18 C
Kecskemét
2025. április 27., vasárnap

FRISS HÍREK

„Engem biztos elvinnének egy karpereccel a kezemen” – Bányai Gábort is kérdezték a jegybanki botrányról

- Advertisement -

Napok óta tartja lázban a közvéleményt a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alapítványainál történt pénzvesztés, az ezzel kapcsolatos Állami Számvevőszéki (ÁSZ) feljelentés. Kecskemét a Neumann János Egyetem révén közvetlenül is érintett, városunkban több mint 127 milliárd forint sorsa kérdéses.

Jó néhány írásban számolt már be a KecsUP Hírek a fejleményekről, az országgyűlési képviselőket pedig a Telex faggathatta a Parlament épületében. Válaszolt nekik Bányai Gábor is, Bács-Kiskun megyei honatya, aki szerint ha a vádak igaznak bizonyulnak, az egyetemnek, az egyetemet irányító kuratóriumnak egyértelműen megállapítható a felelőssége.

„Ha ők ebben részesek voltak, és a BTK-ba ütközően tűnt el a pénz, nem valami butaság miatt, akkor ennek legyen felelőse és következménye!”

– nyilatkozta megyénk országgyűlési képviselője. Úgy gondolja, ha pénzek hiányoznak, azt nem fogja visszapótolni az állam, és biztos benne, hogyha a miniszterelnök tudott volna erről, akkor nem várt volna Matolcsy György mandátumának lejártáig. Ha nem tudott, akkor az pedig jelzésértékű a hatóságok munkáját illetően.
(Ugyanakkor Orbán Viktor az országgyűlésben éppen arról beszélt, hogy az MNB függetlensége miatt a kormánynak nincs beleszólása a jegybanki működésbe – a szerk.)

Hasonló cikkünk:  Közérdekű adatokat kért Schmidt Mária alapítványától a Magyar Hang, erre ő a Szuverenitásvédelmi Hivatalhoz fordult

Bányai Gábor képviselő elmondta még, hogy az ügy nem évült el, és azt ő is elismerte, hogy ha hamarabb foglalkoznak vele, akkor kevesebb pénz tűnik el.
Ha ilyen megtörtént, akkor engem biztos elvinnének egy karpereccel a kezemen” – jegyezte meg, és ezzel együtt reményét is kifejezte, hogy nem igazolódnak a vádak, mert „ez a Neumann-ügy sokkal jobban fáj neki”, mint a többi alapítvány ügyei.

2016-ban a kormányzati nyilvánosságban mostanság külföldi érdekek kiszolgálásával vádolt Transparency International Magyarország már feljelentést tett az MNB alapítványainak zűrös közpénzügyei kapcsán, mégsem indultak meg a rendőrségi és ügyészségi vizsgálatok. Emellett a Közbeszerzési Hatóság szabott ki büntetést közpénzek szabálytalan felhasználása miatt, ám ez sem tudta megakadályozni, hogy az évek során ilyen naggyá, akár több százmilliárdos veszteséget is elérő botránnyá terebélyesedjen az alapítványi működés.

A Telex videójában Bányai Gábor (hosszabban az 5. és 9. percnél beszél) mellett több országgyűlési képviselő nyilatkozatát is megnézhetjük.

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Droggal kapcsolatos álhírt osztott meg a kecskeméti fideszes képviselő, de a valódi bejelentésekre nem reagálnak

Lévai Jánosné, kecskeméti fideszes képviselő olyan pánikkeltő, droggal kapcsolatos hírt közölt Facebook oldalán, amelyet már 2012-ben megcáfoltak. A körlevél a...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...