Egy hónapja nem árulja el a Városi Alapkezelő, mennyien éltek a munkahelyvédelmi kölcsönnel

0
képkivágás
Hirdetés

Miután bejelentette a Városi Alapkezelő, hogy munkahelyvédelmi kölcsönt tud biztosítani különböző feltételek mellett helyi cégeknek, mi is írtuk erről. Először még válaszoltak is nekünk, bár kérdéseinkre inkább csak egy linket küldtek, nem válaszokat. Kétségtelenül pár kérdésre megtaláltuk ott a választ, de nem mindre. Íme az akkori levelük:

Mivel ebben a levélben a Városi Alapkezelő ügyvezetője felajánlotta (pirossal aláhúzva), hogy bármilyen további kérdésre is áll rendelkezésünke, éltünk is ezzel. Április 17-én közérdekű adatigénylésben érdeklődtünk arról, hogy mennyien jelentkeztek a kölcsönre. Bár nem a hivatalos úton jártunk el, de levelünkben kértük, hogy amennyiben ragaszkodnak ehhez, és nem elég egy sima levél, jelezzék, és beadjuk hivatalosan is az igénylést. Erre már nem jött válasz. Inenntől minden héten érdeklődtünk levélben, mennyien éltek a kölcsönnel, de egyetlen választ sem kaptunk.

Így egy hónapja nem tudhattuk meg, mennyi cég élt a lehetőséggel. Annak ellenére nem kaptunk választ, hogy korábban felajánlották, hogy állnak rendelkezésünkre.

Hirdetésekben is terjesztik a kölcsön lehetőségét

atv.hu képkivágás

Mivel minap egy országos hírportálon megjelent előttünk a Városi Alapkezelő hirdetése erről a kölcsönről, ránéztünk a Facebookon is, milyen hirdetései futnak. Azt látjuk, hogy nyolc aktív hirdetésük van, de, hogy mennyit kölöttek a reklámokra, azt nem tudjuk.

Hirdetés
Facebook Hírdetéstár

Ezért legújabb levelünkben már arra is rákérdeztünk, hogy mennyit költ az önkormányzati cég a munkahelyvédelmi kölcsön hirdetésére. Különösen annak fényében érdekel ez minket, mivel a legelső levelükben ajánlott oldalon azt írják, hogy több száz cég lehet jogosult. Feltételezzük, hogy van már tehát egy merítésük a cégekből, és ha nincs is kontaktjuk mindegyikhez, az AIPA-na keresztül (Alföldi Iparfejlesztési Nonprofit Közhasznú Kft., amely szintén fogadja a jelentkezéseket) talán el lehetne érni a cégeket egy levéllel közvetlenül. Korábban, amikor még szóba állt velünk a városháza sajtósa, leírta, hogy azért küldözget cégeknek a polgármester megbízásából a koronavírussal kapcsolatos leveleket az AIPA, mert “számos vállalattal áll kapcsolatban”. Azt is megkérdeztük ezzel kapcsolatban, hogy felvették-e így a kapcsolatot az érintettekkel, és miért gondolják, hogy hatásosabb hirdetni, mint direktben megkeresni a szóba jöhető cégeket. Hiszen ez a kölcsön senki másnak nem szól, csak nekik.

Itt vannak a leveleink, amelyekben a kölcsönről érdeklődtünk és nem jött rájuk válasz.

Olvassa el korábbi írásunkat is ezzel kapcsolatban!

Munkahelyvédelmi akció: Már a jelentkezésnél is bizalmas infókat kap meg magáncégekről az önkormányzati cég

Vannak ügyek, amelyek csak akkor lesznek köztudottak, ha mi megírjuk ezeket.
Kérjük, támogassa munkánkat! A szabad sajtót.


1000 Ft5000 Ft10000 Ft


500 Ft1000 Ft3000 Ft