fbpx
29 C
Kecskemét
2024. június 18., kedd

FRISS HÍREK

Állami gondozottak táboroztatására szervez gyűjtést egyesületével Anyácska

- Advertisement -

Illésné Áncsán Aranka, vagy ahogyan mindenki ismeri, Anyácska és civil szervezete közösségi kampány keretében szeretnék összegyűjteni az idei Értük Tábor megvalósításához szükséges kétmillió forintot.

A már sokadik alkalommal megszervezett táboruk során a családoknak nemcsak különleges élményekben van részük, de tanulnak is arról, hogy hogyan lehetnek sikeresek gyermeknevelésben, munkavállalásban, családi gazdálkodásban.

„Minden év különleges, csodálatos eseménye a családi táborunk. Olyan családoknak van lehetősége egy hetet a Balatonnál tölteni, akik számára ez életre szóló élmény, hiszen talán még soha nem látták a Balatont, vagy még soha nem üdült együtt a család. Az idei táborunk igazán különleges lesz. Olyan családokat szeretnénk elvinni, akik példaként szolgálhatnak sorstársaiknak. Ők azok, akik kemény munkával teremtettek maguk számára egy példa értékű családot, életteret. Nagyon megérdemlik, hogy együtt lehessenek!” – fogalmaz Anyácska. 

A Tűzcsiholó Egyesület célja, hogy azoknak a gyerekeknek, akiknek a szülei valaha állami gondoskodásban éltek, ne kelljen gyermekotthonban felnőni.

Az elmúlt évek megvalósult táboraiknak köszönhetően 11 gyermeket sikerült megmenteni attól, hogy állami gondozott legyen.

A családokat elsősorban képzéssel, mentorálással, gyakorlati segítséggel pl. adósságrendezés segítik. Szeretnék őket felvértezni a hiányzó ismeretekkel és támogatni a mindennapi életben való eligazodást.

Hasonló cikkünk:  Koraszülötteket támogattak a Mélymerülés idei első lapszámának bevételéből
Forrás: Tűzcsiholó Egyesület

A Tűzcsiholó Egyesület célja egy erős, megtartó közösség hálózatot szőni, amiben egymás támogatásának is szerepe van. Családi tábort és alkotótábort szerveznek, tehetséggondozási programmal segítik a kiemelkedő gyermekeket, hogy sikeresen ki tudják bontakoztatni képességeiket, támogatást nyújtanak karácsonykor és tanévkezdéskor is. Programjukban közel 110  Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei család vesz részt, ahol majdnem 300 gyermek nevelkedik.

Terveik szerint az idei táborban 8 család vesz részt, ahol 19 gyerek él. Egy fő táborozásának ára 100.000 Ft, így a gyűjtéssel 2.000.000 Ft-t szeretnének összegyűjteni.

 

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Alá kellett dúcolni a mentőfeljárót és a rendelőintézet gyalogos feljáróját a kecskeméti kórházban

A mentőfeljárót fémoszlopokkal, míg a rendelőintézethez felvezető gyalogos feljárót egyelőre fagerendákkal támasztották alá. Elég nagy foltokban kilátszik a vasbetonszerkezet. Olvasónk...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...