Fazekas Péter: Erasmus és szuverenitás – a szuverenitásról szóló sorozatunk újabb írása

Demokráciában a szuverén hatalmát nem tulajdonítjuk képzelt isteneknek, hamis hangokat fúvó fanfároknak, autokratáknak, ahogy azt sem engedhetjük meg magunknak, hogy könnyedt restségből hátat fordítsunk a társadalmunkról szóló vitáknak, és teljes mértékben másoknak adjuk át annak a lehetőségét, hogy helyettünk döntsenek közügyeinkről. Hogy pontosan erről szól-e a szuverenitásról szóló újabban kibontakozott vita? Lehet. Persze lehet vele vitatkozni, mert egyáltalán ki ma a szuverén? És mi a szuverenitás, amikor a világunkat hálózatok formálják? Csak ők? És ki még?

Cikksorozatot indítottunk a KecsUP-on a szuverenitásról, hogy folytassuk azt a vitát, amit a kecskeméti Jókai Szalon nyitott meg tavasszal. Vendégszerzőink segítségével több nézőpontból bontjuk a szuverenitás jelentését, mert szerintünk fontos, hogy megértsük, miért vált ez a szó ma ismét a politikai viták tárgyává.

Az első írást a kecskeméti születésű Dr. Maczonkai Mihály jegyezte, aki a Pécsi Tudományegyetem Jogi Kara Európa jogi és Nemzetközi jogi tanszéke docense. A másodikat Libor Zoltán, a Mélymerülés Művészeti Magazin szerkesztője, a harmadikat Kecskemét-Marosvásárhely Baráti Kör elnöke, Kerényi György. A sort Fazekas Péter jogász, a kecskeméti Jókai Szalon alapítója, elnöke követi.

Erasmus és szuverenitás

Nem, nem a rotterdami mestert idézem meg a címmel, bár bizonyára lenne itt és most is mondanivalója.

Az Erasmus az Unió egyik legfontosabb Európa-építő intézménye, felsőoktatási, európai egyetemi ösztöndíj-rendszer, ami módot ad a kontinens legfogékonyabb korosztályának arra, hogy saját országán kívül is folytathasson egy-két szemeszternyi tartamban egyetemi tanulmányokat s persze megismerhessen más országokat, népeket, kultúrákat és fontos személyes kapcsolatok épülhessenek.

Az Európából hosszú évtizedekre kiszorult, korábbi kapcsolatait a vasfüggönyös időkben elvesztő, újabbakat lehetőség híján nemigen szerző Magyarország jövője szempontjából könnyen belátható, hogy meghatározó jelentőségű az Erasmus. Olyan új korosztályok, sőt nemzedékek kiművelését segíti elő, melyek már egy közös európai kultúrát elsajátító és birtokló fiatal értelmiségi közösséget alkotnak s a mi fiataljaink is e közösség tagjaiként, alkotó alanyaiként tekinthetnek majd magukra s tevékenykedhetnek Európában. Ezért hát tragikus fejlemény, hogy az idei évtől egyetemeink többsége kimarad mindebből (amint a tudományos kutatásokhoz a nemzetközi hátteret és forrást biztosító Horizont programból is).

De miért is történik mindez?

E következmények alapvető oka az egyetemek állami akaratból véghezvitt alapítványosítása, ami látszólag egy függetlenedési aktus, valójában viszont az állami hatalmi befolyás erősítésének eszköze. Az uniós intézményrendszerben azonnal és nagyon pontosan érzékelték, hogy az alapítványi rendszer az egyetemi autonómia végzetes aláásásával, felszámolásával jár (s megjegyzem, nyilvánvalóan ezt is célozta). Az illetékes uniós fórum a NER-es hatalmi manővert – többek között – az Erasmus megvonásával látta szankcionálhatónak, s valóban elevenbe vágott ez a döntés. És kiderült az elmúlt két évben, hogy a kormány számára fontosabb a hatalmi presztízs megtartása és az egyetemi önállóság csorbítása, mint a magyar diákok külföldi képzési lehetőségének fönntartása.

De csak erről van szó?

Ma már nem titok, de megfogalmazott célja a hatalmon lévő rezsimnek, hogy léte ne csak arról szóljon, hogy akár évtizedekig kormányon legyen, de ezek az idők korszakká, nevezetesen Orbán-korszakká lényegüljenek (lásd G. Fodor Gábor idevágó könyvét). Ennek része, hogy biztosítsák a maguk, rendszerük számára a néhai olasz kommunista vezető és teoretikus, Antonio Gramsci által meghatározott kulturális hegemóniát. E nézetrendszer értelmében nincs korszakká szerveződés a kultúra uralása nélkül.

Az ehhez vezető út fontos eleme a felsőoktatás kézivezérlése, s általa a következő értelmiségi nemzedék(ek) befolyásolása és megnyerése a rezsim számára. Mindez pedig szoros elméleti és gyakorlati összefüggést mutat a NER autokratikus, sőt egyes elemeiben posztfasiszta jellemzőket felmutató demokrácia- és szuverenitás-felfogásával. E nézetek leginkább a NER üdvöskéjének (bár én leginkább a NER Engels Frigyesének szoktam aposztrofálni) Békés Mártonnak az ideológiai munkásságában nyilvánulnak meg, ill. lepleződnek le, mint ahogy arra alább szeretnék rámutatni épp az Erasmus könnyű kézzel történő elengedése kapcsán.

Békés Márton a Fordul a szél c. könyvében nem kertel, s jól tükrözik alábbi kitételei a szuverenitásról alkotott képét: például, amikor a szerző a magyar szuverenitáson, ill. annak megvédésén elmélkedik, arra figyelmeztet, hogy „a szuverenitás olyan, amit grammonként kell megvédeni, ha nem akarjuk tonnánként elveszíteni”. Majd a szuverenitást támadó körülményeket, erőket és eszközöket veszi sorra, s megállapítja, hogy „a liberális-kozmopolita elitcsoportok előjogaikat féltik. A világértelmezés monopóliumát, az elszámolás alá nem tartozó külföldi támogatásokat, a nemzetközi ösztöndíjakat, a haszontalan kutatások végtelen finanszírozását”. Utóbbiak jól azonosíthatok az Erasmus-sal és a Horizonttal a fideszes szellemi honvédelem szemszögéből.

Azaz az Erasmus elvesztése, ami – a CEU elüldözéséhez hasonlóan – kitessékelésnek is nevezhető, szoros összefüggést mutat a NER deformált szuverenitás-felfogásával, s mintegy az abból fakadó kötelezettséget teljesít, amikor „megszabadítja” a Hazát az olyan ördögi dologoktól, mint a külföldi ösztöndíjak, így például az Erasmus.

Aztán a hazának és az egyetemistáinknak okozott, soha meg nem térülő kár ezt a hon- és szuverenitásvédő szerepben tetszelgő hatalmat aligha érdekli.

(Békés Márton elmélet-alkotó munkásságát egy későbbi írásomban tervezem bemutatni.)

A cikksorozat folytatódik, az írásokat hétvégenként publikáljuk. Korábbi írások a KecsUP-on a szuverenitásról:

• Maczonkai Mihály: A szuverenitásról
• Libor Zoltán: Az erkély fölött az ég
• Kerényi György: A szuverenitásról, a földszint 3-ból…