Aki újságírásra adja a fejét, és tényleg komolyan gondolja a dolgot, hivatásként tekint rá – és nem csak úgy félgőzzel, „jobb híján” vág bele -, annak tervei és céljai, néha elérhetetlennek tűnő vágyai vannak. Ha nem is a világot akarja megváltani, de az biztos, hogy szeretné sokkal jobbá tenni. Nagy szavaknak tűnnek, de akkor is így gondolom: hisz az igazságban, és ez hajtja folyamatosan.
Ez az igazságban való hit motiválja az újságírót arra, hogy érzékenyen forduljon a társadalmi problémák felé, és kíváncsian, nyitottan, objektíven, pártatlanul, elfogulatlanul álljon egy témához. Alaposan utánajárjon, a lehető legjobban feltárja, ha kell, felkutassa, kinyomozza a tényeket, vállalja a konfrontációt a politikusokkal, pártokkal, polgármesterrel, önkormányzattal, intézményekkel, cégekkel, vállalkozókkal – bárkivel.
Így tudja a legjobban bemutatni a valóságot, bízva abban, hogy a nyilvánosság ereje segít a társadalmi problémák ki-és megbeszélésében, megoldásában, párbeszéd kialakításában akár a kormányzat és a civil szféra, akár magánszemélyek között, hogy egy mindenki számára jobb, szolidárisabb és egyenlőbb, jogbiztonságot nyújtó társadalomban élhessünk.
Eszerint próbálok én is dolgozni, ebben hiszek, emiatt vagyok húsz év után is a pályán, noha – és ezt nem panaszként mondom – ez a hivatás nem kíméli az ember idegrendszerét és családi életét sem, főleg nem vidéken, ahol tényleg nehezített terepen dolgozunk (erről itt írtam bővebben).
A KecsUP-nál rengeteg fontos és közérdekű témáról írhattam – teljesen szabadon. A legnagyobb horderejű egyértelműen a Neumann János Egyetemért Alapítvány ügye volt.
Noha nem volt könnyű dolgunk, mert sok akadályoztatással kellett megküzdenünk, de az elejétől – az Állami Számvevőszék jelentésének nyilvánosságra kerülésétől – kezdve figyelemmel követtük az elég bonyolult és szerteágazó ügyet, amely az MNB-s alapítvány, a PADME botránya mellett sokáig nem kapott kellő figyelmet az országos médiában.
- Már rögtön az első cikkben megírtuk, hogy Matolcsy György rokonai és exkollégái is ülnek az alapítvány kuratóriumában és felügyelőbizottságában – ez a nagyobb médiumok számára is újdonság volt, a helyi kormánypárti média pedig igyekezett agyonhallgatni a dolgot.
- Az ügy kipattanása után pár nappal beadtam egy közérdekű adatigénylést, és később négyrészes cikksorozatban dolgoztam fel, miként alakult ennek a sorsa és mit tudtunk meg a kuratóriumi és felügyelőbizottsági jegyzőkönyvekből. Arra voltam kíváncsi, hogyan születhettek meg azok a – laikusnak biztosan elképesztő – döntések 2021 június vége és október eleje között, melyekkel az alapítványnak juttatott 127,5 milliárd forint közpénzből (Kecskemét két éves költségvetésének megfelelő összegből) egyetlen cég kötvényeiből vásároltak be.
- Vajon ki mit mondott az ülések során, mivel érvelt, volt-e bárkinek ellenvetése, mivel győzték meg a hangadók a kétkedő tagokat, voltak-e egyáltalán bizonytalanok és a fő kérdés: miért tették ezt? Szakmailag mennyire voltak kompetensek ilyen súlyú döntések meghozatalához? Ha bűncselekmény, amit elkövettek, hűtlen, vagy „csak” hanyag kezelésről van szó?
2025 május végén – június elején három hetemet kitöltötte ez a munka. Kívülről nézve nem volt a legizgalmasabb: csak ültem a laptop előtt, és hosszú órákon át, gyakran éjszakába nyúlóan olvastam a 120 oldalas ÁSZ-jelentést, rendszereztem a jegyzőkönyvekből kijegyzetelt információkat, keresgéltem a neten régi cikkeket. De olyan vonatkozásait tudtuk így megírni a témának, amit senki más sem helyben, sem az országos sajtóban.
Úgy gondoltam, már maga az is tanulságos volt és sokat elmond az ügyről – és általánosságban a hazai nyilvánosság állapotáról, a független sajtóhoz való viszonyulásról -, ahogyan eljutottunk az alapítvány tárgyalóterméig, és az az eljárás, módszer is, ahogy végül engedélyezték számunkra, hogy belenézhessünk az iratokba. Hiába kifogásoltuk, másolatot semmilyen formában nem készíthettünk a jegyzőkönyvekről, nem fotózhattunk, nem rögzíthettünk hangot (ezért jegyzeteltünk), ráadásul a dokumentumokat anonimizálták, számos fontos részletet kitakartak. Ehhez képest már apróság volt, hogy az épületben csak kísérővel mozoghatunk, mosdóba is csak a titkártól követve mehettünk el.
- A cikksorozatnak országosan is volt visszhangja, a Telex két cikkben alaposan bemutatta, amit feltártunk, és meg is kérdeztek minket a tapasztalatainkról.
- Később is folyamatosan figyelemmel kísértük a történéseket, tudósítottunk a kecskeméti tüntetésekről, az emlékezetes áprilisi közgyűlésről, ahol lemondásra szólították fel a kecskeméti polgármestert. Június elején Alter Róbert kollégám, a KecsUP Hírek lapigazgatója magánszemélyként már a második közérdekűadat-igénylésünket küldte el. Az alapítvány ugyan válaszolt, de a jegyzőkönyvekben ismét számos részletet elsötétítettek, és az előterjesztések nem szerepeltek a megküldött iratok között.
- Szeptemberben a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz fordultunk, amely decemberben tizenhárom oldalas felszólító levelében számos kritikát megfogalmazott az NJEA munkánkat megnehezítő gyakorlatával – többek között a jegyzőkönyvekben szereplő közérdekű adatok kitakarásával – kapcsolatban. Október közepén pedig a Transparency International Magyarország Alapítvány támogatásával ismét közérdekűadat-igénylést nyújtottunk be az alapítvány ÁSZ-által elfogadott intézkedési terve megismerése érdekében. Ez az ügy már bírósági szakaszban van.
- Az országos sajtó is rendszeresen hivatkozott cikkeinkre, decemberben élő adásban Gulyás Márton, a Partizán főszerkesztője kérdezett az ügyről.
Nem azt mondom, hogy ez volt életem legkedvesebb témája újságíróként, de hogy ebbe tettem a legtöbb munkát és energiát, az biztos (bőven száz saját cikk fölött járunk a témában). És nem azért foglalkoztam vele ennyit, mert le akartam volna járatni az egyetemet vagy Kecskemétet (a kormánypárti városvezetés, politikusok és média az ügyben megjelent cikkeket sokszor támadásnak és lejáratásnak nevezte, az Állami Számvevőszék által kifogásolt szabálytalanságokra érdemben nem reagálva). Úgy gondolom, mi az ügy feltárása során végig hangsúlyozottan az alapítványról írtunk.
Lokálpatriótának tartom magamat: noha vannak dolgok, melyek nem tetszenek a városban, életem túlnyomó részét itt éltem le és minden hibája ellenére, azokkal együtt nagyon szeretem Kecskemétet, a szülővárosomat. De újságíróként nyilvánvalóan nem söpörhetek a szőnyeg alá egy olyan ügyet, amiben ennyi közpénzről van szó, politikusok érintettek, egy nagy építkezés megakadt, és körülbelül mindenkit érdekel és erről beszél (míg az ÁSZ-jelentésig szerintem a város 99,98 százaléka nem tudott a kötvény-bizniszről).
