Aki nálam jobban utálja a kapitalizmust, az festi magát, vagy Schiffer András (csak őt ugye elvesztettük a konteók sújtotta övezetben). A baj ezzel az, hogy kicsi vagyok, és még ha székre állok, akkor se tudok olyan nagyot kiáltani, hogy az emberiség jobb észre térjen, és felhagyjon a birtoklásvággyal, a felhalmozással, egyáltalán a zsákmányszerzéssel. Így tehát ha bemegyek egy boltba, senki sem mondja nekem, hogy „Kedves újságíró, amit csak megkíván, ami szem-szájnak ingere, tegye csak kosarába, és ha végzett, egy elegáns sasszéval kerülje ki a kasszát, vendégünk volt… ezúttal is!” Rám is várakozón tekintenek, hogy a kopott érméimmel, régenvolt ropogós bankjegyeimmel, plasztikkártyámmal eleget tegyek a fizetési kötelezettségemnek. Csak nem okozhatok nekik csalódást! Ezért is írok. Szeretek írni, és bízom benne, hogy elviselhetően teszem, forma, stílus, tartalom egyaránt acélozza a kohó tüzének leheletébe mártott nyársam magam számára is követhetetlen képzavarait. Szép hivatás ez, becsületes szakma, pénzkereső foglalkozás, vagyis munka. Erő és elmozdulás szorzata, ámbár a fizikát hagyjuk meg a reálosok ópiumának! Felcihelődöm, elmegyek interjúzni, vagy bizottsági ülésre, vagy könyvtárba, vagy eseményre, vagy a kecskeméti tanyavilágba, majd leülök a laptop elé, és megírom, küzdelmet folytatva a szavakkal a minél jobb érthetőség érdekében. Olykor telefonálok, olykor-sokszor rengeteget olvasok, jegyzetelek, keresgélek és értelmezek, rendszerezek, vázlatolok, összezavarodom, majd megvilágosodok, és mindeközben – nemcsak a legvégén – igencsak elfáradok. Ezt a fáradtságot, ezt a munkavégzést honorálja fizetéssel a KecsUP Hírek kiadója, amely számára nem csak én, vagy újságíró kollégáim vagyunk az egyetlen – habár kiemelten fontos – költségtényezői, hanem számtalan más finanszírozási problémával is szembe kell nézniük, hogy az újság fennmaradjon, működjön. Vaskos köteteket tudnék megtölteni sajtótörténeti fejtegetésekkel, hogy milyen forrásokból lehetett az elmúlt évtizedekben idehaza fenntartani a lapokat, a különféle sajtóorgánumokat, és gyermekkori emlékeim nosztalgikus felidézésével is facsarhatnám a könnyzacskókat, hogyan slattyogtam-slattyogtunk le az újságoshoz szombat reggelenként, hogy aktuális olvasnivalót vásároljunk a hétvégi leeresztéshez – igen, a sulit is ki kellett pihenni, bizonyám! Nem adták ingyen, mert valakinek azokat a flekkeket is meg kellett írnia, interjúznia kellett hozzá, elmenni egy-egy eseményre, ecetera, ecetera! Bármennyire is lázadozom a piaci alapú világunkkal szemben, nem tudok belőle kivonulni, nekem is az általa meghatározott feltételeknek kell megfelelni, ahogyan a KecsUP Híreknek is ebben a viszonyrendszerben kell talpon maradnia. Én, mi annyit tudunk tenni, hogy tisztességgel és lelkiismeretesen dolgozunk, folyamatosan keressük a jó témákat, amelyeket aztán legjobb tudásunk szerint és – ha már konteókat emlegettem kezdő soraimban – hitelesen az olvasóink elé tárunk. Már önmagában ez a hitelesség komoly értékhordozó az álhírek, a közösségi médiatartalmak ellenőrizetlensége, no és a deepfake mindent mindennel elárasztó sártengerében. „Az interneten olvastam… a facebook-on írta valaki… a Juliska látta őket kézenfogva!” Ismerős a duma? A megbízhatóságot, az ellenőrzöttséget, a valósághoz ragaszkodást nem tudod letorrentezni. Azt mi adjuk Neked, mi, a KecsUP Hírek. Épp ezért arra kérlek, hogyha lényeges számodra a tájékozottság, érdekelnek a helyi történések, ismerni szeretnéd azok hátterét, és fontosnak tartod egy független, alapos munkát végző kecskeméti szerkesztőség működését, akkor fizess elő a tartalmainkra, méghozzá ITT! Mi nem adhatunk mást, de ez talán éppen elég. Köszönettel: Barna Imre, újságíró
