A posztigazság (post-truth) 2016-ban, már majdnem 10 éve lett az év szava az Oxford Szótár szerkesztői szerint, velem egy egyetemi kurzuson jött szembe először. A posztigazság jelentése tükörfordításban „igazság után(i)”, ami dióhéjban azt jelenti, hogy a közvélemény már „több igazságból” válogathat, mindenki igazságként hivatkozik a saját narratívájára, a tényeket legyőzték az érzelmekre ható, személyes hitre épülő érvek. Ez ma Magyarország és a fél világ ellensége. Vélemény.
Kérlek engedd meg, hogy ebben a cikkben kicsit személyesebben szólítsalak meg. Emlékszem, hogy pár éve az egyetemen – éretlenségemnek is betudhatóan – a professzor úr erős szavait, kifakadását nem vettem elég komolyan a posztigazságról. Egy disztópikus jövőképként tekintettem rá csupán, úgy voltam vele, hogy a tanár úr túloz.
Jó-jó, nagy szavak ezek, de ha rajtakapnák bármelyik demokratikus beágyazottságú ország vezetőjét azon, hogy folyamatosan hazudik, akkor a hatalom közelébe sem engedné a nép többé – gondoltam. A posztigazság 2016-ban lett az év szava: ekkor volt a Brexit és ekkor választották meg először Donald Trumpot az USA elnökének. Ekkor én 16 éves voltam. 2025-ben, 9 évvel később, túl az egyetemen, a magyar független médiában majdnem egy évvel a hátam mögött azon kaptam magam, hogy újra Donald Trump lett az elnök. Most már én is felfogom, amiről a professzor úr beszélt:
az igazságnak és a hazugságnak sincs már semmi jelentősége.
Trump természetesen annyira közvetlen hatással nincs rám, mint hogy életem 10. évétől kezdve Orbán Viktor posztigazságoskodása uralkodik a hazámban. Ezt a kört gyorsan fussuk le, bár már Ti is biztosan nagyon unjátok. Mindet nem tudom felsorolni, mert „elfogyna a tinta”, ezért csak röviden:
- gyermekvédelem fontosságának hangsúlyozása <—> Novák Katalin kegyelmet adott a pedofilbotrány résztvevőjének, Kaleta-ügy, 10 évre titkosítva;
- ellenzékből a baloldali kormány fényűző életét kritizálta <—> DINASZTIA;
- 2022-ben, a háború kitörésekor Orbán Magyarország nemzeti érdekének tartotta, hogy Ukrajna független és szuverén legyen <—> pár évvel később az orosz propagandát átvéve minden lehetséges módon gátolja Ukrajnát, egyedüliként vétózik az EP-ben, trollkodik – természetesen orosz érdekekből;
- szuverenitást hangsúlyoz <—> magyar érdekre hivatkozva araboknak adta volna Rákosrendezőt.
A legszomorúbb nem az, hogy ezeket megteszi. A legszomorúbb az, hogy ezeknek semmi következménye, és ennek tapsolnak a honfitársaim. Amióta az eszemet tudom, ő a miniszterelnök – ezt hangsúlyozom. Nap mint nap felfordul a gyomrom. Biztos vagyok benne, hogy így érzi magát többszázezer honfitársam is. Már, ha nevezhetem őket honfitársaimnak, hiszen a miniszterelnök szerint „sorsom a szégyen és megvetés, a pokolban pedig külön bugyra van” a magamféléknek, akiket szerinte külföldről pénzelnek és a magyar érdek ellen harcolnak. Orbán Viktor elfelejtette, hogy ő az én miniszterelnököm is, és minden magyart képviselnie kéne.
Szégyen és megvetés volna a sorsa annak az értelmiségi rétegnek, aki nem akar úgy járni, mint Fehéroroszország?
Remekül elérte ugyanakkor a miniszterelnök, hogy idegennek érezzem magam a saját hazámban. Megkérdőjelezi a hazaszeretetemet, sőt elutasítja, elveszi, megtiltja, agyonveri, földbe tiporja, meggyilkolja. Mindezt a haza, a hit és a család jegyében. Jelentem, ez valamennyire működik is: a hívei mindenkit, különösen minket, másképp gondolkodó magyarokat utálnak, s lassan már én is utálom magam. Engem az országból kitiltani – egyelőre – nem tud, hiszen nincs másik állampolgárságom. Noszogatni kell magam, hogy büszke magyar legyek, ez az igazság. Hogyan tegyem? Ti, akik megélitek amiről írok, hogyan teszitek?
Fiatalabb koromban megpróbáltam kizárólag a sportba menekülni, „távol a politikától”. Tényleg olyan távol lenne? A sportsikerek szőnyege alá söpri a kormány Magyarország valós problémáit – ez volt az első véleménycikkem, ebben kifejtem a véleményem. Arcul csapott az a megrökönyítő, mocskos magyar valóság. Megtanultam, hogy az önkényuralmi rendszernek, amiben élünk, semmi sem szab határt. Realizáltam, hogy ha elfordítom a fejem, azzal elárulom a hazát. Pont ezt akarják: ne érdekelje a magamfajtát a politika. A hazámat szeretem – már amennyire engedik. Próbálom szeretni. Mindenkinek üzenem, aki még mindig benyalja az uszító hazugságokat, a posztigazság legmocskosabb kreálmányait:
