fbpx
20.9 C
Kecskemét
2024. március 29., péntek

FRISS HÍREK

Titkolózik az önkormányzati sajtó a felületein futó állami, kormányzati hirdetésekről

- Advertisement -

Több, mint 50 napja küldtük el a Kecskeméti Televízió Nonprofit Kft.-nek közérdekű adatigénylésünket arról érdeklődve, hogy a Kecskeméti Médiacentrumnak (KTV, hiros.hu, Kecskeméti Lapok és egyéb nyomtatott magazinok) mennyi bevétele származott 2020-ban állami, kormányzati hirdetésekből.

forrás: Kecskeméti Lapok

forrás: Kecskeméti Lapok

A tavaly márciusban kihirdetett veszélyhelyzet óta egész oldalas hirdetések jelennek meg a Kecskeméti Lapok számaiban, és a hiros.hu hírportálon is folyamatosan futnak az állami, kormányzati hirdetések.

forrás: hiros.hu

Tehát ezeknek a hirdetéseknek a bevételeire voltunk kíváncsiak. Csakhogy válaszokat nem kaptunk, sőt nem is reagáltak a megkeresésünkre. Veszélyhelyzetben a szabály úgy szól, hogy amennyiben az adatgazda előre látja, hogy a védekezéssel kapcsolatos közfeladatai miatt nem tudja 15 napon belül megküldeni az adatokat, akkor a kérvényezőt értesíteni kell, hogy 45 nappal kitolja a határidőt. Ami alatt újabb 45 nappal meghosszabbítható a határidő, amennyiben továbbra sem tudja teljesíteni a megkeresett fél az adatigénylést a védekezéssel kapcsolatos közfeladatai miatt, de erről is kell értesítést küldeni.

A Kecskeméti Televízió Kft. ugyanakkor egyeltalán nem jelzett vissza, és nem is gondoljuk, hogy a védekezéssel kapcsolatos közfeladatai lennének. Mégis fittyet hány az önkormányzati sajtó az adatigénylésre, és az ennek hátteret biztosító törvényre.

A rendszer, amelyen keresztül indítottuk az adatigénylést, ezt az üzenetet mutatja:

Hasonló cikkünk:  Úszás a téli Balatonban: "igazi kikapcsolódás volt, nézelődtünk, beszélgettünk"

kimittud.atlatszo.hu

Eddig semmit nem kaptunk meg a KTV-től

A KTV eddig egyetlen adatigénylésünket sem teljesítette. A legelsőt még 2019 novemberében küldtük, és a kommunikációs és marketing szerződésekre voltunk kíváncsiak. Akkor először azt írták, hogy névtelen levelekre nem válaszolnak. Pedig egy az adatigényléseket kezelő rendszeren keresztül, érvényes regisztráció után adtuk be az igényünket. Majd az erre adott válaszunkra azt írták, hogy 52 ezer forintot csengessünk ki a szerződésekért. Ugyanarra hivatkoztak a költség megállapításakor, mint amire a jegyző is kb. egy éven át. A hivatalnak azonban a NAIH állásfoglalásai alapján jelentősen csökkentenie kellett a költséget, konkrétan az eredeti tizedére. Erről tájékoztattuk a KTV-t, hogy gyorsítsák fel a folyamatokat, és ne kelljen emiatt is az adatvédelmi hatósághoz fordulni, amely minden bizonnyal ugyanazt mondja ki, mint a hivatal esetében. Erre a levélre azonban már nem válaszoltak. Úgy tűnik, mégis a hatósághoz kell fordulnunk.

 

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Bemutatták a Szövetség a Hírös Városért Egyesület polgármesterjelöltjét és az egyéni indulókat

Hivatalosan is bemutatta – egy választókerület kivételével, ahol még tárgyalások folynak – a Szövetség a Hírös Városért Egyesület a...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...