fbpx
16.9 C
Kecskemét
2024. március 29., péntek

FRISS HÍREK

Engertnére hivatkozva hazudik a HIROS.HU a Bajza utcai tervezett bölcsődéről

- Advertisement -

A mindenki pénzéből működő önkormányzati sajtó nem vitte túlzásba a cikkezést a Bajza utcára tervezett bölcsődéről. A Bajza szóra keresve két cikket dob fel a keresőjük. Az egyik egy május 2-i, amelyben arról számoltak be, hogy lakossági fórum volt a tervezett beruházásról. Jobban mondva itt már kész tények elé állították a lakosságot. A másik cikk pedig tegnapi, ami arról szól, hogy az önkormányzat sajnálja, hogy nem épül fel végül a bölcsőde.

A fakivágás elleni tiltakozásról nem számoltak be

Csakhogy éppen a kettő közötti eseményekről nem kap itt tájékoztatást senki, aki a Bajza utcára keres az önkormányzati hírportálon. Merthogy ennek az volt az előzménye, hogy a helyiek a növényzet, a fák kivágása ellen tiltakoztak kitartóan, és erre föl tett le az önkormányzat az építkezésről. A KecsUP folyamatosan követte az eseményeket, és mi írtuk meg először, hogy az önkormányzat elállt a beruházástól.

Korábbi cikkeink pedig:

Tehát az önkormányzati sajtó az elálláshoz vezető fontos történések tálalása nélkül, most is csak annyit hazudott, hogy

„A városvezetés a helyiek igényeit, kéréseit maximálisan igyekezett kielégíteni, és már úgy tűnt, egyezség születik, végül azonban egy gyermekekkel tartott demonstráció, valamint a körzet önkormányzati képviselője, Dobos József kérésének hatására úgy döntöttek, letesznek a tervről”.

Így hazudnak ők

És bár megemlíti a cikk, hogy a város sosem kezelte zöldfelületként a kijelölt építési helyszínt, azt már nem írták le, hogy miért érdekes ez az ügy szempontjából. Még azonban Engert Jakabné alpolgármesterre hivatkozva hazudott egy jókorát a HIROS.HU, amikor azt írta:

A tiltakozók ugyanis soha nem a bölcsőde ellen tüntettek, csupán a zöld kipusztítása ellen.

Nem a bölcsőde ellen vannak, hanem a helyszín kiválasztását nem támogatják a Bajza József utcai lakosok a Széchenyivárosban – írtuk május 2-án.

Annyira nem a bölcsőde ellen voltak, hogy kérték is, hogy az épüljön meg, csak ne a Bajza utcai zöld helyén. A KecsUP cikkeiből ez egyértelműen kiderül, és a tiltakozók által indított petíció is a zöldfelület védelméért indult. Valamint ezt tükrözte vissza Facebook oldaluk és a helyszínre kitett tiltakozó feliratok is. Ehhez képest a város egyik alpolgármestere mégis azt hazudta, hogy a lakók a bölcsőde ellen voltak, és ezt kritika nélkül lehozta az önkormányzati sajtó úgy, hogy az előzményekről szót sem ejtett.

Engert Jakabnét ma kerestük, de nem értük el, így nem tudtuk megkérdezni, miért mondta azt, hogy a bölcsőde ellen tiltakoztak a zöldfelületet védők.

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Bemutatták a Szövetség a Hírös Városért Egyesület polgármesterjelöltjét és az egyéni indulókat

Hivatalosan is bemutatta – egy választókerület kivételével, ahol még tárgyalások folynak – a Szövetség a Hírös Városért Egyesület a...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...