Logo
ChatGPT-Image-2025.-szept.-5.-19_19_15.png

Elképzelt tévés vita Orbán neoliberális adópolitikájáról és Magyar progresszív adórendszeréről (vélemény)

Érdekes, szakpolitikának tűnő vita bontakozott ki a két legnagyobb párt között az adórendszer kérdésében. Már önmagában ez is üdvözlendő fejlemény, hiszen végre egy valódi közügy szivárgott be a közbeszédbe, amelyet hosszú évek óta a politikai hisztéria és hatalmi őrület ural. Arról, hogy igazságos vagy sem a magyar adórendszer, sokkal többet kellene beszélni és vitázni.

És gondoljunk csak bele: mi lenne, ha mindez eljutna egy miniszterelnök-jelölti vitáig Orbán Viktor és Magyar Péter között? Ennek előfeltétele persze az, ha Orbán Viktor mutatna némi nyitottságot a demokratikus párbeszédre. Húsz évvel ezelőtt állt ki ugyanis utoljára nyílt színen vitázni választás előtt. Ha most fogadni lehetne, inkább arra tennék nagyobb összeget, hogy a jövő tavasszal esedékes kampány végén sem lát majd hasonló eseményt a ma húszas-harmincas éveiben járó fiatalabb generáció – akiket így megfosztanak attól a színpadias, ám politikailag mégis fontos élménytől, amelyet egy ilyen vita jelent.

Ennek több oka is van, hogy Orbán még akkor sem vitázik, ha az számára nem feltétlenül lenne hátrányos összecsapás új kihívójával szemben. Egy ilyen vita azzal jár, hogy a felek szimbolikusan egyenrangúak, amiről Orbán hallani sem akar, valamint gyengeségnek tűnik, amit egy olyan autoriter vezető, mint ő, biztosan nem engedne meg magának. És azért sem, mert Orbán több mint másfél évtizede leszámolt azzal, hogy demokratikus vitában győzze le ellenfelét.

Ez abból következik, hogy a demokratikus politika radikális átalakuláson ment keresztül a 2010-es és 2020-as évek elején – nemcsak Magyarországon, hanem a nyugati világ több államában is. Olyan folyamatról van szó, amelyet akár a konzervatív pártok önpusztításaként is le lehet írni. A 20. század második felében ugyanis még létezett igény a demokratikus párbeszédre konzervatívok és progresszívek között. A konzervatívok a bevált társadalmi intézmények mellett érveltek, míg a baloldali pártok új struktúrák létrehozásáért kardoskodtak. A különbség köztük így sokkal inkább a változás ütemében mutatkozott meg.

Az Orbán- és Trump-típusú politikusok azonban eltérítették a korábban demokratikusabban működő államok konzervatív pártjait, és radikális, forradalmi irányba tolták őket. Ettől kezdve ezek a pártok – mint a Fidesz vagy a Republikánus Párt – gyanakvással tekintenek, sőt gyakran el is vetik a tudósok, közszolgák és más, az államot szolgáló elitek iránti hagyományos tiszteletet. Ugyanígy támadás alá veszik az olyan alapvető demokratikus intézményeket és hagyományokat, mint a választás vagy a nyilvános vita. Magyarázatuk szerint mindezek már teljesen diszfunkcionálisak, ezért nincs más út, mint megváltoztatni vagy lerombolni őket. Ez a működésmód valójában forradalmi szemléletet tükröz, amelynek semmi köze a konzervativizmushoz. Hogy pontosan mi áll a változás mögött, senki sem tudja biztosan; egyesek a technológiai fejlődést sejtik a háttérben.

Mindez azonban már most is azt a veszélyt hordozza, hogy az adórendszerről szóló, amúgy kiemelten fontos és forró politikai vita leegyszerűsödik arra a szintre, ahol most is tart. A Fidesz például egy nagy valószínűséggel hamis dokumentummal kezdte riogatni a még valamelyest megmaradt, elvékonyodott középosztályt, azt sugallva, hogy a Tisza visszahozná a szocialista kormányok idején alkalmazott progresszív rendszert, ami pusztító adóemelést jelentene.

Jelentkezz be a KecsUP-ra!

Lépj be a beszélgetéshez és hogy jobban megismerjük egymást.

Az MSZP-SZDSZ-kormány idején tényleg nem voltak rendben az arányok, amit legtöbben odavezettek már akkor is vissza, hogy a felső kulcs már átlagbér körül belépett, és onnét kezdve csaknem 2/3-át vette el az állam a munkavállaló által megtermelt bérköltségnek. Akik még emlékeznek, tudhatják: Gyurcsány Ferenc szocialista miniszterelnök és az Orbán Viktor vezette Fidesz talán sosem álltak olyan közel egymáshoz, mint 2008 környékén, amikor lényegében közösen támogatták a többkulcsos rendszer egykulcsossá alakítását – még ha a javaslataik között több volt is a különbség, mint a hasonlóság. Arra viszont már kevesebben emlékezhetnek, hogy az adóreformról szóló egyeztetések akkoriban rendszeres, ötpárti megbeszéléseken zajlottak.

Végül, amikor a Fidesz 2010-ben hatalomra került, azonnal bevezette az egykulcsos adórendszert – amely egyébként a neoliberális körökben volt különösen népszerű. Ezt azért is tehette meg könnyen, mert a baloldali kormányok idején a progresszív, többkulcsos adórendszert éppen a túl magas elvonásokkal járatták le, amelyek a bérből és fizetésből élők számára kifejezetten kedvezőtlenek voltak.

Ehhez képest a jelenleg érvényben lévő egykulcsos SZJA-rendszerben a körülbelül 41–42 százalékos elvonás valóban kedvezőbbnek tűnhet. Csakhogy ez korántsem nevezhető alacsonynak annak, aki minimálbérből próbál megélni. A másik oldalról nézve pedig nehezen mondható igazságosnak, hogy a milliárdos osztalékok után mindössze 15 százalékos adót kell fizetni. (Oké, a korrektség kedvéért tegyük hozzá: Mészáros Lőrinc cége még 9 százalék nyereségadót is fizet).

Az egykulcsos rendszer kritikájának lényege tehát az, hogy ennek nyertesei a felső két jövedelmi tizedbe tartozó gazdagok, mindenki más viszont vesztese. Erről írt még 2013-ban Virovácz Péter, a fideszközeli Századvég Gazdaságkutató Zrt. tudományos munkatársa a Gazdasági Szemlében. Számításai szerint a 2010 és 2013 között végrehajtott szja-reform évi 444 milliárd forint bevételkiesést okozott a magyar államnak. A hiányzó bevételek 74 százaléka pedig a két legfelső jövedelmi tized gyermektelen polgárainak nettó jövedelmét gyarapította. Magyarul éppen fordítva sült el a dolog, mint ahogy 2008-ban Varga Mihály fogalmazott: ő akkor egyfajta családi jellegű egykulcsos adót támogatott volna a Fidesz részéről. (A Századvég utólag el is határolódott volt kollégája megállapításaitól, amelyek kritikusan illették az egykulcsos rendszert.)

Egy miniszterelnök-jelölti vitán Magyar Péter akár azzal is előállhatna – aki egyébként, miután a Tiszát ért támadásra rögtön védekezéssel reagált, „megvédve” ezt a Fidesz-vívmányt –, hogy nem önmagában a többkulcsos rendszer a probléma, hanem az, hogy milyen jövedelmi szinteknél lépnek be a magasabb kulcsok. Nem beszélve arról, hogy a munkát nemcsak az SZJA terheli.

Ugyanakkor el kell ismerni: a Tisza nemcsak védekezett, hanem új tartalmat hozott az ellentámadásába. Rámutattak, hogy a minimálbér esetében a több mint 40 százalékos elvonás nemzetközi összehasonlításban is kifejezetten magas, ezért legalább az SZJA-részhez hozzányúlnának, igazságosabbá – és lényegében több kulcsossá – téve a rendszert. Emellett felkarolták a vagyonadó gondolatát is – amennyiben az valóban a jelentős vagyonokra vonatkozik, például luxusjachtokra, kastélyokra, amelyekből jó néhányat felhalmoztak a NER oligarchái és politikusai az elmúlt 15 évben. Egy ilyen adó aligha támadható, sőt, kifejezetten erősítheti az igazságérzetet – különösen a mai Magyarországon.

A – neoliberálisok mellett – Orbán Viktor, ha kiállna egy vitára, amit milliók követhetnének élőben a televízióban, pedig azzal érvelhetne, hogy azért kell megóvni az egykulcsos rendszert, mert az alacsonyabb adókulcs több pénzt hagy a magánszektorban, serkenti a vállalkozói kedvet és növeli a munkaerőpiaci aktivitást. Vagy épp azért, mert így Magyarország vonzóbb célpont a multinacionális cégek és más befektetők számára.

Magyar Péter válaszában akár azt is hangsúlyozhatná, hogy a többkulcsos adórendszer sokkal inkább tekintettel van az alacsonyabb és közepes jövedelemből élő többség érdekeire, hiszen náluk hagy több pénzt, miközben a valóban gazdagoktól elvárja, hogy a mainál nagyobb mértékben járuljanak hozzá a gazdaság fellendítéséhez, amely jelenleg az összeomlás szélén egyensúlyoz.

És mi a helyzet azokkal, akik sokmilliárdos örökséghez jutnak? Ma ugyanis nincs örökösödési adó, ami bizonyos vagyonig érthető, de amikor valaki milliárdos hagyatékot kap, jogosan vetődik fel a kérdés: igazságos-e, hogy semmit sem tesz be a közösbe az örökös?

Bármilyen adórendszer is van érvényben, az államnak szüksége van bevételekre, melytől az állampolgárok azt várják el cserébe, hogy a befizetett adójukból megfelelő oktatást, egészségügyet, közlekedést kapjanak cserébe.

Az érvek és ellenérvek sora hosszan folytatható lenne egy elképzelt miniszterelnöki vitán az adórendszerről. A valóságban azonban szó sincs erről: a választóknak valószínűleg nem adatik meg, hogy élőben hallják a politikai pártvezérek nyílt érvelését. A fideszpárti proxyszervezetek százmilliókat költenek most is propagandára, amelynek egyetlen célja a lejáratás. Ahogy már most is, tavasszal is végletekig leegyszerűsített, egybites üzenetekkel árasztják majd el az online felületeket és az elfoglalt megyei napilapokat, ezzel is aláásva minden lehetséges párbeszédet – pedig ez volna az alapja egy demokratikusan működő, civilizált társadalomnak.

Érdemes még egy pillantást vetni az uniós tagállamokra: hol működik többkulcsos és hol egykulcsos SZJA, amely elvileg versenyelőnyt jelent. A számok alapján azonban úgy tűnik, hogy az EU három legcsóróbb tagállamán – Bulgárián, Magyarországon és Románián – kívül „senki sem akar” versenyképes lenni. A minimálbérek tekintetében is volna mit változtatni még, 2025 júliusában az EU-ban Magyarország ugyanis az utolsó előtti helyen állt.

Uj-projekt.png

———

A Vélemény rovatunkban megjelent írások nem feltétlenül egyeznek a szerkesztőség álláspontjával. Van véleménye? Szeretné másokkal is megosztani? Írjon nekünk a [email protected] címre.