A politika olyan, amilyenné a politikusok formálják – a történelemmel ellentétben alakítható. Robert Fico szlovák miniszterelnök kormánya, akit Orbán Viktor magyar miniszterelnök harcos „szuverenista” szövetségesének tart, törvénybe foglalta: akár hat hónap börtönbüntetés is kiszabható azokra, akik megkérdőjelezik a Beneš-dekrétumokat, és nyilvánosan „tagadják” a második világháború utáni rendezést.
Minden magyar és német nemzetiségű szlovákiai polgár, valamint a szülőföldjét kényszerből elhagyó magyar családok ezrei – köztük olyanok, akik 1945 után Kecskemétre menekültek – generációk óta viselik a kollektív bűnösség megbélyegző skarlátját. Szlovákiában a második világháború után ugyanis a Beneš-dekrétumokra hivatkozva vették el az ottani magyarok állampolgárságát és tulajdonait 1945 és 1948 között, és került sor lakosságcserére szlovákok és magyarok között.
A kollektív bűnösség elvét alkalmazó rendeletek ügye máig politikai kérdés. Egyfelől azért, mert szlovák politikusok, hivatalok és bíróságok az utóbbi években ismét hivatkozni kezdtek ezekre, és termőföldeket, erdőket sajátítanak ki a világháborút megélt magyarok leszármazottaitól. Az elkobzási gyakorlat csak 2019 és 2025 között több mint ezer hektárnyi földterületet érintett eddig.
Másfelől pedig azért, mert 1990 után – szorosan ideértve azt is, hogy Fico és Orbán valamiféle harcostársakká váltak – Szlovákia nemhogy nem kért bocsánatot mindezért, hanem lényegében a világháború utáni demokratikus rendezés részének tekinti a dekrétumokat. Ugyanakkor a magyar állam sem tett gesztust a korábbi, szlovákok elleni fellépései – a lakosságcsere során elkövetett bűntettek – miatt.
A kérdést időről időre ugyan sikerült elaltatni a politikusoknak meg a történészeknek, azzal az érvvel, hogy mindez a múlt része.
Csakhogy a szuverenista szlovák kormány ismét elővette a magyarok és németek ellen, származásuk alapján, kollektív bűnösség címén kiadott konfiskációs végzéseket, és ezekre hivatkozva fosztja meg az egykor megbüntetett emberek leszármazottait ingatlanvagyonuktól – 2025-ben is. És most már azért is, börtönnel fenyegetve, ha ezt szóvá mernék tenni.
A múltat nem lehet meg nem történtté tenni, bármennyire is próbálják azt autokrata politikusok önkényes taktikai fogásaik szerint átírni. A múltat – még ha minden szegletében nem is ismerhetjük meg – az objektív valóság alapján azonban igen. A csehszlovák politikai elit 1945-ben nem csupán politikusokat és háborús bűnösöket, hanem a Csehszlovákiában élő német és magyar anyanyelvű embereket, csecsemőtől az aggastyánig, bélyegzett meg és ítélt el hamis vádak alapján.
1990 után lett volna, és ma is lenne lehetőség ezen változtatni. De a politikusok ezzel szembe mennek.
Robert Fico nemhogy nem tesz erre kísérletet, hanem saját hatalmának megőrzése céljából mélyre túr a történelmi sérelmek sebeibe, felkorbácsolva a kelet-európai kisállamok minden nyomorúságát. Orbán politikai harcostársa veszedelmes útra tereli politikai törzsét, figyelmen kívül hagyva, hogy kormányzati döntéseket viszonylag könnyű hozni, társadalmat építeni annál nehezebb.
Orbán Viktor eközben hallgat a szlovákiai magyarok ügyében – és ezt nem lehet azzal magyarázni, hogy a háttérben az unióban gyűjtene szövetségeseket a dekrétumok elleni harchoz. Abban ugyanis volna politikai racionalitás, hogy a kérdés ne szlovák–magyar, hanem európai ügyként jelenjen meg, csakhogy ennek árt a magyar kormány unióval szemben folytatott politikája. Valamint az is, hogy mély válságba sodorták a politikusok a magyar–lengyel – hagyományosan jó – kapcsolatot. Az Orbán-kormány a határon túli, szlovákiai magyarok ügyében így tehát semmiféle érdemi, potens álláspontot nem képvisel, mutat fel.
A szlovák parlament 77 igen és 63 nem szavazattal fogadta el azt a kormánypárti törvénymódosítást, amely lényegében nemcsak megerősítette a Beneš-dekrétumokat, hanem ki is terjesztette azok hatályát a Szlovákiában élő, főként magyarokkal szemben.
Minap ugyan tüntetést tartottak a Fico-ellenes szlovákok, amelyhez magyarok is csatlakoztak, és azt kérték az államfőtől, hogy vétózza meg az elfogadott törvényt.
