Gyermekotthon javára gyűjtenek a fehérvári családapák, zártkörű Lázárinfó lesz Szegeden Orbán Viktorral, Salt Lake Cityben indítja el új üzemét egy szolnoki cég, jók az árak és jó a hangulat az egri adventi vásárban, a választásokról kérdezték a miskolci járókelőket, újabb városi címről csúszott le Debrecen és elbagatellizálták a Szőlő utcai ügyet a kormánypárti képviselők Kecskeméten. Többek között ezek a témák érdekelték a héten a független helyi újságok szerkesztőségeit és olvasóit.
Borsod24: Magyar Péter, választások, kormányváltás – ezt gondolják a járókelők
A Borsod24 szerkesztősége Miskolc belvárosában kérdezte az “utca emberét” a közeledő választásokról, valamint Magyar Péter pártjáról és döntéseiről. A tapasztalatok azt mutatják, hogy az emberek leginkább változást szeretnének, és bíznak abban, hogy a Tisza Párt mostanra egy olyan kohéziós erővel rendelkező politikai egységgé vált, amely képes közvetíteni és érvényesíteni ezt a szándékot. Akad azonban, aki a kormányzati erőforrások és a külhoni szavazatok miatt inkább realista képet vázol. A beszélgetések rámutatnak az információs egyenlőtlenségekre is, hiszen a független sajtó korlátozott elérése mellett a kormányzati kommunikáció erőteljesen formálja a közvéleményt.

Debreciner: Debrecen az irodalomnak sem városa – Az újabb nemzetközi kudarcról már be sem számolt a városvezetés
Az európai szintű próbálkozások mellett globálisan is megmérettette magát a debreceni önkormányzat, de hiába: a megpályázható címek terén évek óta sikertelenségek szegélyezik a helyi politikát. A polgármester februárban jelentette be, hogy Debrecen önkormányzata másodjára is megpróbálkozik elnyerni az UNESCO Irodalom Városa címét. Idén sem sikerült. Habár az eredményhirdetés óta már közel másfél hónap telt el, eddig konkrétan sehol nem kommunikáltak semmit sem a sikertelen pályázattal kapcsolatban. Részletek a Debreciner cikkében olvashatók.

Szegeder: Zárt körű Lázárinfó lesz Szegeden Orbán Viktorral
Szegedre látogat Orbán Viktor, és hozza magával Áder Jánost, valamint Lázár Jánost, aki a kormányfővel közösen Lázárinfót is tart majd. A szervezők szeretnék, ha ez az eddigi legnagyobb háborúellenes DPK-gyűlés lenne, talán ezért reklámozták még határon túl is Faceboookon, holott a fizetett politikai hirdetéseket elvileg már tiltja az EU. Orbán nyolc éven át egyáltalán nem járt Szegeden, idén tavasszal aztán kétszer is, csak nem jelentette be előre. Most legalább tudni, hogy 20-án jön, de csak a regisztrált DPK-tagok vehetnek részt a rendezvényen.
KecsUP Hírek – Politikai hisztéria, baloldali kampány, hangulatkeltés – így nyilatkoztak még nemrég a kecskeméti kormánypárti képviselők a Szőlő utcai botrányról







