Logo
molnararnold.jpg

Lezsák veje lett az állami milliárdokból megépült hotel igazgatója

A hírekben nem láttuk nagydobra verve, a szálloda oldalán azonban egy rövid bemutatkozóból kiderül, hogy a 8 milliárd forint állami támogatással megépült lakiteleki Hungarikum Hotel igazgatója Molnár Arnold.

Jelentkezz be a KecsUP-ra!

Lépj be a beszélgetéshez és hogy jobban megismerjük egymást.

Jól megy a Molnár-szekér Lakiteleken

Akiről a helyi közélet ismerői tudhatják, hogy nem más, mint Lezsák Sándor veje. És aki a Nimród Footgolf Sportegyesület elnöke most is a honlap szerint. Amely egyesület üzemelteti a szintén a Lezsák-birodalmon megépült (szerződés szerint kb. 1,3 milliárd forintból) footgolf pályát. Molnár Arnold ugyanis a footgolf szerelmese. Szerencsés ember, hiszen éppen épült egy ilyen pálya apósának a birodalmán.

Ma írtuk meg, hogy átadták Lakiteleken a Hungarikum Hotelt.