fbpx
16 C
Kecskemét
2022. május 16., hétfő

FRISS HÍREK

Az önkormányzati sajtó után a helyi Fidesz is ijesztgeti a kecskemétieket

A kecskeméti Fidesz is felült az Origo-vonatra, és a NER-sajtó után a párt is szinte ugyanazt közölte közleményben az önkormányzati sajtóval, amit a NER-sajtó is megírt. A kecskeméti médiacentrum is beszámolt róla, hogy veszélyben lehetnek a kecskemétiek  (kérdésben megfogalmazva), ha az úgynevezett baloldal kerül hatalomra, mert Márki-Zay Péter kórházi osztályokat szüntetne meg. A hiros.hu egy fotóval Bodrozsán Alexandra önkormányzati képviselőt, a Bács megyei 2-es körzet közös ellenzéki jelöltjét is belekeverte. A politikus kommentben reagált, de ezt minden bizonnyal elrejtették, mert csak a politikus követői láthatták, mások nem. Tegnap megírtuk, hogy Bodrozsán Alexandra szerint

az önkormányzati sajtó egy fideszes propaganda termék, amely közpénzen hirdeti a valótlanságokat.

A kecskeméti Fidesz hátra ment és a múltban kutakodott

A helyi Fidesz annyiban hozott újdonságot, hogy beleírta a közleménybe, hogy

  • El a kezekkel a kecskeméti kórházaktól
  • El a kezekkel Kecskeméttől

Ezzel olyan szintre emelve ezt a kérdést, mintha Kecskemétet és a kórházakat bárki bántani akarná. Ez így pusztán riogatás, még akkor is, ha a NER-sajtó véres kardként viszi végig az országban a Márki-Zaynak tulajdonított mondatot, amely szerint el kell fogadni, hogy bizonyos kórházi osztályok ne legyenek vidéki városokban. Miután idézőjelben hozzák mindenhol ezt, jó lett volna, ha linkelik a mondottakat, de ilyennel nem találkoztunk.

A helyi Fidesz is hozza a kötelező elemet, amit a NER-sajtó is természetesen, vagyis sokadjára is megpróbálja összegyurcsányozni Márki-Zay Péter ellenzéki miniszterelnök-jelöltet. És persze benne van a közleményben, hogy az ellenzék a baloldal visszafele vinné a várost a múltba, a kormány viszont előre. Pipa.

5000 egészségügyi dolgozó mondott fel márciusban, a kormány feltételei miatt

Érdekes, hogy a közleményben pont az a Fidesz riogat egészségügyi dolgozók utcára tételével, amelynek kormányzása alatt tavaly 5000 egészségügyi dolgozó mondott fel és hagyta ott az állami egészségügyet, mert a járvány kellős közepén olyan feltételeket teremtettek, hogy ennyien nem vállalták azokat. A Portfolio véleményben megírta akkor, hogy

“Azt sem szabad elfelejteni, hogy az állami rendszert elhagyó szakemberek kiesését meg kell oldani egy-egy intézményben, így biztosra vehető, hogy az ellátórendszerben bent maradt szakemberek terhelése növekedni fog.”

Más hírek pedig arról számoltak be, hogy több kórházi osztályon problémát jelentett a távozók nagyobb létszáma. A Népszava pár éve azt írta, hogy az ÁNTSZ belső vizsgálata megállapította -tehát bőven az Orbán-kormány idején-, hogy

Hasonló cikkünk:  A kecskeméti zsidók lakásait elvették, majd a halálba küldték őket – április 16 a holokauszt áldozatainak emléknapja
Hasonló cikkünk:  Magánykiadás: Bajáki Zsani költészet napi felolvaSHOW-ja - VIDEÓ

“Magyarországon nincs olyan kórház, amely megfelelne a gyógyítás szakmai feltételeinek, a betegeknek több mint a fele olyan helyre kerül, ahol az ellátásához nincsenek meg a feltételek, mert vagy az eszköz vagy a megfelelő szakember hiányzik. A szakhatóság adatai szerint a kórházak több mint 70 százalékában nincs elegendő szakorvos, szakdolgozó. Az ágazati statisztikák azt is megmutatják, hogy két-három ezer orvos, és négy-öt ezer ápolónő biztosan hiányzik a betegágyak mellől.”

És ez még azelőtt volt, hogy tavaly márciusban felmondott 5000 dolgozó. Amennyiben az akkori helyzet nem változott, és az ÁNTSZ megállapításai helyesek voltak, akkor azért az minimum elmondható, hogy valamit csak tenni kellene ezzel a kérdéssel. Erre utalt egyébként az ellenzék egészségügyi szakértője az ATV-n (8:34-től) amikor azt mondta, hogy mindenkinek az az érdeke, de legfőképpen a betegnek, hogy olyan helyre vigye azonnal a mentő sürgős esetben, ahol adott a felszerelés és a kellő rutin egy életmentő műtéthez, és ne azzal menjen az idő, hogy küldözgetik ide-oda a beteget.

Az ellenzék egészségügyi terve

Az ellenzék az év végén mutatta be egészsügügyi terveit. E szerint:

  • Lenne újból önálló egészségügyi minisztérium
  • Megerősítenék a járóbeteg-ellátást
  • Visszacsábítanák a felmondott szakembereket a szolgálati jogviszony eltörlésével
  • A hatékonyság növelésével akár már rövid távon jelentősen csökkentenék a várólistákat
  • Megelőzéssel, korai felismeréssel növelnék a daganatos betegek gyógyulási esélyeit
  • Átmenetileg, a várólisták ledolgozásáig, megfelelő minőségbiztosítási garanciák mellett megszüntetnék a teljesítménykorlátozó intézkedéseket
  • Egyszeri jelentős, majd éves, az átlagot meghaladó szakdolgozói béremelést biztosítanának
  • Bővítenék a szervezett szűrővizsgálatok rendszerét, államilag fizetett szabadnapokat adnának a szűrővizsgálatokra
  • Az egész országra kiterjesztenék a képalkotó vizsgálatok kapacitásbővítését

Hirdetés

Felkapottak

Ágasegyházánál videóra vették a fekete nagymacskát

Hajnal Viktor felvételét már többen megosztották a Facebookon. Egy lovaskocsiról vettek videóra egy fekete macskaszerű állatot, még az is...

Hirdetés

Legnépszerűbb

Ágasegyházánál videóra vették a fekete nagymacskát

Hajnal Viktor felvételét már többen megosztották a Facebookon. Egy lovaskocsiról vettek videóra egy fekete macskaszerű állatot, még az is...