fbpx
19.9 C
Kecskemét
2024. június 23., vasárnap

FRISS HÍREK

Vannak, akiknek se ingatlanuk, se autójuk, eltérő életszínvonalon a kecskeméti képviselők

- Advertisement -

Minden év január végéig kell nyilatkozniuk a kecskeméti képviselőknek a vagyonosodásukról. Jövőre önkormányzati választásokra kerül sor, ami a kormány tervei szerint nem ősszel, hanem tavasszal, az EP választásokkal lehet egyszerre. Előrehozásához azonban az országgyűlésnek jogszabályt kell módosítania, és megindokolnia miért rövidítené meg öt hónappal a regnáló képviselők mandátumának hosszát. Ami tény, hogy eltelt szűk öt esztendő és valamikor 2024-ben biztosan új kecskeméti közgyűlés alakul, amiben a mostani képviselők közül nem mindenki kaphat majd helyet. Kormánypárti és ellenzéki oldalon, illetve közgyűlésen kívül is már most látható helyezkedés, és az sem kizárt, hogy a jelenlegi 14 egyéni körzetet újrarajzolják, eggyel növelve számát.

Most nézzük azt, milyen anyagi háttérrel fordulnak rá a kecskeméti kormánypárti és ellenzéki képviselők erre az évre és készülnek fel a jövő évi választásokra. Előző cikkeinkben bemutattuk a polgármesterét és az öt alpolgármesterét.

FIDESZ-KDNP frakció: vannak, akiknek se házuk, se autójuk, tartozásuk viszont bőséges

Dr. Fekete Gábor katonatelepi képviselő, ügyvéd. Három lakásban és balatoni üdülőben tulajdonrészes. Autója néhány éves Renault. Tartozása összesen 20 millió forint. Jövedelme ügyvédként havi bruttó 296.400 forint (!), képviselőként 175 ezer forint, illetve további havi 100 ezer forint, amit a Kecskeméti Közlekedési Vállalat felügyelőbizottság tagságáért kap.

Dr. Papp Zoltán hetényi képviselő, mentőtiszt és iskolaigazgató. Féllakóház és a Körös partján lévő üdülő résztulajdonosa, ahol visszterhes motoros kishajójával közlekedik; a szárazföldön Toyota márkájú autójával.

Jánosi István a nagyvisszatérő, aki korábban Szécsi Gábor polgármester idejében volt már alpolgármester. 2022 nyár óta egyéni képviselő, emellett havi bruttó 515 ezer forintért a Hírös Sport Nonprofit Kft. sportszakmai tanácsadója. A Kecskeméti Junior Nonprofit Kft. szakosztályvezetője, a fizettsége havi bruttó 260 ezer, és ugyanitt vízilabda edzőként is dolgozik, amiért 251 ezer forintot kap. Egy lakóház tulajdonosa, autójának márkája Mazda 3, tartozása 23 millió forint.

Kósa József listáról jutott be a közgyűlésbe, több cikluson keresztül volt a Petőfiváros képviselője. Ma nyugdíjas politikus. Egy lakás haszonélvezője, Suzukival jár. Többféle megtakarítással rendelkezik (nyugdíj, lakás, takarékbetét), összeértéke közel 10 millió forint.

Lévai Jánosné lakóház, szántó és egy verőcei üdülő résztulajdonosa. Megtakarítása 9 millió forint. A nyugdíjas politikus Rendőrfalu képviselője, emellett a Termostar felügyelőbizottság tagjaként nettó 114 ezer forintban részesül, a Neumann János Egyetem Hírös Népfőiskolai Lovarda szakmai koordinátoraként pedig további nettó havi 340 ezer forintban.

Leviczky Cirill három ingatlanban résztulajdonos, két Ford Focus autó van a nevén, tartozása 8 millió forint. A 13. egyéni választókerület képviselője a Kecskeméti Szakképzési Centrum kancellárja, jövedelme innen havi bruttó 950.000 forint. A Városüzemeltetési Kft. felügyelőbizottság elnökeként továbbá havi 100 ezer forint illeti meg.

Nemcsik Mátyás a 3. körzet önkormányzati képviselője. Tulajdonrészes egy lakóházban, 3-as Mazdáját még 2018-ban vásárolta. Ma már nem áll munkaviszonyban a Miniszterelnökséggel, ahol munkájáért havi 490 ezer forintot kapott. Helyette osztályvezető a Hirös Sport Nonprofit Kft. kötelékében, havi jövedelme 500 ezer forint. A Termostar Kft. felügyelőbizottság elnöke is, díjazása havi 137 ezer forint.

Pászti András a kirobbanthatatlan hunyadivárosi képviselő, sokadik ciklusát tölti már. Társasházi lakásban féltulajdonos, tartozása 3,4 millió forint. Foglalkozása eredetileg pedagógus, a Kecskeméti Corvin Mátyás Általános Iskolából havi bruttó 690 ezer forintot keres. Képviselőként bruttó 370 ezer forint a tiszteletdíja. Pászti a Kik-For felügyelőbizottság tagjaként további 80 ezer forintban részesül.

Sipos László szintén régóta körzetes önkormányzati képviselő és vállalkozó. Nevén azonban semmi sincs, se lakás, se ház, se autó, van viszont 12 millió forint tartozása. A Classic Investment Kft. ügyvezetőjeként havi bruttó 300 ezer forintot keres. Képviselőként nettó 258.794 forint a tiszteletdíja, amire pluszba rájön nettó 118.703 forint, ezt a Bácsvíz felügyelőbizottság tagjaként utalják a számlájára.

Hasonló cikkünk:  Medián: A Tisza és a Fidesz is erősödött

Szamler László listás képviselő, akinek szintén semmije sincs, legalábbis a bevallása szerint, se lakás, se ház, se autó, se megtakarítás, viszont van 30 millió forint tartozása. Képviselői tiszteletdíja havi bruttó 297 ezer forint. Pedagógia asszisztensként dolgozik, a tankerülettől kapott jövedelme bruttó 278 ezer forint. Egyéni vállalkozó is, 2 millió forint jövedelemmel számol egy év alatt.

Ellenzéki oldal

Szövetség a Hírös Városért Egyesület frakció, amely színes ellenzéki koalícióban két szocialista, három DK-s, két jobbikos, egy LMP-és és egy független képviselő foglal helyet.

Dobos József a 6. körzet képviselője, tanácsnok, vállalkozó. Négy üzletben, két lakóházban, balatoni üdülőben, illetve erdőben (2,5ha) tulajdonrészes. Két autó birtokosa, megtakarítása 27 millió forint és 80 ezer euró. Király József belvárosi képviselő, nyugdíjas (Frissítés: tévesen írtuk, Király József nem nyugdíjas), bizottsági elnök, szintén vállalkozó. A Free Line Kft. ügyvezetője, havi bruttó jövedelme 400 ezer forint. Két ingatlan, balatoni üdülő, illetve szőlő/erdő/gyümölcsös (4ha) tulajdonosa. Tartozásának mértéke 7,5 millió forint. Képviselőként további jövedelme havi bruttó 340 ezer, a Kik-For Kft. felügyelőbizottság elnökeként 100 ezer forint. Egy cégtől éves szinten 2,5 millió forint bevételre tesz még szert.

Dr. Tóth Szilárd vacsiközi képviselő, LMP-és, főállásban levéltáros, mellette a Szentháromság Plébánia sekrestyése. Öröklés útján három ingatlanban tulajdonrészes, egyben féltulajdonos. Tartozása 6,5 millió forint.

A DK kecskeméti politikusai közül Török Józsefné, aki listás képviselő, egy 1973-as saját építésű családi ház résztulajdonosa, Bugacon örökölt aprócska szántója van még, és 19 éves Suzukijával járja a kátyús utakat; megtakarítása 3,5 millió forint értékű. Bodrozsán Alexandra petőfivárosi képviselő nevén lakás, ház és autó nincs. Tartozása 10 millió forint. Jövedelmei: kecskeméti képviselői tiszteletdíján felül az újpesti polgármesteri hivatal kabinetfőnökeként havi bruttó 890 ezer forintot kap, továbbá a Kecskeméti Városüzemeltetési Kft. felügyelőbizottság tagjaként 53 ezer forintot. Kopping Rita széchenyivárosi képviselő, tanácsnok. Három ingatlan tulajdonosa, 2019-ben vásárolt BMW-ét vezet. Nyugdíjcélú megtakarítása 5 millió forint, életbiztosítása 27 millió forint, hitelfedezeti biztosítása 27 millió forint. Tartozása 26 millió forint. Jövedelmei: a DK szakértőjeként havi bruttó 250 ezer forint, a Kecskeméti Városfejlesztő Kft. felügyelőbizottság tagjaként 100 ezer forint, képviselőként havi bruttó 260 ezer forint, városi tanácsnokként további 160 ezer forint.

Dr. Vancsura István listás, független képviselő, ügyvéd, őstermelő. Két lakóházban, üzlethelységben, szántóterületben tulajdonrészes. Honda és Ford márkájú autóit több mint 6 éve vásárolta. Kripto valutája 600 ezer forint értékű, tartozása közel 40 millió forint. Jövedelme ügyvédként havonta bruttó mintegy 1 millió forint, őstermelői tevékenységéből 1,5 millió forint/év származik.

A Szövetség frakció jobbikos politikusai közül a fiatal Józsa Bálint tulajdonrészes egy lakóházban, Opel Astrát vezet és 7 millió forint tartozása van. Lejer Zoltán listás képviselő, bizottsági elnök. Féllakás és félház tulajdonosa, majd 10 éves Fordja és még ennél is öregebb Yamaha motorkerékpárja van. A Jobbik országgyűlési frakciója mellett személyi asszisztens, amiért havi bruttó 525 ezer forint fizettségben részesül.

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Visszaáll a régi forgalmi rend az ÉZI-nél lévő kereszteződésnél

Az 52-es főút ideiglenes forgalomtereléseinek megszüntetését követően július 1-jén, hétfőn az önkormányzattal egyeztetett módon visszaáll Kecskeméten az Ipoly utca...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...