Bár az elmúlt napok esői miatt most biztosan kevesen gondolnak a nyári aszályokra és a Homokhátságot fenyegető elsivatagosodásra, a drámai forgatókönyv ettől persze még ugyanúgy létezik, és lassan, fokozatosan valóra fog válni – hacsak nem teszünk valamit sürgősen.
Vajon szűkebb hazánk megmentéséhez elegendő-e nagyteljesítményű szivattyúkkal kiemelni vizet a Dunából és a Tiszából, és aztán nyomócsövekben, csatornákban elvezetni a mélyebben fekvő területekre? Vagy teljes szemléletváltásra van szükség, úgy használni a tájat, ahogy az adottságainak leginkább megfelel, mégha ez szántóföldek egy részének víz alá kerülésével is jár? Esetleg a keskeny és mély vízelvezető árkokat érdemes lenne átalakítani széles és lapos medrekké, az egyenes szakaszokat pedig kanyargóssá tenni?
Sok a kérdőjel, az idő pedig vészesen fogy. Szerencsére körvonalazódnak megoldások és talán összefogás is, de egyelőre azt sem tudni, jut-e erre az óriási feladatra elég pénz. A kecskeméti Zöld Küldetés Egyesület minapi rendezvényén neves előadók beszéltek ezekről a témákról.
Kevés csapadék, folyamatosan süllyedő talajvízszint
Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) hivatalosan 2020-ban sorolta a Homokhátságot a félsivatagos övezetbe, azonban már ennél sokkal régebb óta ismertek a problémák. Ezeket röviden így összegezhetnénk:
- egyre kevesebb a csapadék, éves szinten 100-200 mm is hiányozhat;
- a talajvízszint 3-5 méterrel, de egyes helyszíneken akár 8-10 méterrel is lesüllyedt, miközben a klímaváltozás, az átlaghőmérséklet tartó emelkedése természetesen ezt a területet is sújtja.
- Szélsőségessé, kiszámíthatatlanná vált a csapadék eloszlása, az aszályok miatt senyved a növényzet;
- egyre forróbb és szárazabb a levegő, emiatt kisebb az esély a csapadék helyben képződésére, nem működnek a kis vízkörök.
- A Homokhátság helyzetét a domborzat teszi különösen nehézzé: nevében is benne van, hogy ez a táj hátszerűen kiemelkedik a Duna-Tisza közén, a két folyó régebbi árteréhez képest egyes települései akár 30-50 méterrel is magasabban fekszenek. Nem nagy szintkülönbség, de az Alföldön ez igenis számít, mert csak emiatt a kis kiemelkedés miatt is – könnyű belátni – a területről könnyebben lefolyik a víz, így a Homokhátságnak nincs felszíni vízforrása.
- Ráadásul – és ezt a fórum előadói is mind hangsúlyozták – hiába volt a két nagy folyó között régebben több száz természetes tó, az elmúlt két évszázad lecsapolásai, vízelvezetései – ma már látjuk, hogy sajnos – túl jól sikerültek: nemcsak a tavak, azaz a felszíni vizek döntő többsége tűnt el, hanem felszín alatti vizek mennyisége is drasztikusan csökkent. Persze a 19. század végén, sőt még az ötvenes-hatvanas években, amikor állítólag a Duna-Tisza közén több csatorna épült, mint közút, akkor sem láthatták elődeink, hogy ide vezet a táj kiszárítása, kellettek a szántóföldek, legelők (a folyók egyébként egész Európára jellemző „megregulázása” hazánkban az árvizek megakadályozása és a mezőgazdaságnak való földek szerzése miatt már a 19. század közepén elkezdődött, 1846. augusztus 27-én reggel Széchenyi István tette meg az első kapavágást, a Tiszadob-Szederkény közötti átvágás munkálatai jelentették a rendszeres Tisza-szabályozás kezdetét).
Helyzet van tehát, igaz, már régóta, és bár az elmúlt évtizedekben született jópár elgondolás és terv a megoldásra, vagy legalább a problémák enyhítésére, ezek vagy papíron maradtak, vagy nem bizonyultak elég hatékonynak. A Zöld Küldetés Egyesület tagjai kicsiben, az Erdőparkban és a város több pontján az utóbbi években elegendő tapasztalatot szereztek arról, hogy hova vezet a vízhiány: az elültetett facsemetéknek jó része elszárad, és a már kifejlett méretes fák is pusztulnak (nem beszélve az útépítések miatti kivágásokról). Nem egyszer kongatták emiatt a vészharangot, igyekeztek megmozgatni a lakosságot – több-kevesebb sikerrel. Országos szinten is élenjárnak a természetalapú megoldások terén, ennek a szemléletnek köszönhető, hogy a városban már több helyen esőkert létesült (ezekről mi is írtunk).
„Sajnos értékes éveket veszítettünk eddig is, az utóbbi két nyár pedig megmutatta, nincs hova tovább várni a cselekvésben. A rendezvénnyel támogatni szeretnénk a települési szereplők közötti együttműködés megteremtését, közös nevezők megtalálását, valamint ösztönözni kívánjuk a mielőbbi lépések megtételét”
– ezzel indokolta az egyesület, miért tartotta fontosnak a témában egy fórum megszervezését, amelyre előadónak elismert szakembereket kértek fel.
November 25-én a Hunyadivárosi Közösségi Házban körülbelül negyven fő hallgatta az érdekes, elgondolkodtató és sok esetben vitaindító megszólalásokat, a téma fontossága ellenére a fórumon egyedül csak a Kecsup újságírója képviselte a helyi sajtót. „Ezen a bolygón egyedül mi, emberek vagyunk képesek arra, hogy világokat teremtsünk és aztán elpusztítsuk ezeket a világokat” – a neves angol természettudós és dokumentumfilmes, David Attenborough Egy élet a bolygónkon című könyvéből származó idézettel adta meg az alaphangot Farkas Barta Kata, az egyesület elnöke a közel három órás eszmecserének.
„Tényleg a huszonnegyedik órában vagyunk!”
Szépe Ferenc nyugdíjas agrármérnök 2011-től 2018-ig, nyolc éven, két cikluson keresztül vezette az agrárminisztérium mezőgazdasági főosztályát. Kiválóan ismeri tehát az államigazgatás világát, miként születnek legfelsőbb szinteken a döntések és miként alakul azok végrehajtása, jó rálátása van az agrárium területére – miközben helyi gazdálkodóként is rengeteg tapasztalatot szerzett az elmúlt évtizedekben.
Ötven hektáros, Jászszentlászló melletti gazdaságának nagyobb része legelő, őshonos, rideg tartáshoz szokott magyar szarvasmarhákat tenyészt és lovakat is tart. Mint a Kecsupnak elmondta, teljesen önellátó, piacra is tud termelni, gazdasága pénzügyileg és ökológiailag is fenntartható, de az elmúlt szárazabb évek, különösen a tavalyi nyári aszály neki is hatalmas gondokat és károkat okozott. A csatornákat hiába alakították át más környékbeli gazdákkal összefogva vízmegtartásra, egy csepp víz nem volt bennük, a legelők pedig csontszárazzá váltak. Erről szól a megyei önkormányzat által róla készített riport is.
„Lassan tizenöt éve gyűjtöm a csapadék adatokat. Egy normál évben 600-650 milliméternek kellene leesnie, most november végén 470-nél jártunk, de ebből körülbelül 70 novemberben érkezett, javítva kicsit a helyzeten. De ha figyelembe vesszük, hogy az elmúlt 13 évben volt olyan december, amikor egyáltalán nem volt csapadék, és két esztendőben is csak minimális, 2-4 milliméter hullott, akkor ennek az évnek a zárására sem jók a kilátásaink. Tavaly összességében három havi csapadék hiányzott” – mondta el Szépe Ferenc.
„Tényleg a huszonnegyedik órában vagyunk! Ahol nincs víz, nincs élet!” – jelentette ki portálunknak a nyugdíjas agrármérnök. Hangsúlyozta, az aszály már sokkal több kárt okoz, mint a belvizek – 2022-re vonatkozóan országos szinten ezer milliárd forintra becsülhető a veszteség, nagy része a Homokhátságot érinti.
„Az, hogy nálunk ennyire nincs víz, az nem a klímaváltozás, hanem az emberi tevékenység miatt van. Jó hetven év ‘kemény’ munkájával sikerült kiszárítani a Duna-Tisza közét. Most ezt az óriási hibát az embernek is kell helyrehoznia, és ebben mindenkinek megvan a felelőssége. Az egyéneknek is, hogy minél környezettudatosabban, pazarlás nélkül éljenek. A magasabb szint a közösség: mi gazdák Jászszentlászlón kisebb csoportokban elkezdtük megvalósítani a vízvisszatartás technikáit. De ezzel most már nem sokra megyünk, mert már gyakorlatilag nincs víz, amit megtartsunk.
Vízpótlásra van szükség, de ez egyértelműen állami feladat. Csak az állam rendelkezik a beruházások végrehajtásához szükséges erőforrásokkal, apparátussal. Emögé kell tenni olyan társadalmi és politikai erőt, hogy a megvalósítás szakaszába eljussanak, ne álljunk meg a tervezés után. Nemrég befejeződött egy közel 1700 milliárd forintos beruházás tervezése, most a költségvetést kellene hozzárendelni, hogy továbblendüljünk”
– összegzett az egykori minisztériumi főosztályvezető.
De milyen projektről is van szó?
A Szépe Ferenc által említett gigaprojektről Gacsályi József, a Viziterv Environ Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója beszélt (egy szó példaértékű hozzáállásáról: oda-vissza közel 800 kilométert autózott azért, hogy részt vehessen a Zöld Küldetés által szervezett fórumon). Mint elmondta, a Viziterv Environ a magyar állam tulajdonában álló tervezőiroda, tulajdonosi joggyakorlója az Országos Vízügyi Főigazgatóság.
Közel hatvan munkatársával, KEHOP-os forrásból készítették elő a terveket, ezeket két ütemben javasolják megvalósítani. A becsült összege közel 1700 milliárd forint lenne – Gacsályi József is elismerte, hogy ez hatalmas összeg. Csak összehasonlításképp: Kecskemét 2024-es költségvetése 50 milliárd forint körül lesz, tehát a megyeszékhely éves büdzséjének jó harminc-harmincötszöröséről beszélünk. Még egy támpont: az új Nemzeti Atlétikai Központot az idei atlétikai világbajnokságra 250 milliárd forintból húzták fel.
„Mikor ezt a kollégák kiszámolták, mi is gondolkoztunk róla, hogy kommunikáljuk-e, nehogy esetleg ez legyen gátja a folytatásnak, de úgy gondoljuk, hogy nem szabad ebben tovább halogatást eszközölni” – fogalmazott a tervezőcég vezetője. Előadása alapján a problémákról és a vízpótlási projektről a következőket érdemes tudni (részletek: homokhatsag.ovf.hu):
- A csapadék eloszlása nagyon ijesztő, télen mind kevesebb, így nem töltődnek fel a felszín alatti vízkészletek. Számításaik szerint 1982-ről 2021-re, azaz harminc év alatt körülbelül 1460 millió köbméterrel csökkent a talajvíz mennyisége a Homokhátságon.
- A csapadék nagy része heves nyári esőkkel érkezik, gyakran 20 mm meghaladó mennyiséggel, de nyáron a hőség miatt sokkal intenzívebb az elpárolgás is, kevesebb marad a talajban.
- A projekt egyik fő célja ezért a talajvízszint csökkenésének a megállítása és a folyamat visszafordítása. Ez nem fog egy-két éven belül megtörténni, de muszáj mielőbb nekikezdeni.
- A térség 50-60 méteres kiemelkedéséből fakadó problémát úgy oldanák meg, hogy nagyteljesítményű szivattyúkkal a Dunából illetve a Tiszából feljuttatnák a folyó vizét a hátság tetejére, innen lehetne a keletebbi részeire továbbvezetni, immár a gravitáció segítségével.
- Lenne egy északi és egy déli vízpótlási útvonal.
- Az északi: a Ráckevei-(Soroksári) Duna-ágból Dunaharasztinál kiinduló Duna-Tisza csatornát fejlesztenék, bővítenék, hogy 10 köbméter/másodperc vízhozamot lehessen belevinni. A csatornából egy új nyomóvezetékkel másodpercenként 2,5 köbmétert juttatnának a mikebudai kiegyenlítő tározóba.
- Ebből a térségből már gravitációsan el lehetne érni a Cegléd, Nagykőrős, Lajosmizse, Kecskemét, Kiskunfélegyháza környéki kisebb csatornákat (például Perje, Peitsik, Kőrös-ér, Hátsági, Alpár-Nyárlőrinci).
