Szombat reggel, március 14-én közösségi faültetést szerveztek a Szép utcai véderdőben, ahol őshonos facsemeték kerültek a földbe. Ez az a terület, ahol a közelmúltban végzett fakitermelés során kivágott fák látványa sokakat megrendített, és élénk vitát váltott ki. A mostani akciót Szabó Lajos erdőmérnök, a kecskeméti önkormányzat erdészeti szakirányítója kezdeményezte, és a helyiek is aktívan részt vettek a faültetésben.
A résztvevők 50–100 őshonos facsemetét ültettek el, köztük mezei szilt, vadkörtét, vadalmát, nagylevelű hársat és sajmeggyet. Az ültetést szakmai irányítás mellett végezték, miközben a közösség tagjai összegyűjtötték a területen szétszórt szemetet is. Szabó Lajos hangsúlyozta, hogy az akció célja a véderdő állapotának javítása, a biodiverzitás növelése, valamint a közösség és a természet kapcsolatának erősítése.
Mint említettük, a mostani faültetés abban a Szép utcai véderdőben történt, ahol január végén szintén az erdőmérnök szakmai irányítása alatt elkezdődött a nyárerdő felújítása, és ennek kapcsán a legmarkánsabb beavatkozással, egy fakitermeléssel szembesültek a környék lakói. Tóth Szilárd önkormányzati képviselő és több lakos is akkor negatív véleményét fejezte ki a vágással szemben, Tóth a munkálatok leállítását is kérte.









