat, „ha végre valakiben látnak megint lehetőséget, odafordulnak új figyelemmel”. Nevet nem mondott, de azért elég nyilvánvaló, hogy itt Magyar Péterre gondolt.
„Van egyfajta vágyakozás, hogy valaki végre oldja meg akár helyettünk is ezt a problémát, adjon választ erre a kihívásra. Nézzék, nem nagyon hiszek a csodákban. A csodáknak általában két tulajdonságuk van. Az egyik az, hogy vannak, a másik pedig az, hogy olyan ritkán vannak, hogy valójában nincsenek. Valójában a politikában a legnagyobb csoda az lenne, ha a választók elhinnék, hogy nincsenek csodák. Az van, amit mi együtt, közösen hajlandóak vagyunk ebben az országban megcsinálni, és általában nincsen nagyon könnyű út.”

Fotó: KecsUP

A DK elnöke úgy véli, „iszonyatos az a küzdelem, amit az ellenzék folytat”, és az „majdnem igazi csoda, hogy létezik Magyarországon ilyen körülmények között egy akkora ellenzék, amely méretében, nagyságában összemérhető a kormánypárttal”.

„Valójában önök hősök! Amikor lassan egy dadusnak hűségnyilatkozatot kell tenni a kormánypárt, a hatalompárt mellett, akkor még vannak emberek, akik el merik mondani, hogy én ellenzéki vagyok. Ez a csoda, amikor az ellenzéki politikus valójában folyamatosan azzal küzd, hogy hangja eljusson a saját választóihoz”– fogalmazott Gyurcsány, majd így folytatta:

„Pokoli sokat tett ez az ellenzék az elmúlt tizennégy évben, akkor is, ha sokan megkérdezik, hogy mi mit csinálnak? Virrasztottak, tüntettek, élőláncot alkottak, hálózatokat építenek, kérdésekkel szembesítik kormányt és versengenek és küzdenek folyamatosan” – emelte ki Gyurcsány, hozzátéve, „azért kell szemben állni ezzel a hatalommal, mert azt az alapvető jogunkat kérdőjelezi meg, hogy közös-e a haza, vagy sem”.

Az EP-választásokról

Az európai parlamenti választások kapcsán beszélt a szuverenitásról és az Európai Unióval való együttműködésről. Úgy véli, a nagy vita a kormány és az ellenzék, a Dobrev Klára vezette lista között abban van, hogy „erénynek tartjuk-e az európai nemzetekkel való együttműködést, mi több, keressük a lehetőséget, hogy egy sor ügyben közösen döntsünk, vagy ezt inkább korlátnak tartjuk”. Szerinte a Deutsch Tamás vezette kormánypárti EP- lista és a Magyar Péter vezette lista e kérdés tekintetében egyformák és csak a DK-MSZP-Párbeszéd politikai szövetsége az egyetlen, amely elkötelezett az európai közösség iránt, hiszen Gyurcsány szerint „Magyar Péter azt mondja, hogy valójában nemcsak hogy egyetért Orbán Viktor Európa-politikájával, hanem még keményebb lenne időnként Brüsszellel szemben”.

Fotó: KecsUP

Gyurcsány kijelentette, sokra becsüli az európai emberek közös történetét, a kialakult viselkedési mintákat, kultúrát, attitűdöt és Magyarország azzal, hogy a többi európai nemzettel „egy sor ügyet közösen csinál, azzal gazdagodik”. Úgy véli, az Unió legnagyobb eredménye a „békeprojekt” , hogy azokat a konfliktusokat, amelyek korábban Európát mindig háborúba vitték, megoldják „tisztességesen, tárgyalásban, egymást ellenőrizve és természetesen belelátva egymás lapjába”.

„Valójában arról a kultúráról beszélünk, hogy hát mi lenne, ha leülnénk és konzultálnánk. A magyar kormányfő valójában a dialógus, a párbeszéd, a konszenzuskeresés kultúráját nem ismeri. A grundfoci világát ismeri. Az európai parlamenti választás igazi lényege az, hogy az európai együttműködésben lehetőséget látunk, vagy azt a nemzetállamok elleni támadásként ítéljük meg” – mondta a DK elnöke, aki szerint egyértelmű, hogy a magyar túlnyomó többsége úgy gondolja, jobb az Unió tagjának lenni.

Az önkormányzati választásról

Gyurcsány Ferenc úgy véli, egy faluval ellentétben a nagyobb településen már az alapján szavaznak az emberek, hogy a jelölteknek kik a politikai szövetségesei, barátai. A hivatalban lévő polgármesterek, képviselők előnyben vannak, a választási ciklus(ok) alatt megismerhették őt jobban a választók.

A DK elnöke szerint a kecskemétieknek azt kell mérlegelniük a polgármesterrel kapcsolatban, gyarapította-e a várost, vagy sem.

„Valójában a polgármester az orbáni hatalomgyár helyi képviselője volt, vagy az embereknek a képviselője? Ez a kérdés” – véli Gyurcsány, aki szerint nem elvárható, hogy Kecskemét fideszes polgármestere kiálljon a főtérre és kijelentse, hogy ő nem ért egyet a kormánnyal, hogy elveszi az iskolákat.

Fotó: KecsUP

Mindezt értem, de azt nem, hogy a maga nagyon kulturált módján, nem érzékelteti a kecskemétiekkel, hogy nem volt választásuk” – folytatta a DK elnöke, aki szerint a polgármester elmondhatta volna, hogy az intézkedés nem áll Kecskemét érdekében, mert az itteniek tudják, milyen iskola kell nekik.

„Valójában ez a bizalmatlanság. A kormányfő azt hiszi, hogy nem bízhat másokban. Miért nem szereti az önkormányzatokat? Mert függetlenek tőle. Saját pénzük van, saját intézményeik vannak, saját nyilvánosságuk van, ezért vesz el mindent. Na most nem lehet bizalom nélkül egy közösséget tartani, csak erővel. Azért kell neki állandóan az erejét fitogtatni, mert ha nem bizalom tartja össze a közösséget, akkor az erőnek kell”– mondta Gyurcsány.

Úgy véli, ma a magyar politikának igazából csak egy kérdése van, ez pedig, „hogy meddig tart ez a kurzus”.

„Minden más kérdés ma már zárójelbe kerül. Ez csak visszajelzi azt, hogy két egymással farkasszemet néző politikai közösség van, és nincs egységes nagy nemzeti közösség. Fura módon mindig nemzetegyesítésről beszélek, és valójában ők tették azt meg, hogy a magyar nemzet egyik felét hazátlan hazafiaknak tartják, és nem a nemzet részenek. Ez drámai ügy.”

Beszéde végén Gyurcsány arra tért ki, hogy tudomásul kell venni, a politika nem olyan, mint a hollywoodi filmek többsége, hogy happy end a vége.
„Aki egyszer politikusnak megy, az pontosan tudja, hogy egy idő után elveszíti a többségét. Ez ilyen. Úgy látom, a mai kormányfő ezt nehezen akarja belátni. Voltak már olyanok, akik nehezen látták be, de az élet ezeket a kérdéseket megoldja, mert a történelem túllép rajtuk. Páran úgy gondolták, hogy meg tudják hajlítani a történelmet. A 20. századi Európa erre elég sok példát mutat. Nem tudják. Pár tíz évig erőlködő zsebdiktátorok sem voltak képesek.”

Fotó: KecsUP

Kijelentette, nyilván nekik sincs mindenben igazuk, de abban egész biztos, „hogy a nagy történelmi kérdésben, hogy Magyarországnak hol a helye a világban, kikkel kell együttműködnie”, abban nekik van igazuk.

A jelenlévőket arra buzdította, hogy szavazzanak Király Józsefre, a Szövetség polgármester-jelöltjére és a megyei listán a DK-listájára.

A kérdésekre adott válaszokban Gyurcsány még ilyeneket mondott:

  • „Pontosan tudja a kormányfő, hogy a vele szemben állók nem háborúpártiak. Nem azért használja a háborús retorikát, mert akár csak egy pillanatra is hinne abban, hogy ön háborúpárti lenne. Ezzel olyan bélyeget süt ránk, amely aztán a sorsunkat is megbélyegzi a választási küzdelemre.”
  • „Magyarországon valójában az történik, hogy a nép kormánya helyett Orbán legszűkebb világának kegyeltjeit támogató, annak kedvezményező kormányzás zajlik, a mi kárunkra.”
  • „Nyilván az ukránok okkal és joggal kérnek segítséget. Azt meg el kell mindenkinek dönteni, hogy milyen segítséget tud adni. A magyar közvélemény – egyáltalán nem függetlenül attól, amit ez a kormány sulykol reggel, délben meg este – borzasztóan fél, hogy bármifajta támogatást adjunk Ukrajnának.”
  • „Ismerjük azokat a kutatásokat, amelyek a 2010-es évek elején mutatták, hogy a magyaroknak mi a viszonya a messziről jött emberekhez. Etekintetben egyáltalán nem gondolkodtak, viselkedtek, éreztek másképp, mint az európai emberek átlaga. Jött 2015, a kormány gondolkodott és úgy döntött, hogy a politika első számú kérdésévé teszi a menekültekhez való viszony. Éveken keresztül azt mondta, hogy ők az ország és a mi személyes életünk ellenségei. A magyarok túlnyomó többsége mára – nyilván sok évnyi sulykolás után – megváltoztatta a véleményét.”
  • „Az, amit a kormány csinál, az sok tekintetben mérgezi a magyar közvéleményt, a magyar társadalmi kultúrát és erkölcsöt, az emberi viszonyokat. Ez most már itt van, tehát nem lehet úgy tenni, mintha hatás nélkül maradt volna mindaz, amit itt az elmúlt sok évben a kormány tett.”
- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Alá kellett dúcolni a mentőfeljárót és a rendelőintézet gyalogos feljáróját a kecskeméti kórházban

A mentőfeljárót fémoszlopokkal, míg a rendelőintézethez felvezető gyalogos feljárót egyelőre fagerendákkal támasztották alá. Elég nagy foltokban kilátszik a vasbetonszerkezet. Olvasónk...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...
Exit mobile version