Benkő Boglárka Kecskeméten nőtt fel, sokat utazott és számtalan dologban kipróbálta magát. Útkeresésében nagy szerepet játszik a művészet. Y generációs naiv festő, aki a képein és a világban is a harmóniát keresi.
Benkő Boglárkával az alkotói attitűdről és a gyermeki tisztaságáról beszélgettünk a Könyvtári Kávézóban.
Mikor festetted az első képet?
Egerben jártam főiskolára, és a Vizuális Művészeti Intézetben lettek barátaim. Nagyon inspiráló időszak volt, kiállításokra jártunk a fiatal művészekkel. Főként festő barátaim voltak, amíg én médiatudományt tanultam. Akkor kezdtem el festeni, körülbelül 10 éve. A főiskolát otthagytam az utolsó évben, de azóta is festek.
Azóta mi inspirál téged?
A gyermekkorom a forrásom. Nagyon gazdag gyermekkorom volt. Nagy a családom, 4-en vagyunk testvérek. Sok szeretetet és törődést kaptunk, minden olyan ideális volt. A festéssel visszakerülök a gyermeki énembe. Emlékszem arra, milyen volt kicsinek lenni, és ez felszabadít. Ezért festek absztrakt képeket.
Korlátok nélkül rábízom magam a flow-élményre, és azt érzem, hogy egy nagyobb folyamat része vagyok, amivel együtt mozgok-alkotok.
Itt, a Könyvtári Kávézóban volt egy kiállításod júniusban. Nem ez volt az első, ugye?
Az első kiállításom 2018-ban volt Kecskeméten, az Eleven Ifjúsági Térben. Teljesen új élmény volt. Idén februárban volt a következő, Budapesten. Egy barátom pincéjében, a Palotanegyedben tartottuk, teljesen saját szervezés volt. Virágok rendezetlen tánca a békéért volt a címe. 3 év munkái voltak kiállítva, amiket Szvoboda Péter (fotográfus) fényfestéssel világított meg a pincében.
Ez úgy hangzik, mint egy underground, intézményen kívüli esemény. A te ötleted volt?
Tényleg underground volt. A barátaimmal szerveztük, akik szerettek volna kulturális programokat indítani a pincében. Ha ők nem bátorítanak, akkor nem csinálok magamtól kiállítást. Kecskeméten is felkaroltak, de errefelé nem ismerek underground helyszíneket. A könyvtárban is azért lett egy kiállításom, mert a kávézóban az egyik pincérlánynak tetszettek a festményeim. Utána a tulajdonos, Merász József kért fel, aki szereti kiállítani a helyi alkotók képeit.
Fontosnak tartod, hogy mások is lássák a képeidet? Van benned egyfajta művészi beszédkényszer?
