fbpx
13 C
Kecskemét
2023. június 4., vasárnap

FRISS HÍREK

Néhány hónap után a Gábor Dénes utca egyik fele máris a Beretvás közt idézi

Ősszel még reménysugárnak tűnhetett azok számára a Gábor Dénes utca elkészülése (?), akik a hátuk közepére kívánták a Beretvás köz borzasztó minőségét, kátyúit. Ma azonban már árnyalja a képet az útnak azon szakasza, amely nem kapott aszfaltot, csak zúzalékot. Itt ugyanis már fél autónyi kátyúk keletkeztek, pedig csak október környékén lett kész a stabilizáció (rá néhány héttel már jeleztük, hogy elkezdett kátyúsodni ez a szakasz)

Hogy miért alakult úgy, hogy csak a Rosta utcáig lett aszfalt, utána pedig csak zúzalék, azt ebben a cikkben fejtegettük a projekt leírásában találtak alapján. De máig nem tudjuk pontosan, hogy eleve így tervezték, hogy 600 millióból csak az út egy részét aszfaltozzák, vagy valamiért így sikerült. Talán segítene, ha a kivitelező és az önkormányzat válaszolnának, de ezt bő fél éve nem teszik.

Hasonló cikkünk:  3 hasznos kütyü, ami egyszerűbbé teszi a mindennapokat

Most tehát ott tartunk, hogy nagy kiterjedésű, olykor elég mély kátyúk is nehezítik itt a közlekedést, és teszik a fűtóművek számára veszélyessé az útszakaszt. Pedig az önkormányzati sajtó azt írta, amikor elkezdték a zúzalékos borítást, hogy:

Hasonló cikkünk:  Hallgat a minisztérium, lesz-e idén repülőnap

hiros.hu

A Kecskeméti Médiacentrum partnere, az önkormányzati tízmilliókból működő Keol pedig így számolt be ugyanerről (kiemelés tőlünk):

keol.hu

Vagyis ezen beszámolók alapján biztonságos és jó minőségű a Gábor Dénes utca nem leaszfaltozott szakasza. Döntse el Ön, hogy így van-e!

Ön szerint a zúzalékos rész milyen minőségű?

 

 

 

 

Hirdetés

Felkapottak

Ágasegyházánál videóra vették a fekete nagymacskát

Hajnal Viktor felvételét már többen megosztották a Facebookon. Egy lovaskocsiról vettek videóra egy fekete macskaszerű állatot, még az is...

Hirdetés

Legnépszerűbb

Ágasegyházánál videóra vették a fekete nagymacskát

Hajnal Viktor felvételét már többen megosztották a Facebookon. Egy lovaskocsiról vettek videóra egy fekete macskaszerű állatot, még az is...