fbpx
16.9 C
Kecskemét
2024. március 29., péntek

FRISS HÍREK

A KecsUP megkerülhetetlen lett: Már a közgyűlésben is téma voltunk

- Advertisement -

Négy éve, amikor a KecsUP megalakult és elkezdtük írni a cikkeket, a kecskeméti közélet egy része jól láthatóan nem tudott minket hova tenni. Igyekeztek nem tulajdonítani a KecsUP-nak nagy szerepet, ezért inkább mintha tudomást sem szerzett volna rólunk a város egyik fele, úgy viselkedett. Talán azt hitték, csak egy fellángolás lehet a KecsUP, és amilyen hirtelen megérkezett, olyan gyorsan el is múlik. Nem így lett.

A KecsUP mára tényező lett, megkerülhetetlen sajtó. A számokból is látjuk ezt, de bárhol járunk, beszélnek rólunk. Beszélnek a témáinkról. Most már ott tartunk, hogy országosan is téma lett a KecsUP, aminek következményeként már a kecskeméti önkormányzati sajtó is ír rólunk, sőt, önmagát a KecsUP-hoz mérten is meghatározza (amikor arról ír, hogy mi mennyit jegyzetelünk egy eseményen és mennyit ők). Ez jó érzés. Hiszen azzal a céllal hoztuk létre magunkat, hogy felkavarjuk a helyi sajtóéletet, és meghatározó hang legyünk a helyi közéletben. Úgy hisszük, ez sikerült.

A Fidesz frakcióvezetője szerint a KecsUP lebukott. Valójában viszont csak jogszerűen és átláthatóan működik, ezért tudhatók anyagi ügyei

Bizonyítja ezt az is, hogy még a közgyűlésben is nekünk szenteltek pár percet. A Fidesz-KDNP frakcióvezetője napirend előttijében beszélt arról, hogy a KecsUP a baloldal sajtója, és lám, „lebukott”, hogy külföldről pénzelik. Természetesen semmilyen lebukásról nincs szó. Ami tudható, az azért tudható, mert kiadónk a jogszabályoknak megfelelően működik és készíti el beszámolóit. Amelyek a megfelelő helyről pár kattintással olvashatók bárki számára. Igazából csodálkoztunk is, hogy a helyi kormánypárti sajtó és a helyi kormánypárti oldal képtelen volt előkeresni ezeket a beszámolókat, és ahhoz egy országos sajtó írása kellett, hogy megtudják Kecskeméten, ami nem is titok.

Fekete Gábor még azt is elmondta, hogy a KecsUP békétlenséget szít, káoszt teremt és gátolja Kecskemét fejlődését. Elhisszük, hogy a korábbi egyoldalú sajtóéletben nem kellett sokat magyarázkodni, nem voltak kínos témák a kormánypárti oldalnak, de az nem a KecsUP hibája, ha vannak ilyenek és így érzik. Mi csak tesszük a dolgunkat, és továbbra is megírjuk azt, amit mások nem írhatnak meg, vagy már tudják maguk is, mit kell elhallgatniuk.

Hasonló cikkünk:  Király József és Fekete Gábor ütésváltásával indult az év első kecskeméti közgyűlése

Ebben a cikkben már reagáltunk korábban arra, hogy mi lenne KecsUP nélkül. Hogy milyen támák maradtak volna homályban, ha nem létezünk. Megyünk tehát tovább és tájékoztatunk. Azzal nem törődünk, ha a fideszes képviselőknek netán álmatlan éjszakákat okozunk egy-egy cikkel, de az sem érdekel minket, ha az ellenzéknek nem tetszik valamelyik írásunk. Mert volt, van ilyen is. Nem ez a dolgunk, hogy ezzel foglalkozzunk. Az a döntéshozók dolga, hogy úgy dolgozzanak, hogy a közvélemény szemében ne legyen kellemetlen a munkásságuk. A KecsUP marad szabad sajtó, amelynek senki nem mondja meg, miről írhat és miről nem.

Ellenzéki frakcióvezető: Aki a sajtót akarjka számonkérni, az a közpénzből működővel kezdje, amely mostanában bukott pert egy ellenzéki képviselővel szemben

Fekete Gábor még azt is elmondta, hogy akinek külföldről érkezik a zsoldja, magyar ember érdekeit nem szolgálhatja. Erről hamarosan újabb cikket írunk Orbán Viktor és néhány nevesebb fideszes politikus kapcsán.

A Fidesz-KDNP frakcióvezetője arra kérte beszéde végén a „baloldalt”, ha már így „lebuktak, hogy más országból pénzelik önöket”, akkor tájékoztassák a kecskemétieket, „kinek is a szekerét tolják”. Erre Lejer Zoltán ellenzéki frakcióvezető reagált. Mint mondta, ha már szóba került a független sajtó kérdése a közgyűlésen, akkor szeretné elmondani, hogy az a sajtó bukott pert mostanában egy ellenzéki képviselővel szemben, amelyet a kecskemétiek pénzéből finanszíroznak döntő részben. Lejer szerint, ha a Fidesz a sajtót akarja számonkérni, akkor először a közpénzből működő sajtó (önkormányzati – a szerk) függetlenségét kérje számon. Lejer Zoltán itt arra a perre utalhatott, amelyet Király József ellenzéki képviselő megnyert az önkormányzati HIROS.HU ellen és a Hírösvény ellen, mert azok valótlanságokat állítottak róla. Erről itt írtunk.

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Bemutatták a Szövetség a Hírös Városért Egyesület polgármesterjelöltjét és az egyéni indulókat

Hivatalosan is bemutatta – egy választókerület kivételével, ahol még tárgyalások folynak – a Szövetség a Hírös Városért Egyesület a...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...