Noha a Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ ügyvezető-igazgatójának jogszerűtlen kinevezéséről szóló ügy még májusban látott napvilágot, az elmúlt közel négy hónapban semmilyen előrelépés nem történt, ugyanis a kormánypárti helyi képviselők igyekeztek elbagatellizálni a dolgot, az illetékesként megjelölt szervezetek pedig összezártak és sorra dobálták át egymásnak a helyzet felülvizsgálatának felelősségét. Hódi Zsuzsanna (a Mi Hazánk Mozgalom kecskeméti elnöke) azonban eltökélte, hogy érvényt szerez a jognak és úgy tűnik, hogy hosszas próbálkozás után végre sikerrel is járt.
Ahogyan arról a KecsUP Hírek már több soron beszámolt, Barta Dóra, a Hírös Agóra ügyvezető igazgatója pályáztatás és a munkakör betöltéséhez szükséges végzettségek nélkül került a közintézmény élére, ahová Szemereyné Pataki Klaudia polgármester nevezte ki.
Megalakulóban a Digitális Felelősséghárítási Körök
Hódi Zsuzsanna az első levelet (június 4-én) a Nemzeti Művelődési Intézethez címezte, de onnan elutasították. Ezt követte a június 26-ai közgyűlésen előterjesztett indítvány, amit a helyi fidesztagok és az ellenzéki Szövetség a Hírös Városért Egyesület is leszavazott. Ekkor Hódi Zsuzsanna úgy döntött, hogy a kormányhivatalhoz fordul, akik a cégbírósághoz küldték. A cégbíróságtól kapott válasz szerint azonban mégis a kormányhivatal feladata lenne kivizsgálást indítani, akik másodszorra is lepasszolták az ügy kivizsgálását.
A kecskeméti kör eredménytelen bezárultával Hódi Zsuzsanna úgy döntött, hogy Hankó Balázs Zoltán kultúráért és innovációért felelős miniszterhez fordul, ahol a fenntartói jogokat gyakorló Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzatához irányították.
A szálak tehát itt is összeértek, ám a képviselőasszony mégsem adta fel és az ügyészségnek is írt, ahonnan így válaszoltak neki:
„…az Ön által sérelmesnek tartott önkormányzati döntés jogszerűségének vizsgálatára a kormányhivatal rendelkezik hatáskörrel a Mötv.. 132.§-a szerinti törvényességi felügyeleti eljárás keretében…A fentiekben kifejtettek alapján az ügyészi intézkedés iránti kérelmet hatáskör hiányában elutasítom és beadványát az annak kivizsgálására hatáskörrel és illetékességgel rendelkező Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatalhoz átteszem.”
Ezek után Hódi Zsuzsanna levelet írt újra a kormányhivatalnak, immáron a harmadikat, azon belül Cseh Tamásnak, a Kecskeméti Járási Hivatal vezetőjének és mellékelte az ügyészségtől kapott választ is:
„Tisztelt Cseh Tamás hivatalvezető úr!
Alulírott Hódi Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom önkormányzati képviselője, a mellékelt ügyészségi állásfoglalásra hivatkozással kérem, hogy a Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal a törvényességi felügyelet körében vizsgálja ki a Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ Nonprofit Kft. igazgatója, Barta Dóra 2021. júniusi kinevezésének jogszerűségét.
Felhívom a figyelmet arra, hogy a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség állásfoglalása egyértelműen megállapította: a kinevezés ügyében a törvényességi felügyeleti vizsgálat lefolytatására kizárólag a Kormányhivatal rendelkezik hatáskörrel. Tekintettel arra, hogy a Kormányhivatal korábban két alkalommal is elutasította a vizsgálat megindítását, most már különösen fontos, hogy az ügyészség állásfoglalásának megfelelően a Hivatal érdemben vizsgálja ki a kinevezés törvényességét, és a jogszabályok alapján járjon el.
Kérem ezért, hogy a Kormányhivatal indítson törvényességi felügyeleti eljárást, és a vizsgálat eredményétől függően bocsásson ki törvényességi felhívást a Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata felé. Kérem szíves intézkedését és válaszát.”
– Az ügyészségtől kapott tájékoztatás alapján kijelenthető, hogy eddig félrevezetően hárította a felelősséget a kormányhivatal – fogalmazott hírportálunknak a képviselő. – A kinevezés törvényességének ellenőrzése nem a cégbíróság és nem az önkormányzat saját belügye, hanem a kormányhivatal törvényességi felügyeleti hatáskörébe tartozik (Mötv. 132–134. §). Az ügyészség is ezt írta le a válaszában: nem vizsgálhatják ők, mert kizárólag a kormányhivatal jogosult erre. Amennyiben a kormányhivatal újra az önkormányzatra vagy a cégbíróságra mutogatna, azzal ellentmondanának a törvényi előírásnak és a cégbíróság, illetve az ügyészség állásfoglalásának. Bízom benne, hogy Cseh Tamás hivatalvezető már felelősen gondolkodik, világosan látja a tényállást, nem hárít, hanem végre elindítja a vizsgálatot.
A válasz nem is váratott sokat magára: „Tájékoztatom, hogy a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség álláspontját elfogadva az Mötv. szerinti törvényességi felügyeleti jogkörben eljárást indítottam a fenti tárgykörben. A törvényességi felügyeleti eljárás vizsgálati szakasza megkezdődött, a vizsgálat során tett megállapításaimról külön értesítéssel fogok élni. Mindaddig szíves türelmét kérem” – reagált a kormányhivatal nevében Kovács Ernő főispán.
A vizsgálat tehát elindult, az eredményekről természetesen a KecsUP Hírek is beszámol majd. Hódi Zsuzsanna ezzel párhuzamosan három indítványt adott be az októberi közgyűlésre, amelyben az alábbiakra kéri a képviselő testületet: 1. A közgyűlés határozzon a Hírös Agóra Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatói posztjára vonatkozó pályázat kiírásáról. 2. A pályázati kiírás tartalmazza a jogszabályban meghatározott képesítési követelményeket és szakmai gyakorlatot. 3. A pályázat legyen nyilvános, biztosítva a széles körű jelentkezés lehetőségét, és ezzel együtt a legalkalmasabb vezető kiválasztását.
Kinevezhet-e bárkit egy jogszerűtlenül kinevezett vezető?
Barta Dóra jogszerűtlen kinevezésének vizsgálata mellett egy másik furcsa helyzet is előállt a Hírös Agóra Ifjúsági és Kulturális Központ működésével kapcsolatban. Kiderült ugyanis, hogy a tisztázatlan körülmények között alkalmazott ügyvezető közművelődési szakember munkakörbe vette fel Juhász Nándort, a Nagykőrösi Arany János Kulturális Központ ügyvezetőjét.


