A hatóság szerint a polgármesteri hivatal megsértette a KecsUP közérdekű adatok megismeréséhez fűződő jogát

0
Hirdetés

A közérdekű adatok kikérésének a kálváriája folytatódik. Még tavaly októberben kértük ki hivatalos úton a polgármesteri hivatal, az önkormányzat és a polgármester azon költéseit, amelyet kommunikációra, PR tevékenységre fordítottak a korábbi ciklusban. Vagyis arra voltunk kíváncsiak, hogy melyek azok a sajtótermékek és újságírók, amelyek vagy akik pénzért jelentettek meg tartalmakat az elmúlt években (a fentebb említett megbízók kérésére). És mennyiért.

Akkor azt a választ kaptuk, hogy kérésünk teljesítése az apparátus aránytalan mértékű igénybevételével jár, 42 óra munkaidő kell hozzá, és sok száz oldalt kell lemásolni. Ezért ha fizetünk 103.820 forintot, akkor kiadják nekünk a szerződéseket. Mi akkor jeleztük, hogy ezt nem fogadjuk el, és a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (NAIH) fordulunk.

Majd idén, április 14-i keltezésű levelében Kecskemét jegyzője arról tájékoztatott minket, hogy a NAIH ilyen és olyan számú állásfoglalása alapján újraszámolták a költségeket, és megint kijött ez a 103.820 forint. Amennyiben tehát kellenek az adatok, akkor nyilatkozzunk, hogy fenntartjuk az igényünket.

Miután ebben a levélben nem említette meg a jegyző, hogy mit tartalmaz ez a NAIH állásfoglalás, amelyet mi mint adatigénylők nem kaptunk meg, felvettük a kapcsolatot a hatósággal, hogy tájékoztassák szerkesztőségünket az ügy állásáról.

Hirdetés

A polgármesteri hivatal megsértette a közérdekű adatok megismeréséhez fűződő jogainkat

A levél megérkezett, és ebből kiderül, hogy a NAIH szerint nem volt elég részletes korábban a hivatal által nekünk küldött költségtérítés részletezése, és a tájékoztatásból azt sem tudhattuk meg, hogy miért gondolta a hivatal azt, hogy aránytalan mértékű az apparátus lekötése azzal, ha kiadja nekünk a kért közérekű adatokat. Az állásfoglalás szerint ugyanis attól önmagában nem lesz aránytalan a mérték, ha több, mint 4 óra munkaidő kell az adatok kiadásához. Ahhoz három feltételnek egyszerre kell teljesülni.

Bár még az állásfoglalás részletesebben leírja, hogy miért az van az anyagban, ami, a lényeg a végén olvasható. Vagyis az, hogy

a polgármesteri hivatal megsértette a KecsUP közérdekű adatok megismeréséhez fűződő jogát, és jelentősen késleltette, hogy megismerhessük ezeket az adatokat.

Íme az állásfoglalás ezen része:

A Dr. Péterfalvi Attila NAIH elnök által aláírt tájékoztatás szerint tehát még nincs vége az ügynek, és most ott tartunk, hogy a hivatal a NAIH állásfoglalása alapján újraszámolta az összegeket, és arról tájékoztatta a NAIH-ot, hogy az összeg nem változott, az maradt a 103.820 forint. Azonban “A Hatóság felhívta a Hivatalt arra, hogy mérsékelje a közérdekű adatigénylés teljesítéséért megállapított költségtérítést.”

Vagyis a hivatalnál pattog a labda, kíváncsian várjuk, mit dob ki legközelebb a számológép.