Hétfőn délelőtt több fát is kivágtak a Szép utcai véderdőből. Tóth Szilárd ellenzéki önkormányzati képviselő és több lakos is negatív véleményét fejezte ki a Vacsiköz-Kecskemét nevű Facebook csoportban, Tóth a munkálatok leállítását is kérte. Ladányi Kovács Zoltán (a kecskeméti Hírös Hét fesztiválok korábbi igazgatója) azonban délelőtt 10 órakor közölte, hogy rövidesen véget ér a véderdő megújítása, így már nincs mit leállítani. Ladányi posztjában Szabó Lajos erdőmérnök, Kecskemét erdészeti szakirányítója is feltűnt egy fényképen, aki részletesen beszélt a KecsUP Híreknel arról, hogy mi történt a Szép utcai véderdőben: röviden egy felújító vágás. Az erdőmérnök kiemelte: a személyes visszajelzések alapvetően pozitívak, a Facebookon terjedő kommentek pedig szerinte elég rossz irányt vettek Magyarországon. „A szélsőséges vélemények jelennek meg, sok a pontatlanság, csúsztatás, félinformáció, helyenként rosszindulat” – mondta.
Kedden Tóth Szilárd, a Szövetség a Hírös Városért Egyesület képviselője egy hosszú posztban fejtette ki, hogy 2019 óta – mióta képviselő – milyen egyeztetéseket folytatott a Szép utcai véderdőről az önkormányzattal és a KEFAG Zrt.-vel, illetve milyen kéréseket intézett ennek karbantartására. Leírta azt is, hogy súlyos problémát okoztak itt a hajléktalanok, és erre ő képviselőként mindig megoldást keresett.
A 2023. júniusi közgyűlésén környezetvédelmi vita tárgyát képezte a Szép utcai véderdő állapota Tóth Szilárd Vacsi közi képviselői indítványa kapcsán. A lakókörnyezetet illegális hulladéklerakás, kiszáradt fák és tűzrakó hajléktalanok veszélyeztetik – számolt be korábban a KecsUP Hírek.
A képviselő 2025-ben egy kormányhivatali állásfoglalásra hivatkozva képviselői interpellációban kérte egy tűzvédelmi védősáv kialakítását, amelyet támogatott is az önkormányzat – derült ki posztjából. Ennek kialakítása a tavalyi év végén el is kezdődött, majd Tóth Szilárd állítása szerint egy lakossági fórumon vett részt, amelyen Szabó Lajos, Kecskemét erdészeti szakirányítója szóban biztosította arról, hogy csak azokat a fákat vágják majd ki, amelyek szárazak és/vagy veszélyesek.
Tóth elégedetlenségét fejezte ki, hiszen szerinte a megbeszéltekkel ellentétben minden előzetes értesítés nélkül az erdészeti szakirányító és munkatársai „résztarvágás” keretében kivágták az erdő területének körülbelül 15 százalékát.
Ladányi Kovács Zoltán (akinek ügyeiről korábban például itt írtunk) a képviselőtől merőben eltérő hangnemben és mentalitással posztolt ugyanebben a Facebook csoportban. Ő nem negatív résztarvágásról, hanem erdőmegújításról beszélt, pozitív kontextusban. Egyik hétfői posztjában azt is megjegyezte, hogy a véderdő vágását Tóth Szilárd képviselő is kezdeményezte, valamint az „óellenzéktől függő média„, a KecsUP Hírek is szorgalmazta ezt.
Az esettel kapcsolatban telefonon megkerestük Szabó Lajos erdőmérnököt, aki részletes tájékoztatást adott. Hangsúlyozta: idén is több véderdőben végeztek már és terveznek is még végezni fakitermelési tevékenységet.



