11 C
Kecskemét
2025. március 4., kedd

FRISS HÍREK

Hazaengedték családjához a jogtalanul kórházban tartott kisbabát

- Advertisement -

Marianna kálváriája múlt héten került nyilvánosságra, amikor az édesanya a Partizán műsorában beszélt arról, hogy kisfiát születése után elválasztották tőle, és azóta sem engedték haza. A hatóságok arra hivatkoztak, hogy Marianna túlzottan aggódik a koraszülött gyermekéért, lelkileg labilis, és nem volt „elég együttműködő” a gyermekvédelmi szakemberekkel. Ezért úgy döntöttek: jobb a babának egyedül a kórházban, a szerető szüleitől elzárva, mint a saját otthonában.

A TASZ bíróság elé vitte az ügyet, de közben a jogsértő gyámhatóságot is jogi nyomás alá helyezte, igazságügyi szakvélemény beszerzésével támasztotta alá érveit.

A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) ügyfele, Marianna, fél év küzdelem után március 3-án, hétfőn végre hazavihette kisfiát, akit születése óta jogtalanul tartottak kórházban. Ez a történet is megmutatja, hogy van értelme a jogvédők munkájának, van hatása a nyilvánosságnak és van ereje a társadalmi összefogásnak. Igenis lehet változtatni a jelenleg siralmas állapotú magyar gyermekvédelmi rendszeren.

A TASZ szolidaritási akciót is szervezett. A nagyszabású levélküldő kampányához több, mint 1700 ember csatlakozott, követelve, hogy: Mariannáék gyermekét azonnal engedjék haza a családjához, rendezzék a kórházban fekvő összes baba sorsát, és indítsanak vizsgálatot annak érdekében, hogy soha többé ne fordulhasson elő hasonló jogsértés.

Hasonló cikkünk:  A tavaly óta tartó kifogásolható életvitelt célzó vizsgálat eddig 75 esetben tárt fel problémát

Mindezeknek köszönhetően a gyámhatóság visszavonta a korábbi döntését, így Mariannáék kisfia a TASZ segítségével életében először végre tényleg otthon van.

Bár Marianna kisfia „csak” egy a több száz magyar csecsemő közül, akik ma jogsértő módon kórházban fekszenek, a szülei számára ő a minden. Éppen ezért ez az egyetlen siker is hatalmas eredmény. Bizonyítja, hogy van értelme kiállni a jogainkért, hogy a nyilvánosság ereje számít, és hogy a szolidaritás valódi változást hozhat.

Itt azonban nem szabad megállni. A TASZ-nak és a szervezet levélküldő akciójához csatlakozó embereknek is az a célja hogy az összes, Marianna kisfiához hasonlóan kórházban tartott baba sorsát rendezzék a hatóságok.

Miközben Orbán Viktor húsvétra ki akarja takarítani az országból azokat a jogvédőket, akik Mariannának az egyetlen reményt jelentették a kisfiáért folytatott küzdelemben, ez az eset is bizonyítja, mekkora szükség van rájuk.

Ha nincs a TASZ, ez a baba nem térhetett volna haza szerető szüleihez. A TASZ több mint tíz éve küzd a jogellenes gyermekkiemelések ellen. Ingyenes jogi segítséget, tanácsadást és bíróság előtti képviseletet nyújt az érintett szülőknek, hogy minden gyermek szeretetben nevelkedhessen a saját családjában.

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

A Parlament előtt tüntetnek az orvosok, viszont az egészségügyi szakdolgozói kamara nem csatlakozik a demonstrációhoz

Tüntetést szervez március 8-ra, szombatra a Magyar Orvosi Kamara (MOK) és a Magyar Orvosok Szakszervezete, a demonstráció Budapesten, a...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...