fbpx
3.3 C
Kecskemét
2024. április 20., szombat

FRISS HÍREK

Várhatóan egy év múlva…nem készült el a Gábor Dénes utca

- Advertisement -

2019. május legvégén volt hír a sajtóban, hogy elkezdik építeni a Homokbányán a Decathlon mögött elmenő és a Korhánközi útnál kijövő utat, amely a Gábor Dénes utca nevet kapta, és amely tehermentesítheti végre a Beretvás közt.

Várhatóan egy év alatt épül meg

A legtöbb sajtóban így szerepelt. Mi is így írtuk meg, mert ilyen információk jutottak el hozzánk.  Csakhogy jól látszódik, ha olvasónk arra jár, hogy nagyon nincs még kész ez az út. Vagyis, ha már mi is azt írtuk, hogy „Úgy számolnak, hogy egy év múlva lehet majd közlekedni az új utakon”, úgy gondoltuk, kiderítjük, mikor is lesz készen az út. Simán lehet, hogy csak valaki rossz infót közölt, akár a komplett kecskeméti sajtó is benézhetett valamit, minket is beleértve. De ha már ez volt a hír, akkor szeretnénk az olvasókat pontosan tájékoztatni. Mert nem akarjuk letudni azzal, hogy a várhatóan egy év az lehet simán másfél vagy két év is. Oszt jónapot.

Vasúti átjárót is kell építeni

2020 vége lehet a befejezés ideje?

Találtunk egy projektleírást, amelyben az útépítés első szakasza „várhatóan” 2020. július végéig tart. És van egy ugyanilyen a második szakaszról, amelynek megvalósítási hatérideje ez év vége. Vagyis e szerint úgy tűnik, év végére kell lezárni a projektet. Ami nem feltétlenül konkrétan az útépítést takarhatja. Hanem a vele járó adminisztrációt, beszámolót, elszámolást, amit az út elkészülte után esedékes megtenni. Már ha így van.

A kivitelező Colas Zrt.-t még májusban megkerestük, hogy segítsenek bennünket eligazodni a dátumok között. Azért ekkor, mert az önkormányzati sajtó idén május elején azt írta, hogy „Jó ütemben halad Homokbányán a Déli feltáró út építése”. Csak éppen ember legyen a talpán, aki tudja, milyen ütemhez képest is halad jól. Hiszen még Leviczky Cirill önkormányzati képviselő (Fidesz-KDNP) is belegabalyodott ebbe, amikor posztolt az útról a Facebookon. Ezért is voltunk kíváncsiak a kivitelező válaszára, hogy miként alakulnak a dátumok.

Július 16-ig voltunk türelmesek, vagyis két hónapig. Ekkor újabb levelet küldtünk, felhívtuk a figyelmet, hogy nem kaptunk választ. Ekkor arról tájékoztattak minket, hogy most azonnal nem tudnak válaszolni, de majd a következő héten. Miután az ígért héten sem jöttek válaszok, újabb levél ment a Colas felé július 27-én, hogy már nagyon kíváncsiak vagyunk. Ekkor azt válaszolták, hogy nagyon szigorúan veszik a sajtómegjelenéseket és mindenhez az elnök-vezérigazgató jóváhagyása kell, és a múlt héten nem ért rá, türelem. Újabb nyolc nap eltel azóta, és mivel nincs válasz továbbra sem, nyilván az elnök-vezérigazgató most sem ért rá. Várjuk továbbra is a válaszokat.

Hasonló cikkünk:  Helyi buszjáratot tervez Máriahegyben a KeKo májustól

A konkrétsági versenyt a Baon nyerte

Miután a megyei lap címben azt írta 2019. június 2-án, hogy „Egy év múlva könnyebb lesz bejutni Ballószögről és Kadafalváról Kecskemétre”, ezzel megnyerte azt a képzeletbeli versenyt, hogy melyik sajtó tudja legpontosabban megmondani, mikor lesz itt járható út. Nos, ha szigorúan vesszük, mit is jelent az egy év, akkor már két hónappal meghaladtuk ezt, és nem kell hozzá nagy képzelőerő, hogy ehhez jó pár hét hozzájön még (a cikk végén amúgy már a Baon is várhatóan egy évet írt).

Az egyetemi kolesztól így néz ki az út

Ha eredetileg 2020 vége a befejezés dátuma, akkor vajon addig elkészül?

Természetesen nem akarunk számonkérni senkit egy el nem készült úttal kapcsolatban, hogy miért van az út szélén ember nagyságú gaz, sanszosan parlagfű. Csupán azt akarjuk láttatni ezzel, hogy egy ideje nem járt erre munkásember.  Még hátravan kb. 300 méter megépítése a Korhánközi útig. Úgy látjuk, ehhez még a terepet is rendezni kell, valamint az árkokat is kiásni, térkövezni. Talán az út alapja sincs még meg. Ráadásul van itt egy vasúti átjáró is, amit meg kell építeni. Ha év vége a határidő, akkor elég lesz erre szűk négy hónap?

Tényleg csak a kivitelező tudná megmondani, hogy mikor lesz kész ez az út. Esetleg a városháza, ahova szintén írtunk, de -most már rutinszerűen- onnan sem jött válasz. A lakosság tehát várhat, hogy talán elkészül akkor az év végére. És azt kérdezheti magában, hogy itt volt munka nélkül a viszonylagos jó idő, akkor majd a latyakos, hideg, esős ősszel és télen akarnak belehúzni az útépítésbe? Még az is lehet.

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Izsáki út: június 18-án műszaki, július 18-án forgalmi átadás

Ha minden a tervek szerint alakul, a nyári hónapokban végre teljesen birtokba veheti városunk a Könyves Kálmán körút és...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...