fbpx
12.3 C
Kecskemét
2024. április 20., szombat

FRISS HÍREK

Hideg iskola fogadta ma a zrínyis diákokat

- Advertisement -

Az őszi szünetről visszatérő zrínyis iskolásokat hűvös termek fogadták ma reggel az iskolában. A szünetre ugyanis kikapcsolták a fűtést. A falak így hidegek lettek, és így is maradtak a reggeli iskolakezdésre.

Több szülő is megerősítette nekünk az információt. Volt, akinek most gyógyult meg megfázásból a gyereke, és hideg teremben kellett kezdenie ma a tanulást. Más szülő pedig azt mondta a KecsUP-nak, hogy majd most biztos

„mi leszünk megint a hisztis szülők”.

A tankerületi központnál az igazgatót nem értük el, mert vidéken van. A titkárságon viszont nem tudtak arról, hogy nincs fűtés az iskolában. Délutánra ígértek tájékoztatást.

Közben a belváros önkormányzati képviselője, Király József ( Szövetség ) elment az iskolába, hogy megtudja, mi történt. Hírportálunknak úgy nyilatkozott, hogy a probléma az volt, hogy nem lett idejében elindítva újra a fűtés, ezért mikor a gyerekek megérkeztek, még valóban nem volt meleg az iskolában. Mikor ott volt, addigra már melegedni kezdtek a radiátorok, de azt mondta, hogy kell pár óra, amíg érezhetően melegedni kezd a levegő is, hiszen a falak még hűvösek.

Hasonló cikkünk:  Mit gondolnak a kecskeméti politikusok a Magyar Péter jelenségről?

Cikkünk írásakor úgy tudjuk, hogy van osztály, ahol olyan hűvös van, hogy kabátban írják az elsősök az új betűket. Információnk szerint azt kérték a pedagógusoktól, hogy mozgassák az órán a gyerekeket, hogy ne dermedjenek le.

Király József elmondta azt is, hogy a szünetben átviszgálták az elektromos rendszert, és ahol kellett, a hibákat is javították. Valamit úgy nyilatkozott a képviselő, hogy a tankerület a saját költségéből fedezné a homlokzati felújítást. Azonban a teljes elektromos és gépészeti felújítás továbbra is kérdőjel.

A Zrínyi iskolában nem ez az egyetlen probléma. Korábban cikkek sorozatát írtuk az omló vakolatról és a szülők felháborodásáról. Itt találja ezeket.

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Izsáki út: június 18-án műszaki, július 18-án forgalmi átadás

Ha minden a tervek szerint alakul, a nyári hónapokban végre teljesen birtokba veheti városunk a Könyves Kálmán körút és...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...