fbpx
15 C
Kecskemét
2023. május 28., vasárnap

FRISS HÍREK

Kórházi parkolóház: folytatódik a nyáron megakadt építkezés, de vannak kérdőjelek

Minap tudatta közleményben saját oldalán a beruházó, hogy „Indul a kórházi parkolóház építése”. Mi azért használtuk a folytatódik kifejezést, mert több, mint egy éve szintén a beruházó tudatta, hogy elindult a kórházi parkolóház építése. Tehát egyszer már elindult, most csak folytatódni tud.

Nyáron megakadt az építkezés, de miért is?

Ezt konkrétan nem tudjuk ma sem. Akkor a beruházó ezt közölte:

„A szükséges nyolcból hét szakhatóság hozzájárulását megkapta a projekt, a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal szakhatósági hozzájárulásának a megszerzéséhez azonban a koncepció meghatározó elemeinek átdolgozása szükséges, amely rövidesen elkészül.”

Az illetékes helyeken nem árulták el ennek az okát, és hiába kérdeztük a beruházót az indokról, nem nyilatkoztak. Egyedül a polgármester mondott konkrétumot, még pedig azt, hogy a lehetséges bérlő nem felelt meg a hatóságnak, és ezért akadtak fent a plázastop törvényen. Akkor egy cikkben feszegettük, hogy egyáltalán vizsgálja/vizsgálhatja-e az engedélyező hatóság, hogy ki bérelné a 400 nm-nél nagyobb üzlethelyiséget. Mi akkor nem találtunk a benyújtandó dokumentumok felsorolásában ilyenre vonatkozót. Majd a polgármester még arról is beszélt, hogy a plázastop azokat korlátozza, akik kiszorítják a magyar termékeket a paicról. Az önkormányzati sajtó pedig egyenesen már arról beszélt, hogy a bérlő nem támogatja a magyar termékeket. Egy cikkben akkor azt foglaltuk össze, hogy az ismertebb külföldi tulajdonú üzletláncokban milyen arányban vannak magyar termékek. Arról is írtunk, hogy lehet-e diszkriminálni az EU-ban annak alapján, hogy egy üzletláncnak milyen a tulajdonosi összetétele és az áruit honnan szerzi be. Azt is tippelgettük, hogy vajon melyik üzletlánc kap helyet végül a parkolóházban.

Akkor most mi is van?

Ez eddig a múlt és most jöjjön a jelen. A parkolóház helyén láthatóan van mozgolódás. Munkások, gépjárművek járnak a kerítésen túl, és egy fúró is dolgozik. Tehát a munka zajlik. Amennyiben ez azt jelenti, hogy folytatódik a parkolóház építése, akkor viszont nem értünk valamit, és ezzel visszautalunk korábbi cikkünkre.

Hasonló cikkünk:  Polgármester a Horthy-freskó ügyében: "az összes királyhoz kötődik valamilyen rossz döntés"
Hasonló cikkünk:  Bejelentette, de visszavonhatja igényét a katolikus egyház három kecskeméti ingatlanra

A VER-BAU Parking Kft. közleménye szerint (amivel kezdtük a cikket):

„A lehetséges partnerekkel a tárgyalások folyamatban vannak, őket a végleges szerződések megkötését követően tudjuk megnevezni.”

Ezt mi úgy értelmezzük, hogy egyelőre nem nyilvános, hogy milyen üzletek lesznek, mert erről még folyamatban vannak a tárgyalások. De akkor, amennyiben a most látható mozgolódások azt jelentik, hogy megvan az építési engedély, akkor viszont ez azt erősíti, hogy az engedélyező hatóság nem vizsgálja, hogy ki lesz az üzlet bérlője. Mert ha igaz, ami a közleményben van, akkor nincs ez lefixálva még, tehát az újabb engedélyezére nem is adhatták be, hogy ki lehet a bérlő. Ennek alapján akkor újra feltesszük a kérdést, amit a nyáron is.

Miről beszélt tehát a polgármester?

Amennyiben azonban a mostani mozgolódás nem azt jelenti, hogy megvan minden hozzájárulás, csupán a tavalyi mozgolódásból mentettek át valamit (hiszen ugye akkor is dolgoztak, de nem volt meg minden szakhatósági hozzájárulás) akkor pedig adja magát a kérdés, hogy mi van az engedéllyel. Valamint mikor lesz kész a parkolóház.

Kérdéseinket elküldtük a beruházónak, de napok óta nem kapunk választ a kérdéseinkre. Ugyanígy megkérdeztük a városházát, hogy ott mit tudnak, mi változott, hogy újra dolgoznak a területen. Onnan sem jött válasz.

Hirdetés

Felkapottak

Ágasegyházánál videóra vették a fekete nagymacskát

Hajnal Viktor felvételét már többen megosztották a Facebookon. Egy lovaskocsiról vettek videóra egy fekete macskaszerű állatot, még az is...

Hirdetés

Legnépszerűbb

Ágasegyházánál videóra vették a fekete nagymacskát

Hajnal Viktor felvételét már többen megosztották a Facebookon. Egy lovaskocsiról vettek videóra egy fekete macskaszerű állatot, még az is...