Az utóbbi három választáson mindig előkerült ugyanaz az érv: a magyar választási rendszer szabályait ismerve – és tudomásul véve – az egyéni körzetekben egy az egy ellen kell felállni a kormányváltóknak a kormánypártiakkal szemben. Idén sincs ez másképp. Sokan el is fogadták ezt a logikát: a Momentum, az LMP, a Második Reformkor, legutóbb pedig az MSZP is bejelentette, hogy nem indulnak. (Az MSZP-nél persze akadnak különutasok, de most nem ez a kérdés.)
Hanem a kutyák. Hivatalosan a Magyar Kétfarkú Kutya Párt, akik kijelentették – és harcosan tartják is magukat hozzá –, hogy „embert juttatunk a parlamentbe”. A cél világos: listán elérni az 5 százalékot, és 4–5 képviselővel bejutni. És ezzel együtt meg is kapják a kormányváltást akarók össztüzét. A vád egyszerű: ha egyéni körzetben kutyás jelölt indul, akkor az ellenzéki szavazatok megoszlanak a tiszás és a kutyás jelölt között – és könnyen előfordulhat az, ami négy éve is megtörtént: a nevető harmadik, a fideszes viszi a körzetet.
És ebben valóban van igazság. Ha a tiszás jelölt 50–100 szavazattal marad el a fideszes kihívójától, miközben a kutyás jelölt 200 szavazatot kap, akkor könnyű levonni a következtetést: „ezeken a szavazatokon ment el a körzet”. Innen már csak egy lépés az a – sokszor indulatos – állítás, hogy aki a kutyákra szavazott, végül a Fidesz győzelmét segítette. A magyar rendszerben ugyanis nem kell 50 százalék fölé menni: elég egyetlen szavazattal többet kapni a másodiknál. A győzelem nem konszenzus, hanem relatív többség kérdése.
Erre az MKKP (és többek közt a DK) egyik válasza az, hogy a demokrácia nem kétszereplős mérkőzés. Nem arról szól, hogy minden választás előtt le kell redukálni a kínálatot két opcióra, majd erkölcsi nyomás alá helyezni mindenki mást. A demokrácia lényege éppen az, hogy azok a politikai közösségek is indulhatnak, amelyek nem a legerősebbek, de mégis mérhető, látható társadalmi támogatottsággal bírnak – olyannal, amely akár parlamenti jelenlétet is indokolhat. Ha egy politikai közösség elér egy több százezres tábort, akkor nehéz azt mondani, hogy pusztán taktikai okokból nincs helye a szavazólapon.
A kérdés tehát nem az, hogy joguk van-e indulni. Hanem az, hogy a jelenlegi rendszerben mennyire felelős döntés élni ezzel a joggal. Mert az ellenérv rendszerint nem pusztán taktikai, hanem rendszerszintű: sokan azt mondják, Magyarországon nincs valódi demokrácia. A játéktér lejt, a médiafölény aránytalan, a szabályok a hatalmon lévőknek kedveznek. Ebben a keretben – szól az érv – naivitás a „demokrácia lényege” kifejezésre hivatkozni. Előbb rendszert kell váltani, utána lehet elvekről beszélni.
