fbpx
29 C
Kecskemét
2024. június 18., kedd

FRISS HÍREK

Családias hangulatban telt a JudaKecs kulturális estje Kecskeméten

- Advertisement -

Az immár nyolcadik alkalommal megrendezett JudaKecs programnak május 16-án a Három Lámpásban a világ meggyógyítása, valamint a zsidó és a cigány kultúrák közötti párhuzam volt a témája. Paál Emese főszervező szerint a mostani esemény még az Örkény-estet is felülmúlta.

Az esten megjelenő szépszámú közönséget Szabó Tamás Toma és Korb Tamás felvezető zenei performansza után Paál Emese főszervező és Libor Zoltán moderátor köszöntötte. Ezt követően interaktív pódiumbeszélgetésre került sor Radnóti Zoltán főrabbi, Süveg Márk szövegíró és rapper, valamint Libor Zoltán részvételével. A téma ezúttal a tikkun olam, a világ meggyógyítása, helyreállítása, illetve a zsidó és a cigány kultúrák párhuzamai voltak.

Fotók: Góg Zsolt/JudaKecs

A beszélgetés végén Radnóti Zoltán élete első szabadversét adta elő, amelyet a Süveg Márktól kapott hívószóra (tánc) írt, míg Márk egy haikut mondott el, amelyet a rabbitól kapott kulcsszóra (megérint) alkotott. A beszélgetést követően a vendégeket Radics Attila varázsolta el egy gyönyörű zsidó ima eléneklésével, a szünetben pedig kiváló cigány módra elkészített, illetve vegán zsidó lecsóval csillapíthatták éhségüket a vendégek.

A gasztronómiai élmény után ismét a zene volt főszerepben: a Parno Graszt együttesből Heléna és Krisztián előadása emelte tetőfokára a hangulatot, majd egy újabb pódiumbeszélgetés kezdődött Bezerédi Zoltán, Molnár Gusztáv és Libor Zoltán között. A katartikus, csontig hatoló befejezésről Bezerédi Zoltán színművész gondoskodott egy részlet előadásával – az író jelenlétében – Kácsor Zsolt Cigány Mózes című regényből. A remekül sikerült rendezvény után a következőre a szervezők tájékoztatása szerint szeptemberben kerül sor, ismét különleges meghívottakkal, mint például Pogány Induló zenésszel, Oltai Kata művészettörténésszel és Iványi Gábor lelkésszel.

Hasonló cikkünk:  Fiatal orvosok karrierjét támogató program indul Svébis Mihály emlékére

„Eddig a JudaKecs eseményei közül ez volt a kedvencem. Azt gondoltam, hogy az Örkény-estet nem lehet felülmúlni, de tévedtem – személy szerint úgy érzem, hogy ez a mostani még azt is felülmúlta. Egy szóval az volt az érzésem, hogy isteni volt. Történt egy kis műsorváltozás, a Parno Graszt a programtervvel ellentétben a felolvasások előtt adott koncertet. Tartottunk attól, hogy ez egy kicsit szétzilálja az eseményt, de igazából csak ezt követően, a felolvasáskor jött a katarzis; Bezerédi Zoltán színművész olvasott fel egy részletet Kácsor Zsolt Cigány Mózes című művéből, ezt pedig a közönség dermedt csöndben hallgatta és hol az íróra, hol a színművészre tekintett, hiszen szerencsére Kácsor Zsolt is megtisztelte jelenlétével a rendezvényt” – értékelte az eseményt Paál Emese, a JudaKecs főszervezője.

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Alá kellett dúcolni a mentőfeljárót és a rendelőintézet gyalogos feljáróját a kecskeméti kórházban

A mentőfeljárót fémoszlopokkal, míg a rendelőintézethez felvezető gyalogos feljárót egyelőre fagerendákkal támasztották alá. Elég nagy foltokban kilátszik a vasbetonszerkezet. Olvasónk...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...