Demokrácia önmagában attól még nem lesz, hogy négyévente leadhatjuk voksunkat a parlamenti képviselőjelöltekre. Attól már inkább, ha az Országgyűlés biztosítja a döntési jogkörök lefelé irányuló érvényesülését, ahol öntudatos egyének és közösségek dönthetnek szűkebb környezetük sorsáról és a megvalósításához megfelelő mennyiségű forrásról. Amiből mindig hiány volt ugyan – ezt leginkább azzal magyarázták, hogy a korlátlanul bővülő számú helyi kötelező feladat mögé nem rendeltek forrást, ami az önkormányzatok eladósodásához vezetett.
Az önkormányzatiság 2012-ben minden korábbinál nagyobb pofont kapott.
Az önkormányzatiság Magyarországon a közösségek alkotmányos alapjoga volt 2011-ig: minden település közösségének joga volt, hogy saját életét maga szabályozza. Mivel ez a korábban az alkotmányban szereplő tétel kikerült a Fidesz–KDNP által elfogadott alaptörvényből, így az mára már nem tekinthető alkotmányos alapjognak.
A fél ország figyelmét ebben az időszakban nem a joguk csorbítása kötötte le, hanem a képernyőkre tapadva követték Orbán Viktort, aki visszaadta az embereknek az adómentes gyümölcspárlat-készítéshez való jogot. Még azt is mondta a miniszterelnök, hogy ezzel egy pillanat alatt 90 éves küzdelmet zártak le a magyarok. A politikai szeszgyár négy évig sem tartott, mert 2014-től ismét adóköteles a pálinkafőzés.
Mialatt az emberek főzték maguknak a pálinkát, a 2011-ben életbe lépő új önkormányzati törvény úgy csökkentette az önkormányzati kötelező feladatokat, hogy jelentős jogkörelvonásokat írt elő.
Újraállamosítás.
A településektől elvonták az államigazgatási feladatokat (a gyámhivatal, a földhivatal, a nyugdíjbiztosítás a kormányhivatalhoz került), a kórházak és az iskolák fenntartói jogát. „Cserébe” a nagyobb városoknak szolidaritási hozzájárulást kell fizetniük iskola fenntartása címén: Kecskemét több mint 6 milliárd forintot fizet az államkasszába.
Hitelt csak a kormány engedélyével vehetnek fel. Az állandósított veszélyhelyzeti kormányzás mind tovább növelte a kisgömböc éhségét. 2023 óta az államot illeti meg a személyijövedelemadó-bevétel egésze, a gépjárműadó – és egy minapi hír szerint – 2025-től az iparűzésiadó-bevétel egy részét is elvonnák a városoktól, és a járások kapják meg azt. Ha egy gazdasági létesítményt „különleges gazdasági övezetté” nyilvánít a kormány, akkor azzal kapcsolatban az önkormányzat elveszti tulajdonjogát és helyi adóztatási jogát is. Göd, Iváncsa és Mosonmagyaróvár után Pakson ez már megtörtént; az atomvárosban rögtön azt követően, hogy a júniusi választáskor leváltották a fideszes polgármestert.
Visszaköszön a tanácsrendszer.
Vagy a túlfeszített elkülönültségnek, vagy a mindent kontrollálni akaró kormányzatnak a határait és hátrányait láthatjuk. Okkal érezhetjük, hogy a napóleoninak is elkeresztelt, centralizált magyar önkormányzati rendszerben ismét egyre több elem jelenik meg az 1990-ben egyszer már magunk mögött hagyott tanácsrendszerből.
Szó sincs demokratikus lokális kooperációról, mint a skandinávoknál, ahol a helyi önkormányzatok nagy fokú integráltságuk ellenére széles felelősségi körrel, valamint jelentős pénzügyi és gazdasági önállósággal rendelkeznek. Zárt hazánkban ehhez hasonló gondolat fel sem merül, és nemcsak azért, mert a kormány a helyi források elvonásával igyekszik bespájzolni a 2026-os országgyűlési választásokra, hanem a Nemzeti Együttműködés Rendszere (NER) központosító – és autoriter – természetéből kifolyólag is. Ellenérdekelt a hatalom, hogy a mainál kevesebb, ellenben valóban működő önkormányzatokat ruházzon fel széles jogkörrel és megannyi forrással.
Nem a települések önállóságának a csorbításáról van tehát szó, hanem arról, hogy milyen rendszer szolgálná a lehetőségeikben, az anyagi teherbíró képességüket illetően nagy különbségű városok és községek érdekét.
Az önkormányzatok anyagi függése a központi kormány kezében – ahogy a múltban, úgy ma is – politikai fegyverré vált az önkormányzatokkal szemben, és ez csak erősödött az elmúlt 10-12 évben. A végeredmény pedig Valuch Tibor frissen megjelent Honnan hova? című könyve alapján az, hogy egyre kisebb az autonómia vagy annak igénye, a kockázatvállalás, de ezzel párhuzamosan nagyobb a függőség, a hierarchia kialakulása a legalsó szintekig. Röviden: hiába a Fidesz–KDNP központosítása, ha a mindennapi életben az emberi sorstragédiák és csoportos társadalmi bezuhanások városi szinten jelennek meg, valamint az önkormányzat a magyar társadalom „konfliktuskonténerévé” válik.
———
A Vélemény rovatunkban megjelent írások nem feltétlenül egyeznek a szerkesztőség álláspontjával. A tartalom megtartása mellett ezeket az írásokat jogunkban áll a jobb olvashatóság érdekében megszerkeszteni.
Van véleménye? Szeretné másokkal is megosztani? Írjon nekünk a [email protected] címre.
