fbpx
2.5 C
Kecskemét
2024. december 4., szerda

FRISS HÍREK

Közösségi támogatásból szépítenék a Szatyrosok a CiVillát

- Advertisement -

Szeptemberben új helyre költözött a Kecskeméti Szatyor Közösség Egyesület. A vásárlók és a termelők egymásra találását segítő bevásárlóközösség az elmúlt években a Műkertvárosban működött, amelyet kinőtt, és ezért nagyobb tér után kellett nézni.

A Kápolna utca 22. szám alatt található, CiVilla néven működő új tér több helyi civil közösség együttműködésében valósult meg és az elmúlt pár hónapban fenntarthatósággal kapcsolatos rendezvényeknek, szemléletformáló előadásoknak, filmklubnak, workshopoknak, vitaszínháznak és átadónapoknak is otthont adott már.

A CiVilla olyan kecskeméti civil szervezetek összefogásának és együttműködésének helye, akik olyan környezetet szeretnének teremteni, ahol kényelmesen képezhetik magukat a felnőttek, biztonságosan játszhatnak a gyerekek és a bevásárlóközösség is
hatékonyabban tud működni. Ennek megvalósításáért most közösségi gyűjtést indítottak, ahol akár már 3000 forintos támogatással hozzá lehet járulni a célok eléréséhez.

Hasonló cikkünk:  A hazai autóipari multik több olyan bújtatott eszközt használnak, amikkel csökkenthetik a dolgozóik létszámát

Miért van szükségünk a te segítségedre?
Mert nélkülözhetetlenek még:

  • újabb polcok, egységes ládák, hűtők
  • a közösségi térben asztalok, székek, fotelek
  • előadásokhoz eszközök: flipchart tábla, papír, tollak, mágnestábla
  • gyereksarok kialakítása: asztalok, székek, szőnyeg, játékok.

Adományával most bárki hozzájárulhat, hogy a Civilla mindenki számára otthonos közösségi térré váljon, ami hozzájárul a tudatos életvitel kialakításához.

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

A kecskeméti Mercedes gyár lett az ország legvonzóbb munkahelye

A PwC idén is különböző szempontok alapján értékelte a hazai székhelyű vállalatokat: mind az autóipari gyártó, mind az összesített...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...