fbpx
16.9 C
Kecskemét
2024. március 29., péntek

FRISS HÍREK

A Momentum kecskeméti elnöke szerint érvágás az, hogy megszűnt a párt közgyűlési képviselete

- Advertisement -

Bodrozsán Alexandra kecskeméti önkormányzati képviselő tegnap bejelentette, hogy hat év után kilép a Momentumból és átlép a Demokratikus Koalícióba – számoltunk be tegnap a KecsUP-on a képviselő döntéséről. Kérdésünkre elmondta, csak pártot váltott, céljai ugyanazok; ellenfele „a korrupt hatalomnak”, és célja a tiszta, átlátható gazdálkodás biztosítása.

Bodrozsán pártváltása a Momentum szempontjából azonban azzal a politikai következménnyel járt, hogy a párt képviselete megszűnt a kecskeméti közgyűlésben. Megkerestük Kecskés Mihályt, aki 2019-től a Bács-Kiskun megyei közgyűlés momentumos képviselője, és 2021. februártól a Momentum kecskeméti szervezetének elnöke. Érdeklődésünkre elmondta:

Bodrozsán Alexandra pártváltása egy ideje érlelődött már, a döntés tényével ő maga is csak múlt héten szembesült, amit sajnál, de tudomásul vesz. Bodrozsán DK-ba történő átlépésében határvonalat jelenthetett Déri Tibor újpesti momentumos alpolgármester elhatározása (Bodrozsán az újpesti önkormányzatnál dolgozik), aki még október közepén jelentette be, hogy kilép a Momentumból, a Fővárosi Közgyűlésben pedig csatlakozik a DK frakciójához – vetette fel az lehetséges okok egyikét Kecskés.

Hasonló cikkünk:  Feleannyi kocsma és bulihely van Bács-Kiskunban, mint 2010-ben volt

A legnagyobb érvágás azonban az, hogy megszűnt a Momentum képviselete a városi közgyűlésben” – folytatta a párt városi elnöke. „Nem könnyű a helyzet” – fűzte hozzá. Nem gondolja viszont azt, hogy kilépnének az ellenzéki pártokat tömörítő Szövetség a Hírös Városért Egyesületből. Az új helyzetben az első feladat az, hogy újra kell alakítani a városi elnökséget, ahol napirendre kerül a helyi szövetségesi politikai is.

Telefonon értük utol a Szövetség a Hírös Városért Egyesület elnökét, Brúszel Lászlót, aki először a sajtóból értesült a hírről. Kérdésünkre arról tájékoztatott, Bodrozsán Alexandra pártváltása a Szövetség frakcióját és az egyesületet nem érinti, annak működésére nincs hatással. Lejer Zoltán, a Szövetség frakcióvezetője is hasonlóan látja, Bodrozsán pártpolitikai mozgása egyéni döntés, a frakció munkáját nem befolyásolja.

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Bemutatták a Szövetség a Hírös Városért Egyesület polgármesterjelöltjét és az egyéni indulókat

Hivatalosan is bemutatta – egy választókerület kivételével, ahol még tárgyalások folynak – a Szövetség a Hírös Városért Egyesület a...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...