1849. október 6-án Aradon kivégezték az 1848-49-es forradalom és szabadságharc tizenhárom tisztjét, a nap pedig azóta is a Magyar Golgotaként áll a magyar történelem lapjain.

A Kecskeméti Közlöny eredeti tudósítása az aradi vértanúk sírhelyének feltárásáról

Írta: Vujovics Ferenc dr., 1932.

Rendkívül érdekes és igen értékes helyszíni tudósítást kaptunk a ma reggeli postával Aradról. Vujovich Ferenc dr., az ismert nevű kecskeméti malomtulajdonos küldi az aradi vértanúk sírhelyének feltárásáról. Mint ismeretes, a múlt héten Aradon gáterősítési munkálatok közben megtalálták az aradi vértanúk igazi sírhelyét.

A sírok feltárását az egész Nagymagyarország kegyeletes érdeklődése kísérte. A feltárással egyidejűleg Aradon tartózkodott Vujovich Ferenc dr. kecskeméti malomtulajdonos s személyes tapasztalatairól az alábbiakban számol be a Kecskeméti Közlönynek.

Arad, 1932. május 21.

A kiáradt Maros-gátat erősítették a munkások a folyó baloldalán a régi «Bánáti-híd» aradi hídfőjének keleti részén a vesztőhelyen, amidőn olyan leletre bukkantak, amiből kétséget kizáróan megállapították a vértanúk sokat keresett igazi nyughelyét, kivégzési helyét.

80-100 cm mélységben emberi csontokat és korhadt faoszlopokat (bitófa) találtak. Az egyszerű munkások nem tudták, miféle csontok s a koponyák szájüregébe pipákat dugdostak a járókelők ijesztésére. Bartel mézeskalácsos mesternek feltűnt az ízléstelen játék s jelentette Kara Győző gimnáziumi tanárnak (archeológus), aki azonnal gyűjtést rendezett a Magyar Párt útján a lelet kiemelésére.

Megállapították, hogy a vesztőhelyen eltemetett vértanúk sírjait tárták fel. A kivégzési hely nem a Barabás-féle jelenlegi emlékműnél van, hanem ettől fél kilométerre a vársétány mellett az elbontott «Száraz Bánáti híd»-tól keletre, kb. tíz méterre.

A lelet bizonyítja a kivégzés következő sorrendjét is: 1. Pölfenberg, 2. Török, 3. Lahner, 4. Knézics, 5. Nagy Sándor, 6. Leiningen, 7. Aulich, 8, Damjanich, 9. Vécsey.

A mostani leletnél csak öt vértanú maradványait találták meg, mert tudni való, hogy Vécseyt, Damjanicsot, Leiningent és Lahnert a kivégzés után titokban kiemelték a sírgödörből és elszállították. A megtalált maradványok Pöltenberg, Török, Knézics, Nagy Sándor és Aulich csontváza. Erről az ötről írja Barabás Béla 1929-ben kiadott emlékirataiban: «A száraz kőhídtól (Bánáti-híd) számított lépésekkel megállapították, hogy a vértanúk ugyanott lettek kivégezve, ahol most az emlékmű áll».

A négy kiemelt holttest sírgödrében csak a bitófák maradványait találták. Valószínű, hogy a felakasztott vértanú alatt — annak halála után — elvágták a bitófát és azzal együtt döntötték a kiásott gödörbe.

A kiemelt csonthalmaz hiányos, a kivégzési hely árterületen fekszik és nagyon vizenyős. A gyors enyészetet elősegítette az is, hogy a csontok csak 60—80—100 cm mélységben feküdtek. A csontvázakat Kara tanár lakására szállították, ahol ő és Bérczy Lajos tanár, Pataky Sándor festőművész, Záray Jenő tanár döntenek további sorsuk felől.

Nagy Sándor és Knézich csontjainak kiemelésénél én is jelen voltam. Az elkorhadt bitófa-darabokból a jelenlevő 3—400 főnyi magyarság mindegyike emléket szedett magának. A mostani lelet valódiságát igazolja az a tény is, hogy ha a bitófák az emlékmű helyén állottak volna, azt a kivezetett vértanúk az 5—600 m-es távolság miatt nem láthatták volna. Már pedig históriailag feljegyzett tény, miszerint a kivezetett vértanúk megdöbbenve pillantották meg a vesztőhelyen felállított 9 drb bitófát mindjárt a vár közelében.