A nagyhéten vegyes érzésekkel a szívemben elgondolkodtam azon, hogy vajon Jézus, amikor végig néz az életünkön – különösen is azokén, akik magukat kereszténynek definiálják – mit érezhet, mit gondolhat?
Megérte?
– Megérte vállalni mindazokért a kínhalált, akik nevével visszaélve politikai és/vagy gazdasági előnyöket kovácsolnak maguknak?
– Megérte azokért, akik a tisztaszívűeket kijátszva, Jézus nevére hivatkozva követnek el bűnöket?
– Megérte olyanokért, akik gyarló emberként szenvedélybetegek voltak, majd a káros szenvedélyüket felcserélték vallási fanatizmusra és most ítélkeznek szinte mindenki fölött?
– Megérte az álszentekért, akik a szeretet nevében a legnagyobb gyűlöletre képesek és eltaposnak mindenkit, aki másként gondolkodik?
– Megérte azokért a kivagyiskodókért, akik a családjukból bálványt csinálva magukat emelik piedesztálra?
– És megérte azokért is, akik ezt látják, de nem tesznek ellene semmit, mert nincs erejük, képességük, hogy leleplezzék mindezt?
– Megérte a gyávákért, akik félelemből némán hallgatnak és úgy csinálnak, mintha észre sem vennék, hogy mi történik?
– Megérte a „Mosom kezeimet” és a „Ne szólj szám, nem fáj fejem” jelleműekért?
Hosszan lehetne sorolni a kérdéseket…
Nekem az idén a választ egy kép adta meg. Vásárolni voltam az egyik áruházban, és a húspultnál egy kislány rajzát láttam kiragasztva. Könnyek szöktek a szemembe…
És akkor magamban csak ennyit mondtam: igen Uram, értem, megértettem a leckét! Idén is megkaptam Tőled a magam húsvéti üzenetét egy kislány rajzán keresztül.
Máté 18,8: „Bizony mondom néktek, ha meg nem tértek és olyanok nem lesztek mint a kis gyermekek, semmiképen nem mentek be a mennyeknek országába.”
Ez a kislány példát adott szeretetből, összefogásból, bizalomból…
Ilyennek kellene lennünk, s akkor már elmondhatnánk: talán megérte!
Áldott ünnepet mindenkinek!
