Jó lesz ez, majd megszokják! – mondta a kalauz az új gyorsvonatra érkezőknek

0
Nem állt meg, csak áthúzott az IC/videónkból megfogott állókép
Hirdetés

Jóval az indulás előtt bent állt már az állomáson az a gyorsvonat, amely mostantól a meg nem álló IC helyett viszi reggelente az utasokat Budapestre. Pontosabban Kőbánya-Kispestre, mert csak addig közlekedik. Itt lépcsőzés, átszállás, várakozás és vonatpótló buszok várnak azokra, akik tovább akarnak menni.

Negyed órával a 7:35-ös indulás előtt csak 2 utas ült a vonaton. Öt perccel az indulás előtt már 11 utas. Egyikük gúnyos mosollyal az arcán megjegyezte:

Jól kitalálták ezt a változást!

Az indulásra váró kalauz a következő mondattal igyekezte nyugtatni az utasokat:

Hirdetés

Jó lesz ez, majd megszokják!

Kecskeméten pangtak az ürességtől a kocsik

A végső utasszám 20 lett, ennyivel indult el a vonat. Ezt gyorsan meg tudják számolni azok, akik ezt fogják tenni, fél éven keresztül. Mert korábban a polgármester azt közölte, hogy a miniszter tájékoztatta arról, hogy június végéig tesztelik a menetrendet, ez idő alatt számlálják az utasokat.

Amikor az egész országot érintő felmérés 2 hónapig sem tartott

Itt jegyezzük meg, hogy 10 napja nem kaptunk a választ a menetrendet megrendelő Palkovics-féle minisztériumtól arra, hogy pontosan mit és hogyan fognak számolni. Arra is kíváncsiak voltunk, hogy egy ilyen felmérésnek miért kell fél éven keresztül tartania. Hiszen egy 2007-es, és csaknem az egész országot érintő, és a vasúti közlekedés teljes megújulását célzó felmérés két hónapon át sem tartott.

Az IC helyett járó gyorsvonat elindulása után 18 perccel a hangosbemondó azt közölte, hogy vigyázni kell, mert a harmadik vágányon vonat halad át. Ez többször is bemondták, majd érkezett a Napfény IC, amely 7:52 perckor áthúzott a kecskeméti állomáson. Nézze meg ezt a pillanatot!

Ha elavult az infrastruktúra, a menetrend semmilyen átszabása nem fog segíteni

A vonatokat követő app szerint a gyorsvonat már Nagykőrös után összeszedett 15 perc késést, az IC pedig 2-3 perces kését mutatott végig. Érdekesség, hogy Budapestre érve a két vonatot nem találtuk meg a térképen, így a pontosságukat nem tudtuk adminisztrálni.

A Közlekedő Tömeg Facebook oldal utóbb közölte, hogy a felgyorsított Napfény IC 25 perces késéssel érkezett meg, és az IC helyett bevetett gyorsvonatok is 10-15 perces késésekkel érkeztek meg. Egy kommentelő szerint ma éppen az volt az oka a késéseknek, hogy eltört egy sín. A közlekedési oldal egyébként rámutatott, hogy “a vasúti szolgáltatás színvonalát nem az ütemes menetrend szétverésével, hanem az elavult, rossz állapotú infrastruktúra korszerűsítésével kell fejleszteni.”

Mi síntörésre utaló hírt nem találtunk a Mávinform hírei között, viszont egy gázolásról szóló hírt, ami ezt a vonalat érintette, igen.

UPDATE

Valóban volt egy reggeli síntörés is a Nyugatinál, de erről nem a Mávinform honlapján, hanem a MÁV Facebook oldalán találtunk információt, és a poszt ideje szerint 8-9 óra tájékában történhetett.

 

 

 

Vannak ügyek, amelyek csak akkor lesznek köztudottak, ha mi megírjuk ezeket.
Kérjük, támogassa munkánkat! A szabad sajtót.


1000 Ft5000 Ft10000 Ft


500 Ft1000 Ft3000 Ft