Tapsviharban múlt ki a demokrácia Magyarországon (1.)

0
https://www.unclesamsblog.com

Tapsviharban múlt ki a demokrácia Magyarországon az orbáni politikai fordulatot követően. A politikai formáció amiben élünk: autokrácia (amikor egyetlen személy vagy szűk csoport kezében összpontosul – valódi ellenőrzés nélkül – a hatalom.) A kormányzó pártszövetséget meghatározó vezér ezt úgy mondja, hogy illiberális demokráciát épített, s a beszélő fejei ezt azzal a félrevezető módon magyarázzák, hogy a népakarat jóvoltából többségi kormányzás van.

Gyurgyák János történész, (az Osiris könyvkiadó igazgatója, aki régen Orbánékkal együtt szerkesztette a Századvég folyóiratot) így jellemzi a magyar miniszterelnököt:

Orbán ugyanis szerintem senkit sem képvisel, senkit sem követ, csak saját magát. Egy ideig használ ezt-azt, majd, mint a kifacsart citromot eldobja őket, mintha sohasem léteztek volna.” Gyurgyák az orbáni rendszerről így nyilatkozik: „autentikus autokrata rendszer, azaz Orbán személyiségéhez van alapvetően szabva.” (Mandiner, 2019. január 26.)

Ha a múltban a demokrácia megbukott, az katonai vagy politikai puccs következtében történt, amit masszív erőszak és/vagy az alkotmányos rend felfüggesztése kísért. A kormánypárti média ezért azt az érvet hozza fel a regnáló magyar kormány védelmében, hogy 2010-et követően nem került sor sem véres eseményekre, sem az alkotmány közvetlen felfüggesztésére, a Fidesz szabad választásokon szerzett 2/3-os hatalmat, s ezért lényegében továbbra is fennállnak a demokratikus rendszer működéséhez elengedhetetlen feltételek.

Mégis miért mondjuk azt, hogy Magyarországon megbukott a demokrácia és autokratikus áttörés történt? Elsőnek is azért, mert válságba került a demokrácia, és a válságos időkben a hatalmat megszerző Fidesz támadást intézett a demokratikus (garanciális) intézmények ellen. És a magyar állampolgárok többségének bizalma – részben a 2008-as gazdasági válságra adott rossz válaszok, illetve a 2010 előtti politikai válság következtében – megrendült a fiatal (és gyenge lábakon álló) magyar demokráciában.

Tökéletesen stabil demokratikus rendszerek nincsenek, de a mintául szolgáló, pl. német, osztrák, angol képviseleti demokráciák stabilabb működését a hatalmi harcért folyó küzdelmek mederben tartása biztosítja. A demokrácia feltételezi, hogy a rendszerbe be vannak építve azok a mechanizmusok (garanciális intézmények), amelyek mérséklik a győztes és vesztes zérusösszegű harcát, s a politikai ellenfeleket az értelmes játékszabályok betartására kényszeríti.

A magát (korábban) konzervatív pártként tituláló FIDESZ-KDNP 2010-et követően átfogó és összehangolt támadást intézett minden demokratikus játékszabály ellen. Egy értékelvű konzervatív politikus tetteivel is képviseli és védelmezi a „régi intézményeket”, a „joguralmát”, a „polgári gazdasági és társadalmi berendezkedést”, a „tudományos kutatás szabadságát”, sőt a „média sokszínűségét” is. A Nemzeti Együttműködés Rendszere (NER) ezzel szemben egy olyan autokratikus felépítmény, ahol sikerült olyan technikákat kialakítani, amelyek segítségével pártpolitikai kontroll alá került: a választási rendszer, a média többsége, az alkotmánybíróság, az ügyészség. Oroszországban is van ellenzék, ám a hatalom (és a választási rendszer) kontrollja miatt szinte lehetetlen, hogy valódi változásokat eredményező győzelmet arasson. A közszolgálati médiát (országosan és helyben is) közvetlenül kormányirányítás alá rendelik és a hivatalos propaganda szócsövévé silányítják. A kereskedelmi médiát (is) felügyelő hatóságot kormánypárti politikusokkal töltik fel, és büntetésekkel fenyegetik. A rendes bíróságok vezetőit lecserélik, a bírói önkormányzatokat meggyengítik, erősen rontva az állampolgárok esélyét, hogy bírói úton szerezzenek jogorvoslatot a hatalomtól elszenvedett jogsérelmeikért. A köztisztviselői kar viszonylagos autonómiáját és pártsemlegességét jogszabály változástatásokkal ássák alá. A legújabb kori autoriter vezetők célkeresztjébe kerültek a civil társadalom aktív szereplői is.

Napjaink új jobboldali pártjai (a konzervatívoktól eltérően) a népakaratra vagy a többségre hivatkoznak folyamatosan, akik bevett retorikai trükként alkalmazzák az „elit érdekei helyett az emberek pártján állnak” című szlogent. De mindezek csak puszta szavak: míg ezek az autoriter pártok/kormányok igyekeznek elnyomó törvényéket hozni, addig korrupciós botrányokban érintettek, vezetőik és rokonaik közpénzből válnak milliárdossá (lásd a magyar miniszterelnök 33 éves vejét, Tiborcz István 35 milliárdnyi vagyonát néhány év alatt). A nemzeti érdekekre előszeretettel hivatkozó „elitellenes” autoriter kormányok és politikusok gyakorta csökkentik a multinacionális cégek terheit, illetve örömmel fogadják el a milliomosok támogatását. A BREXIT-et támogatók kampányát több angol milliomos is támogatta, amiből a népszavazást követő évben Arron Banks (nettó vagyonát 200 millió fontra becsülik!) csak Nigel Farage fényűző életmódját 160 millió Ft-al „jutalmazta”. A francia Marine Le Pen Nemzeti Gyűlése bizonyíthatóan orosz pénzekből is működik. (És most bukott le korrupció miatt a szélsőjobboldali Osztrák Szabadságpárt elnöke, Heinz-Christian Strache osztrák alkancellár, aki zsíros közbeszerzési győzelmeket ígért egy állítólag Putyinhoz bekötött orosz nőnek.)

A Fidesz példája is azt mutatja, hogy szó sincs valódi elitellenességről, vagy bámiféle puritán magatartásról és polgári ideákról. A Fidesz néhány év alatt (Simicska Lajos korábbi oligarcha kiebrudalása után) új elitet hozott létre: a gazdaság vezető figurái a miniszterelnök környezetéből jöttek, Orbán barátja az ország legvagyonosabb embere (és már világszinten is a 2057.). A gazdasági szereplők támogatása jó útja a nagyvállalati érdekek érvényesítésének, szívességek és állami finanszírozás elnyerésének, az előnyösebb munkajogi törvényeknek, és a nemkívánatos nyilvánosságtól is kevésbé kell tartaniuk, hiszen a kormány folyamatosan szűkíti a kritikus hangok jogait és terét.

Az új, mostanra stabilizálódott rendszernek van egy fontos jellegzetessége, ami megkülönbözteti a korábbi hazai autoriter rendszerektől, mint a Horthy-korszaktól vagy a Kádár rendszertől. A Fidesz rendkívül felületes és ellentmondásos ideológiai alapokon áll. Nem konzervatív, mert számára semmi sem állandó, semmi sincs kőbe vésve, mert nincsenek értékek és szabályok. Sőt, ellenkezőleg, ha a személyes és gazdasági érdekek, s a helyzet úgy kívánja, akkor úgy igazodik. A Fidesz szavazók körében mára már teljesen elfogadott, hogy a magyar külpolitika „kívánatos útja” Putyinhoz vezetett. Az Orbán-kormány rugalmasságára ennél is szimbolikusabb példa, amikor a kormány 2017 tavaszán a Heineken termékek bojkottjára szólított fel a vörös csillag miatt, majd néhány hónap elmúltával stratégiai megállapodást kötött a sörgyárral, és tapsolt a Heineken hazai beruházásainak.

Spectator