Az embereken és az üzemeltetőn is múlik, mi mennyi idő alatt pusztul le

- Advertisement -

A homokbányai Bringaparkot egy-egy hétvégi napon több százan veszik igénybe, és az sem ritka, hogy egyszerre 50-100 felnőtt és gyerek használja. Most vasárnap délután is így volt ez. Kisebb-nagyobb csoportokban a park minden szegletében voltak. Azonban elkeserítő látvány fogadja itt gyakran a mozogni vágyókat.

Bár a széttört, silány minőségű pad már második hete ott volt, és egyre kevesebb benne az anyag, mert szétdobálják (ez veszélyes), ez csak egyetlen probléma.  De összességében ez és a többi miatt úgy tűnhet, mintha nem lenne gazdája ennek a létesítménynek, amit talán még át sem adtak. Ez persze magyarázat lehetne arra, hogy még nincs mit üzemeltetni hivatalosan, csakhogy a lakosság már igénybe vette (volt már ott egy találkozó is a városvezetés és néhány lakó között az Izsáki úti erdővel kapcsolatban), és semmi nem tiltja a helyszínen a használatot. Tehát tömegek fordulnak meg itt, ebből kifolyólag meglátszik a használat.

Persze nem mindenki úgy használja, ahogy azt kellene, ezt nevezhetjük rongálásnak. Egyre több már a leszakított tábla a KRESZ pályánál, tegnap találtunk egy széttört térkövet is, és egy alumínium rudat eldobva. Ezek már a múlt héten is ott voltak. És ameddig így vannak, dobálják, rúgják ezeket, tehát megint veszélyről van szó.

És akkor elérkeztünk a legszembetűnőbbhöz. A rengeteg szeméthez. Az látszódik, hogy az itt megfordulók használják a szemeteseket, mert azok csordulásig tele voltak. És ebből következik, hogy így könnyen kifújja onnan a szél a szemetet, vagy már kapásból ledobja valaki mellé, mert úgyis leesik a megpúpozott kukáról.

Ne legyünk igazságtalanok. A park nem annyira használt felénél, hátul a kondipark környékén volt üres kuka, azonban ez a másik csücsöktől 200 méterre van. Ez oda-vissza majd fél kilométer. Ha a szívünkre tesszük a kezünket, talán belátható, hogy egy műanyag pohár eldobása miatt nem sokan indulnak neki ennek az útnak. Főleg akkor, ha a gyermek játszik és a szülő nem akarja egyedül hagyni.

Csakhogy így az az üzenet ér el az emberekhez, hogy nyugodtan ledobhatod, mert látod, van már elég a földön, egy pohárral több, ugyan mit számít az? Szinte csábít a szemét a földön, csalogatja a többit magához. Ugyanígy a megrongált tárgyak. Ha már úgyis belerúgott valaki, csak nem lesz baj egy újabb rúgástól.

Ezért aztán mindenkinek van dolga. A városnak is, hogy egy új létesítmény sokáig megmaradjon olyannak, amely méltó egy új városrészhez. Hogy az olyan képet mutasson, amely alapján egyértelmű, hogy gondozza azt valaki. Nekünk pedig talán mégis sétálnunk kell fél kilométert azzal a pohárral egy üres kukáig és vissza. Ha már nincs gyakrabb ürítés vagy nagyobb edényzet.

És akkor még nincs vége. Találtunk minőségi problémát is. A kiszolgáló épületen, amelynek felhúzását a Mester-Bau 2002 Kft. nyerte el közbeszerzésen kb. 150 millió forintért, már púposodik fel sok helyen az ezüstös díszítés. Az új épülethez így elég gyorsan hozzá kell máris nyúlni, persze csak akkor, ha nem akarják, hogy az egész csúnyán leperegjen.

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Családi tragédia Kecskeméten: egy napig helyszíneltek a rendőrök Felsőszéktón

Mint a KecsUP kiderítette, Felsőszéktón, a Napkelet utcában, egy családi háznál történt az egész Kecskemétet megdöbbentő eset: a rendőrség...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...
Exit mobile version